Országos balneológiai kongresszus Kovásznán

2026. április 28., kedd, Közélet

Kovászna adott otthont április 23–25. között a Balneológiai, Fizikoterápiás és Rehabilitációs Országos Kongresszusnak, amelyre számos hazai és külföldi szakember érkezett a fürdővárosba. A szakmai rendezvénnyel párhuzamosan zajlott a balneológiai hallgatói tábor is, amelyen a jászvásári orvosi egyetem közel kilencven másodéves hallgatója vett részt, így a település ezekben a napokban a hazai gyógyászat és egészségturizmus egyik központjává vált.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A Román Balneológiai Egyesület szervezésében tartott kongresszusra az ország minden részéből, valamint külföldről is érkeztek résztvevők. A szervezők mintegy háromszáz szakembert regisztráltak, köztük orvosokat, kutatókat, egyetemi oktatókat és a gyógyturizmus területén tevékenykedő szakértőket, akik közül többen online kapcsolódtak be az előadásokba és szakmai egyeztetésekbe.

A háromnapos rendezvény szakmai előadásokkal, tapasztalatcserékkel és tudományos bemutatókkal zajlott, míg a hallgatói tábor résztvevői gyakorlati képzésen vettek részt. A szervezők hangsúlyt fektettek a helyi értékek bemutatására is: a program kulturális elemekkel egészült ki, amelyek révén a vendégek ízelítőt kaphattak Háromszék hagyományaiból. A képzés a Kovászna Turizmus Rt. partnerségében valósult meg, lehetőséget teremtve arra, hogy a jövő szakemberei közvetlenül ismerkedjenek meg a helyi gyógytényezők – elsősorban a mofetták és a szénsavas ásványvizek – alkalmazásával.

A kongresszus résztvevőit Kovászna város önkormányzata nevében Gyerő József polgármester köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: megtiszteltetés a település számára, hogy ilyen rangos, nemzetközi tudományos eseménynek adhatott otthont. Kiemelte, a város természeti adottságai és gyógyászati hagyományai indokolttá tették a helyszínválasztást. Rámutatott: a település neve a szláv kvasz kifejezésből ered, amely savanyút jelent, és közvetlenül utal a térség ásványvizei­re. A szénsavas, ásványi sókban gazdag vizek, a mofetták, valamint a negatív ionokban gazdag levegő adja azt a természetes alapot, amelyre a Kovászna-módszer épül, és amelyet évtizedek során helyi orvosok fejlesztettek ki a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére és rehabilitációjára.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a szakemberek szerepe meghatározó, ugyanakkor a fejlődéshez elengedhetetlen a folyamatos megújulás és a nemzetközi tapasztalatcsere. Ebben kiemelt szerep jut az ilyen tudományos találkozóknak, amelyek hozzájárulnak a korszerű ismeretek terjesztéséhez és a szakmai együttműködések erősítéséhez. Kitért a partnerség fontosságára is, rámutatva: a gyógyturizmus fejlődése több terület összehangolt munkáját igényli. Az orvosi szolgáltatások mellett szükség van megfelelő szállás- és turisztikai infrastruktúrára, országos szakpolitikai támogatásra, valamint a helyi közigazgatás aktív szerepvállalására is. Mint fogalmazott, a kezelésre érkező páciens egyben a város látogatójává válik, s így rendezett környezetet, megfelelő közlekedési feltételeket és szabadidős lehetőségeket is elvár. Beszédében elismerte, hogy a városnak ezen a téren még van tennivalója, ugyanakkor rámutatott: folyamatban lévő fejlesztések és tervek szolgálják a felzárkózást. Hangsúlyozta:közös erőfeszítésekkel elérhető, hogy a Kovásznára érkezők valódi testi-lelki feltöltődéssel távozzanak.

A szervezők szerint Kovászna kiválasztása nem volt véletlen: a város országos viszonylatban is kiemelkedő szerepet tölt be a szív- és érrendszeri betegségek balneoterápiás kezelésében, miközben több évtizedes hagyományra építi egészségturisztikai kínálatát. A rendezvények célja az volt, hogy tovább erősítsék ezt a szakmai pozíciót és ráirányítsák a figyelmet a térségben rejlő lehetőségekre. A többnapos esemény nemcsak szakmai szempontból bírt jelentőséggel, hanem a város idegenforgalmára is élénkítő hatást gyakorolt, erősítve a balneológia egyik meghatározó erdélyi központja, Kovászna hírnevét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Mit gondol a magyarországi választások eredményéről?








eredmények
szavazatok száma 842
szavazógép
2026-04-28: Gazdakör - :

Mire lehet mezőgazdasági támogatást kérni?

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) június 5-ével bezárólag fogadja az idei támogatási kéréseket. Az ügynökség honlapján megjelent magyar nyelvű sajtóközlemény egyebek mellett tartalmazza az általános jogosultságokat, és felsorolja, hogy a gazdák az idén milyen támogatásokra tehetnek le igénylést. 
2026-04-28: A múlt hét - Kuti János:

Miért félelnöki a rendszer?

Romániában úgynevezett félelnöki (félprezidenciális) rendszer van. Csak most értem, hogy mit jelent valójában ez: például elnökünk, Nicușor Dan fél elmondani a véleményét abban a hatalmi harcban, amely a miniszterelnök, Ilie Bolojan vezette liberálisok, illetve Sorin Grindeanu szociáldemokratái között dúl, akik eddig úgy voltak kormányon, hogy közben ellenzékiként viselkedtek.