Bogdan Ivan energiaügyi miniszter bejelentette, hogy hivatalos megerősítést kapott az Egyesült Államok kormányától, miszerint mentesül a szankciók alól a Lukoil hazai leányvállalata, és ennek értelmében negyvenöt napon belül újraindulhat a Petrotel-Lukoil finomító.
Az Agerpres által idézett televíziós bejelentés szerint a gázolajat, benzint és kerozint előállító vállalat, mely Románia termelésének 21 százalékát biztosítja, a hazai üzemanyagpiac stabilizálásának egyik fő eleme. Jelenleg világszerte csak két ország, Németország és most Románia tudta ezt megvalósítani – nyilatkozta a miniszter kedd este az Antena 3-on. Hozzátette, hogy így Románia nem lesz annyira függő az importtól, az összes fogyasztott benzint, a gázolaj több mint 60 százalékát, valamint az összes repülőgép-üzemanyagot belföldön tudja előállítani. A miniszter szerint ezzel a hazai piac ellenállóbb lesz a nemzetközi áringadozásokkal szemben.
„Az a tény, hogy újraindítottuk a Petromidia Năvodari finomítót, amely teljes kapacitással működik, és biztosítjuk, hogy egy évig működni fog, továbbá az, hogy elértük ezt az új győzelmet a Petrotel-Lukoil finomító újraindításával, Románia számára a legjobb dolog, ami ebben az időszakban történhetett” – értékelt a miniszter, majd nyomatékosította: egy gramm orosz olaj sem fog Romániába kerülni. „Az Energiaügyi Minisztérium egy nagyon egyértelmű mechanizmust hozott létre az összes művelet felügyeletére, hogy biztosítsa az Egyesült Államokat és az Európai Uniót minden tranzakció átláthatóságáról. Továbbra is megőrizzük a benzinkúthálózatot, főleg azért, hogy legyen termék a piacon” – magyarázta Bogdan Ivan.
A miniszter kifejtette: ha Románia többet tud finomítani a kőolajból, akkor nemcsak saját, hanem a régió energiaellátásának biztonságát is biztosítja, mivel jelenleg kétszer annyi benzint termel, mint amennyit fogyaszt, így a szomszédos államoknak is tud eladni, amelyek így már nem függnek a Hormuzi-szoroson át érkező importtól. Ugyanez a helyzet a kerozinnal is, amelynek
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.