Mára üres hagyománnyá silányult ez a rituálé, már nem hitbeli elköteleződés, hanem egyfajta politikai jelmezbál része. Nem a Biblia értékeit (alázat, igazság, béke stb.) emelik a politikába, hanem annak tekintélyét használják saját tetteik dicsőítésére. Az Istenre való hivatkozás csupán egy legitimációs eszköz, mert ha vezetőink valóban kinyitnák azt a könyvet, egy olyan iránymutatást találnának, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a jelenlegi világrend működését. 

„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” – hangzik a krisztusi tanítás, de világunk tragédiája éppen az, hogy ez a kényes egyensúly felborult. A politika és a vallás, a hatalom és a hit násza ugyanis minden történelmi korban tévútra vezetett. A földi hatalom örökzöld természeténél fogva a megtévesztés eszközeivel él, és a megosztottság révén jut növekvő befolyáshoz. Amikor a hitet a hatalom szolgálatába állítják, a szakrális tartalom elvész, és marad helyette a hideg manipuláció.

globális hírekről vagy a közvetlen környezetünkről, azt látjuk, hogy a közbeszédet már nem az érvek, hanem az aljas indulatok mozgatják. Egy sötét tükörbe nézünk, olyan korszakot élünk, ahol a megvetés vált normává, a politikai ideológiák durván törnek be szent otthonainkba. Falakat emeltek a társadalom rétegei közé, a szeretet kötelékeit, amelyeket egy élet munkájával fontunk meg, pillanatok alatt vágja szét a „ki kivel van?” logikája, mert a „másik” már nem egy eltérő véleményű ember, hanem elpusztítandó ellenség. Látnunk kellene a mechanizmust: a jobb- és baloldal hiába feszül egymásnak mértéktelen gyűlölettel, ha mélyebbre nézünk, észrevehetjük, hogy a törzsön ugyanaz a „fej” hozza a szabályokat, és ez a láthatatlan irányító erő a káoszból profitál. Amíg mi lent, a hétköznapok szintjén egymást marjuk politikai címkék alatt, addig a valódi hatalom zavartalanul hízik. A megosztottság nem hiba a rendszerben, hanem maga a torz rendszer legfőbb fegyvere, hogy érinthetetlen maradjon. A félelem és a düh ma hatékonyabb szavazatszerző eszköz, mint a higgadt érvelés, s aki csak a materiális hasznot látja, annak könnyű eladni a gyűlöletet biztonságként csomagolva.

A tömeg lélektana a kényelmet és a készen kapott válaszokat kedveli. A tömegszellem számára a politika csupán egy szórakoztató műsor vagy napi megélhetési kérdés, csak a tányér széléig szűkül a látótér – a túlélés és a materiális biztonság kényszere alá. A szellemi értékrend hiánya miatt az egyén nem látja, hogy miközben ösztönösen morzsákért harcol, a valódi bőség és az egység lehetősége vész el.

A hatalom pontosan ezen a szinten akarja tartani a társadalmat, hiszen egy szellemileg éber közösséget már nem lehetne olcsó ígéretekkel és mesterséges gyűlölettel megosztani. Ha felismernénk, hogy a szomszédunk (legyen bármilyen meggyőződésű) sorsközösségben közelebb áll hozzánk (ugyanolyan terhekkel küzd), mint bármelyik távoli ideológia, a rendszer dominóként omlana össze. Ha az emberek egymás felé szeretettel és segítő szándékkal közelednének, a politika iránya is megfordulna, a hatalomnak ugyanis nincs választása, mert ha a tömeg már nem megosztható, a politika kénytelen valódi szolgálattá válni. A kérdés csak az: képesek vagyunk-e felnézni a tányérunk széléről az ég felé?

Ilyés András Zsolt