A SepsiBook meghívottjai: Láng Zsolt

2026. május 13., szerda, Irodalom

Láng Zsolt erdélyi magyar író, esszéista és szerkesztő 1958-ban született Szatmárnémetiben, pályája során több mint húsz kötete jelent meg, köztük regények, novellák és esszék. Hosszú ideig a Látó folyóirat szerkesztője volt, munkásságát számos rangos díjjal ismerték el. 1989-ben debütált, majd olyan jelentős művekkel vált ismertté, mint a Bestiárium Transylvaniae, Az emberek meséje vagy a Libri-díjas Bolyai.

  • Fotó: SepsiBook
    Fotó: SepsiBook

Saját magát úgy jellemzi, hogy a békénél fontosabb, hogy kimondja, amit gondol, legfőbb értékének pedig az empátiát tartja. Szeret konfrontálódni, az észnél pedig fontosabb számára a képzelet – olvasható a Digitális Irodalmi Akadémia oldalára feltöltött önéletrajzában. Az erdélyi íróság kérdéséről is izgalmas az álláspontja, egy interjúban úgy fogalmaz: „Amerikából nézve mi európaiak vagyunk, Európából nézve magyarok. Közelről leszünk csak erdélyiek.” Szerkesztőként ugyanakkor szerinte az a fontos, hogy látszódjon az öröm, amikor egy kézirattal dolgozik – ez a legnagyobb visszajelzés egy szerző számára. És ez magának a szerkesztőnek is sokat ad. Egy igazán jó szöveg ugyanis kizökkenti a szakmai rutinból: ilyenkor nem elemzőként vagy kritikusként olvas, hanem egyszerű, kíváncsi emberként. 

Az emberek meséje című regényében egy párhuzamosan futó, szétszálazódó és újra összekapcsolódó családtörténet bontakozik ki. A Párizsban élő André Tavasz professzor egyedül neveli fiát, miután felesége a gyermek születése után eltűnik. Amikor a fiú tizenkét évesen Budapestre kerül tanulni, apa és fia fokozatosan eltávolodnak egymástól, és hosszú időre megszakad köztük a kapcsolat. André egy franciaországi bűnügy nyomozásába keveredik, míg Zsombor a méhek világának kutatásába menekül, és mézkereskedőként járja a világot. Sorsuk végül egy erdélyi, Medárd nevű faluban találkozik újra, ahol felszínre törnek az elfojtott érzelmek, a bűntudat, a szeretetvágy és a feszültségek.

„Történik valami körülöttem, beszippant, aztán kiköp máshol, és egy másik történetben találok magamra.” (Láng Zsolt: Az emberek meséje)

Láng Zsolt íróval szombaton 19 órakor beszélget a Porondon Tamás Dénes író, költő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-13: Irodalom - :

A SepsiBook meghívottjai: Mörk Leonóra

Mörk Leonóra író és újságíró, aki elsősorban történelmi regényeiről és női sorsokat középpontba állító prózájáról ismert. Pályáját újságíróként kezdte, tényfeltáró munkái később érezhetően hatottak az írói stílusára. Műveiben gyakran ötvözi a gondosan feltárt történelmi háttértudást az olvasmányos, fordulatos elbeszéléssel.
2026-05-13: Sport - Miska Brigitta:

Elbukta a rangadót a Sepsi OSK (Labdarúgás, 2. Liga)

A kétszáz szurkoló támogatását élvező sepsiszentgyörgyi csapatnak nem sikerült bebiztosítania visszajutását a SuperLigába a másodosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó előtti, kilencedik fordulójában. Az összecsapást kaput eltaláló lövés nélkül záró Sepsi OSK kedden 2–0-ra kikapott az FC Voluntari vendégeként, azonban a háromszéki együttes sorsa így is a saját kezében van, mivel a hétvégén egyetlen pontra lesz szüksége a második hely megszerzéséhez.