Nem jelent meg a végrehajtó

2026. május 15., péntek, Belföld

Nem jelent meg tegnap a végrehajtó Nagyváradon a premontrei rendházban, jóllehet április 14-én 30 napos határidőt adtak Fejes Rudolf Anzelm apátnak az önkormányzat által sajátjának tekintett ingatlan elhagyására.

  •  Fotó: Facebook / Szilágyi Zsolt
    Fotó: Facebook / Szilágyi Zsolt

A Krónika helyszíni tudósítása szerint a reggeli szentmisére sokan összegyűltek, a templom megtelt, kint is hívek gyülekeztek a kilakoltatás ellen tiltakozók, köztük Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Toroczkai László, a Mi Hazánk mozgalom elnöke és Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Erő elnöke. Az apát ismételten leszögezte: a kilakoltatás jogtalan. Bejelentette egyúttal, hogy beperelte az önkormányzatot és a végrehajtót. A Krónika emlékeztet: az apát ellen a város önkormányzata indított kilakoltatási pert, arra hivatkozva, hogy a rendház az önkormányzat tulajdonában van, és a mellette levő iskolaépülettel együtt – amely korábban premontrei gimnáziumként működött, de az államosítás után a Mihai Eminescu Főgimnáziumnak ad otthont – európai uniós forrásokból fel akarják újítani. 

A kilakoltatást a nagyváradi bíróság január végi ítélete mondja ki, amely ugyan alapfokú, tehát nem jogerős, azonban mivel az önkormányzat sürgősségi eljárást kért, ennek ellenére végrehajtandó.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-15: Belföld - :

Jönnek az uniós pénzek

Az Európai Bizottság jóváhagyta a román helyreállítási terv (PNRR) keretében benyújtott 2,6 milliárd eurós kifizetési kérelmet – jelentette be tegnap Ilie Bolojan.
2026-05-15: Belföld - :

Megemelt támogatások

A fogyatékossággal élő gyermekeknek nyújtott támogatások és az alacsony jövedelmű családok egyes szociális juttatásainak összege 2026 májusától nő; a kedvezményezettek már ebben a hónapban a megemelt összegeket kapják – tájékoztatott tegnap az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Hatóság (ANPIS).