Rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül

A bérek, nyugdíjak befagyasztása, a kismamák járandóságaira, a nyugdíjakra kivetett terhek, a fogyatékkal élők jogainak és juttatásainak megnyirbálása, az oktatást, a pedagógusokat érintő megszorítások, a helyi adók növelése – ezek mind-mind olyan intézkedések, amelyek sokakban váltottak ki jogos elégedetlenséget, felháborodást, olykor dühöt. Bolojan vesztét mégsem a társadalmi elégedetlenség, a népharag okozta – sokkal inkább az, hogy volt bátorsága szembeszállni néhány olyan kiváltságos érdekcsoporttal, amelyeket Romániában egészen egyszerűen nem szokás bántani. Mert kínkeservesen ugyan, de a Bolojan vezette kormánykoalíciónak csak sikerült valamiféle igazságosság felé terelnie például a bírák és ügyészek korai nyugdíjazásának és speciális juttatásainak ügyét – a kormányfő által célkeresztbe vett további „kiváltságosok”, a szekusok, rendőrök, katonák, az állami vállalatok potentátjai esetében azonban már jóformán a szándéknyilatkozat elegendő volt ahhoz, hogy egy korábban elképzelhetetlennek tartott PSD–AUR alkalmi szövetség révén eltakarítsák a miniszterelnököt.

Viszonylagos merevsége, kompromisszumokra való képtelensége, nagyfokú szociális érzéketlensége ellenére Ilie Bolojan olyan miniszterelnökként vonulhat be Románia történelmébe, mint aki nem félt vállalni az ország vezetését egy hihetetlenül nehéz, államcsődközeli pillanatban, egy olyan kormánykoalíció élén, amelyről a kezdetekkor látszott, hogy már középtávon is életképtelen. S bár sokaknak bizonyára csak az adóemelések, a megszorítások jutnak majd eszébe Bolojan kormányzásáról, azért azt is rögzíteni kell, hogy a romániai politikusok elsöprő többségétől eltérően a miniszterelnök számos fontos pillanatban következetességről, elszántságról, karakterről tett tanúbizonyságot. Pillanatig sem habozott például bevállalni azokat a rendkívül népszerűtlen intézkedéseket, amelyek szükségesek voltak az ország fizetésképtelenségének elkerüléséhez – csak összehasonlításképpen: elődei a miniszterelnöki székben az „utánunk az özönvíz” jelige alatt pazarolták és szórták a közpénzt, Bolojanék eskütételekor már a fizetésképtelenség határán billegett az ország. Nem futamodott meg a nehéz döntések elől, volt mersze szembeszegülni az államelnökkel is (emlékezetes marad Nicușor Dannak az áfaemelésről tett felelőtlen ígérete a választások előtt), állta a sajtó, a koalíciós társak és a saját pártja részéről érkező támadásokat. A koalíción belül azonban nem ő élezte a feszültségeket: a jelenlegi politikai válság előidézésében, fenntartásában, elfajulásában Bolojannak semmi szerepe nincs, az kizárólag a PSD bűne.

Eltávolítása összességében azt jelzi: létezik Romániában egy olyan láthatatlan, politikai pártokon átívelő, azokat béklyóba ejtő hatalmi hálózat, amely bármire hajlandó pozíciója és kiváltságai megőrzése érdekében, ellenáll minden olyan reform­kísérletnek, mely érdekeiket sértené, és amelyet sem leváltani, sem eltakarítani nem lehet.

Ilie Bolojant bizonyára nem fogják milliók siratni Romániában – és ez talán nagyobb baj, mint a kormány bukása és az ennek nyomán éppen kibontakozó politikai válság, amelynek gazdasági hatásai máris érezhetőek. Baj, mert azt jelzi: valójában nincs is igény arra a fajta elvszerű, a közpénzekkel való felelős bánásmódot, a kiváltságok megszüntetését célzó politikára, amelynek szűk egy év alatt megpróbált érvényt szerezni.

Fotó: gov.ro