Ma rendezik a labdarúgó Román Kupa döntőjét: a Kolozsvári Universitatea és az Universitatea Craiova a nagyszebeni stadionban küzd a serlegért. Az erdélyi csapat története második, az olténiai együttes pedig fennállása kilencedik elsőségére hajt. A 20 órakor kezdődő mérkőzést Marian Barbu vezeti. A találkozót a Digi Sport és a Prima Sport élőben közvetíti.
A Kolozsvári Universitatea hatszor játszott Román Kupa-finálét, azonban mindössze egyszer, 1965-ben győzedelmeskedett. A Szamos-parti alakulat 1934-ben, 1942-ben, 1949-ben, 2015-ben és 2023-ban is elvesztette az utolsó felvonást. Az Universitatea Craiova nyolcszor, 1977-ben, 1978-ban, 1981-ben, 1983-ban, 1991-ben, 1993-ban, 2018-ban és 2021-ben emelhette magasba a trófeát, ezzel pedig az örökrangsor negyedik helyét foglalja el a Bukaresti Steaua, a Bukaresti Dinamo és az FC Rapid mögött. Ezenkívül az olténiai gárda 1975-ben és 1985-ben alulmaradt a döntőben.
A 45 éves portugál Filipe Coelho tavaly novemberben vette át a Dolj megyei csapat irányítását, amellyel pályafutása első serlegét ünnepelheti, ha a finálé a Craiova sikerével zárul. A másik kispadon jóval tapasztaltabb vezetőedző foglal helyet, hiszen a 61 éves Cristiano Bergodi 2022-ben és 2023-ban a Sepsi OSK trénereként diadalmaskodott a kiírásban, ugyanakkor kétszer Szuperkupa-győzelemnek is örülhetett, 2007-ben az FC Rapid együttesével és 2022-ben a sepsiszentgyörgyi gárdával, viszont az olasz szakember 2006-ban az FC Național alakulatával kikapott.
A Kolozsvári Universitatea és az Universitatea Craiova öt nap alatt kétszer is összecsap, a mai meccset követően május 17-én, vasárnap 20.30-tól a SuperLiga felsőházi rájátszásának kilencedik fordulójában is megmérkőznek. A bajnoki címért is Filipe Coelho és Cristiano Bergodi legénysége harcol, két játéknappal az idény vége előtt az olténiai klub egy ponttal előzi meg a rangsorban erdélyi riválisát. A felek a mostani szezonban már háromszor találkoztak, egy döntetlen mellett egyszer a kék-fehér mezesek és egyszer a kincses városi labdarúgók nyertek. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.