Ukrán minifesztivált szervez az M Studio

2026. május 14., csütörtök, Közélet

Júniusban egy ukrán előadásokat bemutató minifesztivál lesz az M Studio Mozgásszínház legfontosabb rendezvénye, az évad végéig pedig több külföldi és hazai turnén is részt vesz a társulat – tájékoztatta lapunkat Márton Imola társulatvezető.

  • Fotó: M Studio
    Fotó: M Studio

Márton Imola lapunknak elmondta, hogy bár a Flow Nemzetközi Táncfesztivál hatodik kiadását a színház átépítési munkálatai miatt kénytelenek voltak jövőre halasztani, idén sem marad fesztivál nélkül a mozgásszínházat kedvelő sepsiszentgyörgyi közönség, ugyanis a dancEUA projekt részeként egy kisebb ukrán „táncplatformot” szerveznek június 17–21. között, mely során öt Ukrajnából érkező előadást láthatnak az érdeklődők. A társulatvezető a produkciók mellett az előadásokat követő szakmai beszélgetésekre is felhívta a sepsiszentgyörgyiek figyelmét, melyek során a jelenlegi ukrajnai helyzettel kapcsolatos kérdések is terítékre kerülnek. Mint mondta, nem feltétlenül a háborúról szólnak az előadások, inkább egyfajta szabadságkeresésről, de egymástól teljesen különböző módokon. Olyan is van közöttük, amely még a háború kitörése előtt készült.

„Több szempontból is nagyon fontos szerintem ez a rendezvény. Egyrészt azért, mert általa ezek a táncosok lehetőséget kapnak kimozdulni azok közül a nagyon nehéz életkörülmények közül, amelyekben otthon alkotnak, másrészt számunkra is nagyon fontos, hogy megismerjük az ukrajnai kortárs táncot, és első kézből értesülhessünk arról, hogy hogyan lehet háborús körülmények között művészettel foglalkozni” – fogalmazott az M Studio vezetője. Sepsiszentgyörgyön még aligha láthattunk ukrajnai kortárstánc-előadásokat, melyek sok szempontból a Flow Fesztivál előadásaitól is különböznek – tette hozzá.

 

Évadvégi kiszállások

Több vendégjátékot is tartanak májusban és júniusban is – jelentette be Márton Imola. Horvátországban, turnéznak legközelebb, a Dirty Dancing című előadással, melyet az idén több városban zajló Zágrábi Tánchét programjának részeként Zárában mutatnak be május 20-án. Május 27-én a Veszprémi Táncfesztiválon turnéznak a Lift 2-vel, de a Sepsibook könyvvásáron és a kézdivásárhelyi Gyerkőcfesztiválon is fellépnek a Fire Flow című produkciójukkal. Június elején a győri Dunafeszten kétszer játsszák el a Fire Flow-t, június végén pedig Besztercén mutatják be a Dirty Dancing című táncelőadásukat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-14: Közélet - Iochom István:

Gyalogos zarándoklat Csíksomlyóra

Mintegy százan neveztek be idén arra a gyalogos zarándoklatra, amelyre a pünkösdi ünnep alkalmából kerül sor, és amelynek során a résztvevők Felső-Háromszékről indulva Csíksomlyóra érkeznek.
2026-05-14: Közélet - Fekete Réka:

Sikeres volt a mentorprogram (Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács)

A mentor nem tanár, a mentorálás nem iskola – talán ez a lényege annak a programnak, amelynek értékelését tegnap tartották a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SZTT) sepsiszentgyörgyi székhelyén, az Amőba Oktatási Központban. A SZTT tavaly év végén végzett, motivációs és tehetségprofilt célzó mérése alapján választották ki a diákokat, akik – bár tehetségesek, gondolkodási kapacitásuk magas – az iskolai tanulásban mégis alulteljesítenek.