A házigazda és beszélgetőtárs, László-Benczédi Zsófia lelkésznő kérdéseire válaszolva Kotecz tiszteletes elmondta, miért épp nyugdíjaskorára értek versekké gondolatai, melyek ifjúságról, öregségről, az élet megoldhatatlannak tűnő problémáiról szólnak, de melyek mégis, mintha utat mutatnának zavaros világunk hétköznapjaiban, reményt sugallnának ünnepnapjaink magányos pillanataiban.

Kotecz tiszteletes először csak a közösségimédia-oldalain „publikált”, azonban a versek gyűltek és egy időben fokozatosan erősödött az a gondolat is benne, hogy kiadja őket, hogy ilyen formában is megmaradjanak, ha másnak nem, legalább unokájának, Abigélnek, aki, mint bevallotta, a múzsája is egyben, s aki a bemutatón fel is olvasta egyik kedvenc költeményét.

– Kicsit szomorkásak a verseim – mondta Kotecz tiszteletes, – de megcsendesedett nyugdíjasként úgy érzem, ez a világ már nem az én világom. Ma már a lelki szépség, a tisztesség, a becsület, az emberség nem számítanak fontos értékeknek, s ez a hiányérzet pedig tükröződik a verseimben is – vallotta.

Végül kérdésekre válaszolt, és elárulta, hogy lehet, lesz egy második kötete is, hiszen van már legalább száz verse, amelyek kimaradtak az első kötetből és megjelenésre várnak. Jelen levő volt lelkészkollégái, de mások is erőt, egészséget kívántak számára a folytatáshoz, az újabb verseskötethez.