LabdarúgásA következő idénytől bevezetik az osztályozót

2026. április 16., csütörtök, Sport

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége keddi ülésén jóváhagyta a bajnokságok versenykiírását. A legfontosabb változást az osztályozó bevezetése jelenti.

  • Fotó: Magyar Labdarúgó-szövetség
    Fotó: Magyar Labdarúgó-szövetség

„A szövetség szakmai bizottsága megtárgyalta a klubok képviselőivel a professzionális bajnokságok versenykiírásának kérdését, és figyelembe véve a klubok egyhangú ajánlását, egyetlen konkrét változtatást javasolt az elnökség számára. Kedden arról határozott a testület, hogy a Fizz Liga következő idényétől kezdve az utolsó kiesik, míg a 11. a Merkantil Bank Liga második helyezettjével osztályozót vív az élvonalbeli tagságért” – olvasható az MLSZ beszámolójában.

A tájékoztatásból az is kiderült, hogy az élvonalbeli tagságról egyetlen mérkőzés dönt, amelyet semleges pályán, lehetőleg a két résztvevő együttestől hasonló távolságra rendeznek. Emellett az is kritérium, hogy a stadionban adottak legyenek a feltételek a videóbíró alkalmazására.

Eddig a 12 csapatos első osztályú bajnokság bevezetése óta (2015) nemcsak a 12., utolsó helyezett búcsúzott automatikusan, hanem a 11. is, míg másodosztályból az első kettő jutott fel. Az MLSZ azt várja, hogy az osztályozóval „kiélezett és a nézők számára is izgalmasnak ígérkező találkozó zárja majd a magyar professzionális labdarúgóidényt”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-04-16: Sport - :

A Sepsi-SIC idehaza kezdi a visszavágó-sorozatot (Női kézilabda, A-divízió)

Rövid szünetet követően hétközi fordulóval folytatódik a női másodosztályú kézilabda-bajnokság, a Sepsi-SIC pedig sorozatban negyedszer lép pályára hazai környezetben. A nyolcadik fordulóban a sepsiszentgyörgyi csapat ma 17 órától a CS Star Mioveni ellen játszik a Szabó Kati Sportcsarnokban.
2026-04-16: Sport - :

Búcsúzott a Liverpool és a Barcelona (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

A címvédő Paris Saint-Germain kedden is 2–0-ra nyert Szo­boszlai Dominik és Kerkez Milos együttese, a Liverpool vendégeként, így kettős győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből. A két csapat tavaly is összeakadt, a francia gárda akkor egy körrel korábban tizenegyesekkel búcsúztatta az angol alakulatot, majd utána meg sem állt a végső győzelemig.