Május elsejék

Végül is, ha nem a napján, április 24-én ünnepeljük Szent Györgyöt, akkor bármikor lehetne. Az időjárás persze kiszámíthatatlan, és a jó időt nem lehet szavatolni, de édesanyám mindig azt mondta, hogy a paradicsomot a fagyosszentek, Pongrác, Szervác, Bonifác (másjus 12–14.) előtt, a paprikát Orbán napja (május 25.) előtt ne ültesd ki, mert megfázhatnak. Így ha György napját Orbán napja után tennék, nagyobb esélyünk lenne, hogy ne fázzunk meg, többen látogatnának ki a városba a városnapokon és így az árusoknak is jobban menne az üzlet. És ezt a névnapeltolást el lehetne intézni az éppen most fungáló XIV. Leó pápával.

De ne térjek el az eredeti témától, a május elsejétől, ami azóta lett igazán jeles dátum, hogy 1866. május elsején a chicagói munkás szakszervezetek (350 ezer emberrel) sztrájkot szerveztek, többek közt a nyolcórás munkaidő bevezetéséért, ahol anarchisták bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Végül a zavargásokban hét rendőr és négy tüntető életét vesztette. Később aztán általános lett a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. Persze mindig is voltak olyan jó munkahelyek, ahová nem munkába, hanem szórakozni vagy pihenni jártak az alkalmazottak.

Nagyapám mesélte, hogy inas vagy segéd úr korában, még az első világháború előtt, nagy szocialista lévén, Brassóban szintén tüntetett, és akkor a rendőrök kardlapoztak, azaz kardlappal verték, ütötték, csapták őket. (Aztán később elege lett a szocializmusból, de az ellen már nem lehetett tüntetni.)

Gyerekkoromban, a hatvanas évek elején (a múlt században), emlékszem, hogy egy kislány azt szavalta, biztosan a korábbi időkre utalva, hogy: A hatalom kiadta a parancsot: / Ne legyen ünnep május elsején! / Zászló ne lengjen és ének ne zengjen, / Csak robotoljon csendben a remény! (Különben ez egy Juhász Gyula-vers)

Mikoron ez a vers elhangzott, akkor már a hatalom kiadta azt a parancsot, hogy igenis!, legyen ünnep május elsején, és úgy ünnepeltették ezt a napot, hogy ki kellett vonulni a nemzeti színű és vörös zászlók alatt. Ez utóbbiakat a munkásosztály bőven kiomló vére festette a korábbi rendszerekben pirosra. De bizony az is megtörtént, hogy esett az eső, és a felvonulók a tribün előtt leengedett esőernyőikkel hadonásztak, amit a tribünön az elvtársak fenyegetésnek éreztek, amiért aztán harmadnap behívatták az élen vonuló vállalatvezetőt, és kapott egy fejmosást, nem elég, hogy elsején az eső már megmosta.

Arra is emlékszem, hogy akkoriban majálisok voltak, édesapám egyszer ott sört ivott, és én kíváncsi voltam, hogy az milyen, hát megkóstoltatta velem. Rettentő keserűnek és rossznak találtam, és azóta sem szeretem a sört.

Az a mondás járta, hogy május elseje a hazaszeretet és kikelet ünnepe, mert mindenki haza szeretett volna menni, de ki kellett vonulni, és az is megtörtént, hogy a munka ünnepét munkával kellett ünnepelni, tehát munkanap lett. Az áramhiány miatt a munkanapokat úgy kellett megszervezni, hogy az áramfogyasztás egyenletesen oszoljon el a hét minden napján. Így sokszor esett a vasárnap hétköznapra, és lett például hétfőn, kedden vagy a hét bármely másik napján vasárnap. A férj és feleség, ha más-más vállalatnál dolgoztak, akkor a hét más-más napján kapták a vasárnapot. Ekkor ragyogott fel az úgynevezett aranykor – amit most sokan visszasírnak –, amikor a világítás jobb esetben akkumulátorról, rosszabb esetben gyertyáról ment, és a melegítést úgy lehetett megoldani, hogy az ember egy pulóverrel többet vett magára a lakásban.

Most már, ha így megy tovább ez az olajválság és nem lesz üzemanyag vagy megfizethetetlenre drágul, akkor sokan a munkába gyalog mennek, esetleg szaladnak, és úgy melegszenek, vagy mint a makk ász a tűz mellet… A lakásokat meg a globális felmelegedés fogja fűteni.

De most remélem, hogy csak eljön a tavasz, és inkább a költő, Tóth Árpád versével biztatom magam, aki így írta volt: Itt van május elseje. / Víg a szívem belseje.

Esős Szent György Napok. Albert Levente felvétele