Mi, hol, mikor?

2026. április 30., csütörtök, Mi, hol, mikor?

SEPSISZENTGYÖRGY. A Székely Nemzeti Múzeumban ma 17 órától A sors kegyeltje voltam – Dr. Fejér Sándor levelezéséből című kötetet Péter Sándor nyugalmazott pedagógus, kutató és újságíró mutatja be. A könyv a T3 Kiadó gondozásában Sepsiszentgyörgyön jelent meg az idén. A bemutatón jelen lesz a kötet szerkesztője, Incze-Fejér Anikó tanárnő, és lehetőség nyílik a könyv megvásárlására is. Házigazda Vargha Mihály múzeumigazgató. 

KOVÁSZNA. Május 6-án, szerdán 18 órától a Csoma Emlékközpont vendégei a sepsiszentgyörgyi Parnasszus irodalmi kör tagjai, akik A kor falára és Keresztjeink című kötetüket mutatják be. A Parnasszus irodalmi kör több mint két évtizede működik az unitárius egyház égisze alatt, tagjai irodalomkedvelők és -művelők. 

 

Következő lapszámunk május 4-én, hétfőn jelenik meg.

 

Kiállítás
KARIKATÚRAKIÁLLÍTÁS. Kónya Albert Attila képzőművész, lapunk külmunkatársának Létlelet című karikatúrakiállítása nyílik meg ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Szimplában. A karikatúra nem finomkodik – kiemel, torzít, rávilágít, és néha pontosabban mondja el az igazságot, mint egy egész beszélgetés.

 

Zene
DALPREMIER. A Kisködmön együttes online eseménye ma 12 órától kezdődik. A 2025-ben készült első videó­klipjük, a Presser Gábor –Szabó Attila: Te majd kézen fogsz és hazavezetsz nyilvánossá válik.
RENDHAGYÓ ÉNEKÓRA ISTVÁN ILDIKÓVAL. Ma 18 órától ének- és táncest lesz a sepsibükszádi vendégházban István Ildikóval és barátaival, aki felső-háromszéki népdalokat énekel. Muzsikál Iffiú Szabolcs és barátai.

 

Tánc
TÁNCHÁZ. Május 8-án, pénteken 20 órától várják táncházba az érdeklődőket az Óriáspince rendezvényterembe, ahol Stefán-Dobai Katalin és Stefán Bence gyi­mesi táncokat oktat kezdőknek. A táncház társ­szervezői a Lajtha László Alapítvány és az Erdélyi Hagyományok Háza Ala­pítvány.
HÁROMSZÉK TÁNCSZÍNHÁZ. Májusban legújabb, gyermekeknek szóló produkciójukat, a Pinokkiót három városban: Székelykeresztú­ron, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen játsszák, míg Tükör című néptáncszínházi műsorukkal ötállomásos turnéra – Temesvár, Arad, Magyarkanizsa, Szabadka, Ada – indulnak, amelyen első alkalommal mutatkoznak be a vajdasági közönség előtt.

 

Majális és főzőverseny Kálnokon
Hagyományteremtő szándékkal szerveznek szombaton majálist Kálnokon. A református egyház udvarán sorra kerülő, 9 órakor kezdődő eseményen főzőverseny is lesz, amelyen a csapatoknak szabadtűzön, bográcsban kell „kálnoki tokányt” készíteniük. A hangulatot a Rézbanda12 és a Hancúr zenekar biztosítja. Mindenkit szeretettel várnak. 

 

Kaptár dokumentumfilm-szemle
Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ október 9–18. között ötödik alkalommal szervezi meg a Kaptár dokumentumfilm-szemlét. Társszervező a Hargita Megyei Kulturális Központ, partnerek: a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Documentary Stúdió, valamint a Művész mozi – Cityplex Arta. A szemle célja teret adni a dokumentumfilm-alkotók és a nézők közeledésének, az új filmek megismertetése a székelyföldi települések lakóival, valamint alternatív mozgóképes kultúra kínálata. Hargita, Maros és Kovászna megye kisebb-nagyobb településein az elmúlt években sok közösségi alkalomhoz adtak apropót ezek a filmek, és ezúttal is fontosnak tartják, hogy olyan helyekre jussanak el a beérkezett alkotások, ahová kevésbé érnek el a hazai filmfesztiválok, mozik. A vidéki művelődésszervezők a benevezett filmek listájáról választhatják ki a kívánt filmeket, majd megfelelő vetítővel, hangosítással játsszák le azokat. Az alkotásokat a kitöltött adatlappal együtt legkésőbb június 30-ig várják a cultcovasna@gmail.com e-mail-címre óriásfájlküldővel (myairbridge.com, wetransfer.com).

 

Intézmények ünnepi programja
BOD PÉTER MEGYEI KÖNYVTÁR. Május 1-jén és  2-án zárva; május 5-étől, keddtől várják az olvasókat.
TEGA RT. Május 1-jén, pénteken a hulladékgyűjtési tevékenység a megszokott program szerint zajlik, az irodák zárva tartanak. Ezen a napon a székhelyen nincs lehetőség személyes ügyintézésre, de az ügyfelek rendelkezésére állnak az online csatornák: problémák az office@tega.ro 
e-mail-címen és a Tega Face­book-oldalán jelenthetők. A megszokott munkarend szerinti ügyfélfogadás május 4-én, hétfőn indul újra.

 

Röviden
APRÓHIRDETÉS. Apróhirdetési és ügyfélszolgálati irodánk Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul tér 2. szám alatt ma 9–15 óráig tart nyitva, pénteken zárva.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Vargyason, május 4-én, hétfőn Magyarhermányban és Kisbaconban. Honlap: tega.ro.
MEGHALLGATÁS. Május 4-én, hétfőn 10 órától a Nép Ügyvédje brassói területi irodájának képviselője meghallgatást tart Sepsiszentgyörgyön a prefektúrán. Iratkozni a 0267 315 444-es vagy a 0268 471 100-as telefonszámon lehet. A szolgáltatás ingyenes, a magyar nyelv használata biztosított. 

 

Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Nicolae Iorga utcai Dr. Max gyógyszertár (0737 477 205),  péntektől a Mikó Imre utcai 23-as Farmacom (0267 317 318) az éjszakai szolgálatos. Május 1-jén, pénteken 8–12 és 16–20 óráig a Stadion utcai Szemerja tart nyitva. Szombaton és vasárnap a bevásárlóközpontokban levő gyógyszertárakat is fel lehet keresni. Kézdivásárhelyen a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) a szolgálatos ma, péntektől pedig az Állomás utcai Help Net (026 360 520, 0737 899 825). Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton 8–16 és vasárnap 9–14 óráig a Farmacom (0267 340 914), Baróton szombaton 9–13 óráig a Szabadság utcai Mária patika (0729 935 431) tart nyitva.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyör­gyön szombaton 9–12 óráig a Prodent Klinikán (Horgász ut­ca 19A szám) telefonos egyeztetés alapján (0740 527 030); szombaton és vasárnap 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) fogadják a sürgősségi eseteket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-04-30: Szabadidő - :

A nap fotója

2026-04-30: Belföld - :

Teljes a bizonytalanság (Felolvasták a bizalmatlansági indítványt)

A képviselőház és a szenátus tegnapi együttes ülésén felolvasták az Állítsuk meg a gazdaság lerombolását, a lakosság elszegényítését és az állami vagyon kiárusítását célzó Bolojan-tervet! című bizalmatlansági indítványt, amelyet kedden vitatnak meg és bocsátanak szavazásra a parlamentben. Az indítványt 253 honatya látta el kézjegyével, a kormány megbuktatásához 233 szavazat szükséges. Továbbra sem tudni, mi következik, ha eredményes lesz a PSD és AUR akciója, tagadják ugyanis, hogy közös kormányzásra készülnének.