Békési levelekKét tanító

2026. május 14., csütörtök, Jegyzet
Pálmai Tamás

Az elmúlt hetekben ketten is elmentek azok közül, akik meghatározták sokunk ifjúságát. Egyikük iskolánk, a Székely Mikó Kollégium himnuszának szövegét írta meg akkor, amikor bravúros tettnek számított átvinni azt a cenzúra árgus szemű szigorán. Erről Czegő Zoli mesélt egykoron, s tán Sylvester Lajos is regélhetne erről, mint aki sok mást is átcsempészett anno e zordon akadályon. Zoli nevetve emlékezett, miként adták el ifjú kommunista ihletésűnek a szerzeményt és vette meg a dolgot a nem túl képzett cenzor. Mert a Jóisten humora valóban végtelen.

Mi pedig előbb végzős diákként, majd később találkozóinkon énekeltük s énekeljük lelkesen, értve és érezve minden sorát. Közben meg Zolira és Dancs Tátára gondolunk hálás szívvel. Idézzük fel, ízlelgessük hát ismét: „Sok csata sebével testén él az eszme, / Tűzhelyeit hányszor tiporta az átok; / Ifjúság szavával szólni végtelenbe / Tisztább feladatot soha nem találok. / A nép küldte ide mindig fiait / Emberről, világról igazat vallani. / Verte s ma is verje meg a sorsa azt, / Kinek szava fölröppent panaszt. / Kötelesség hívja ide sorainkat / Fogadalmat tenni apák sírja mellett; / Kézfogásunkban már semmi meg nem ingat, / Ősi földünk szabad jövendőt teremtett.”

A mikós évek egyik legszebb emléke az akkor Galbács Anikó nevet viselő tanárnőnk által szervezett József Attila-estünk talán. Az ihlet forrása a Sebő együttes és Berek Kati közösen kiadott nagylemeze volt. Akkor tudatosult bennünk, hogy nagy költőnk egyáltalán nem volt kommunista, és hogy verset lehet másképp is mondani, mint az eddig megszokott. Azóta is ő nekem a legnagyobb. De akkor szerettem bele mindabba, amit Sebő Ferenc képviselt a magyar zenében. Három megzenésített verset mi is elzengtünk. A Bánat korrajz volt nekünk is: „Futtam, mint a szarvasok, / lágy bánat a szememben. / Famardosó farkasok / űznek vala szívemben. / Agancsom rég elhagyám, / törötten ing az ágon. / Szarvas voltam hajdanán, / farkas leszek, azt bánom. / Farkas leszek, takaros. / Varázs-üttön megállok, / ordas társam mind habos; / mosolyogni próbálok. / S ünőszóra fülelek. / Hunyom szemem álomra, / setét eperlevelek / hullanak a vállamra.” A Rejtelmeket átszellemülten és kicsit szerelmesen daloltuk el, s aztán bátran vállaltuk, hogy minket is hétszer szüljön meg az anyánk, hogy ellenség, ha elénkbe áll, nem rettenünk meg, hogy ejsze szerető után is kajtatnánk, hogy verset is költenénk, legyen annak bármi az ára, s hogy mindezt akár a világ sírköve alatt is megtennénk.

Hát ilyen évek voltak azok. Kemény idők. Mégis emberekké cseperedtünk, s amit akkor belénk oltottak, ma is él bennünk. Elevenen. Holtunkig meghatározóan.

Most ketten is oda vannak. Czegő Zoltán és Sebő Ferenc is. A két nagyszerű tanítónk. Fogadja kebelére a Jóisten őket.

 

Fotó: Vargyasi Levente

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-14: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Június végéig ingyenesen igényelhető (Elektronikus személyazonossági igazolvány)

Ingyenesen állítják ki június 30-ig az első elektronikus személyazonossági igazolványt a 14. életévüket betöltők számára – hívta fel a figyelmet tegnapi közleményében a Kovászna megyei rendőrség.
2026-05-14: Közélet - :

Befejezés előtt az utcafelújítás (Kovászna)

A végéhez közeledik Kovásznán az Anghel Saligny-program részeként zajló infrastruktúrafejlesztési beruházás, amelynek révén hét városi utca újult meg az elmúlt közel másfél év során. A Fejlesztési Minisztérium támogatásával megvalósuló „hétutcás” projekt utolsó szakaszához érkezett: jelenleg a Mihai Eminescu utcának a vajnafalvi Ifjúsági Park melletti, korábban burkolatlan szakaszának aszfaltozása zajlik.