A Sepsibook meghívottjai: Barnás Ferenc

„Ma álmomban bátor voltam: valahol egy tisztáson álltam és három fiú jött szembe velem. Először nem ismertem fel őket, de utána láttam, hogy Perecék azok. A legalacsonyabb fiú kezében balta volt; úgy éreztem, megint azt akarják csinálni. Nem tudom, hogy vettem el a baltát, de elvettem, és azt csináltam, amit a másik álmomban is. Gyorsan történt. Olyan gyorsan, hogy vért most nem is láttam, pedig sok vér jött ki belőlük. Aztán megvártam a rendőröket. Két kocsi érkezett, egyik sem szirénázott. Amikor kiszálltak a rendőrök a kocsikból, oldalra fordultam: tőlem három-négy méterre két test úszott a vízen, hassal lefelé; a harmadik fiút éppen kiemelték a vízből. Azt hittem, egy folyó mellett vagyunk. Aztán rájöttem, hogy a tó mellett állok. Nem féltem. Nyugodt voltam. Örültem annak, amit tettem. Az érdekes volt, hogy Perec arca rendesnek látszott; mintha csak megfulladt volna. A másik két fiú arcát nem láttam, ennek ellenére valami miatt azt gondoltam, az övéké is pontosan olyan, mint amikor elkaptak. Pedig biztos, hogy azt csináltam, amit a másik álmomban is, egészen biztos. Amikor az egyik rendőr megérintette a vállam, még kezemben volt a balta. Jó érzés volt fogni.” 

(Barnás Ferenc: A kilencedik)

Barnás Ferenc életútja sokféle tapasztalatból épül fel: kétkezi munkásként kezdett, majd tanult és tanított, közben hosszú éveken át Nyugat-Európában utcazenészként élt. Múzeumi teremőrként is dolgozott, később pedig regényeivel jelentős irodalmi elismeréseket szerzett (pl. Márai Sándor-díj, Aegon Művészeti Díj). Életének fontos része a folyamatos mozgás, az új ismeretek és tapasztalatok gyűjtése, eddig már több országban is élt, többek között Franciaországban, Indonéziában, majd Malajziában, de időszakosan Magyarországon is megfordult. Könyveiben furcsán keveredik az autofikció és az általános megélések egyvelege, ő maga is úgy fogalmaz egy interjúban, hogy elsősorban nem saját magát írja, hanem a benne és a mindenkiben meglévő én természetére és mélységeire kérdez rá a történeteken keresztül. Izgalmas alkotó olyan szempontból is, hogy nem feltétlenül szeret magára úgy tekinteni, mint professzionális íróra. Szavai szerint az írás nem feltétlenül egy örömteli elfoglaltság, hanem egy munka, egy állandó terhelés, amiből igyekszik a legjobbat kihozni. 

„Harminc éve ezt csinálom: igyekszem jó mondatokat írni úgy, hogy azokból összeálljon egy mű. Mindezt úgy, hogy lehetőleg ne arról szóljon az egész, hogy sikerült csinálnom egy újabb könyvet, hanem azzal tényleg elérjek valamit, egyrészt magammal, másrészt az olvasókkal szemben is. Egyfajta tanulási folyamatban vagyok, próbálom minél jobban csinálni a dolgom.”

Legújabb regénye, a Most és halála óráján főhőse, Torjai Endre nyugdíjazása után egy óceániai szigetre költözik, hogy megszabaduljon szorongásaitól, ám a kezdeti nyugalmat felkavaró események hatására újra menekülni kezd, és egy múltbeli háború emlékeit hordozó országba utazik. Az út során ráébred, hogy önmaga elől nem menekülhet. E könyv kapcsán Barnás Ferenc úgy fogalmaz, hogy az ember nem csupán értelmi lény, hanem a természet szerves része, aki érzéki tapasztalatokon keresztül ismeri fel önmagát, miközben belső egyensúlya a benne működő erők áramlásától függ. Úgy véli, a fájdalom minden élőlényt összekötő tapasztalat, és a logikus gondolkodás mellett olyan megismerési út, amely mélyebb megértéshez vezet a létezésről és önmagunkról.

Szombaton 20 órától a Porondon könyvbemutató és portrébeszélgetés Barnás Ferenc íróval. Beszélgetőtárs: Zsidó Ferenc író, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője.