Magyar Péter Lengyelországban

2026. május 21., csütörtök, Világfigyelő

Az erős közép-európai régió szerepét hangsúlyozta az erős Európa megteremtésében Magyar Péter miniszterelnök tegnap Varsóban, miután tárgyalt lengyel kollégájával, Donald Tuskkal, akit budapesti látogatásra hívott június végére. A magyar kormányfő a mielőbbi hosszabb tűzszünet és tartós béke szükségességéről beszélt az orosz–ukrán háborút illetően.

  • Magyar Péter és Donald Tusk. Fotó: Facebook / Péter Magyar
    Magyar Péter és Donald Tusk. Fotó: Facebook / Péter Magyar

Magyar Péter azt mondta: erős Európához erős, versenyképes, magabiztos, ugyanakkor szerény tagállamokra van szükség. Ahhoz, hogy Európa visszanyerje a régi erejét, erős, versenyképes, önmagára büszke, egymással együttműködő államokból álló közép-európai régióra van szükség – jelentette ki.

A magyar kormányfő örömét fejezte ki amiatt, hogy az ezeréves magyar–lengyel barátságban új fejezetet tudnak nyitni. Elmondta, ha a magyar történelem nehéz volt, akkor a lengyel történelem extrém nehéz volt. Lengyelország mégis itt van, erősebb, mint valaha, Magyarország is itt van, és bizonyos benne, hogy erősebb lesz, mint valaha.

Felidézte, a kampány kezdetén megígérte, ha megválasztják, első hivatalos miniszterelnöki útja a lengyel fővárosba vezet. Megköszönte Donald Tusk támogatását, amit már a megválasztása előtt is kifejezett.

A lengyel kollégája budapesti meghívásával összefüggésben jelezte: a meghívást megteszi a cseh és a szlovák kormányfő felé is, és reméli, hogy június végén mindannyiukat Budapesten köszöntheti, még a visegrádi négyek (V4) magyar elnöksége alatt. A kormányfő úgy fogalmazott: Magyarország mindenben partnere lesz Lengyelországnak, a lengyel miniszterelnöknek, valamint Szlovákiának és Csehországnak, hogy a V4-ek visszanyerjék régi erejüket, fényüket és befolyásukat az Európai Unió­ban. Fontosnak nevezte a V4-es együttműködés kibővítését akár Skandinávia felé, akár Ausztriával, Horvátországgal, Szlovéniával, Romániával vagy nyugat-balkáni, az unióhoz még nem csatlakozó or­szágokkal.

„Európa szíve ma Közép-Európában dobog, és nekünk közösen azon kell dolgoznunk, hogy minél tovább így legyen, és minél erősebben verjen ez a szív” – fogalmazott.

Kitért arra, hogy sok mindenről tárgyaltak a miniszterelnökkel, illetve a miniszterek is egyeztettek, a tárgyalások pedig a nap folyamán folytatódnak. Kiemelt fontosságúnak nevezte Európa biztonságát, az energiabiztonságot, hozzátéve: ezeken a területeken az eddigieknél szorosabban együtt tudnak működni, és szívesen veszi a lengyel tapasztalatokat e téren, ahogy más területeken is.

 

Kiállnak a kárpátaljai magyarokért

Kérdésre válaszolva Magyar Péter az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban rögzítette: a háborúban Ukrajna az áldozat, és minden joga megvan arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel védje szuverenitását és területi integritását. Hozzátette: most mielőbbi hosszabb tűzszünetre van szükség, mert mindkét oldalon rengetegen vesztették életüket, ezt követően pedig olyan tartós békét kell elérni, amelyet a nemzetközi felek valóban garantálnak. Kiemelte, nemcsak Ukrajna, hanem az ott élő magyar kisebbség miatt is mielőbb le kell zárni a háborút.

A Tisza-kormány megalakulása lehetőség, hogy egy új fejezetet nyissanak Magyarország és Ukrajna kapcsolatában – mondta, jelezve, hogy elindultak a két ország közötti technikai egyeztetések az ukrajnai magyar kisebbség nyelvi, kulturális és egyéb jogairól. Reményét fejezte ki, hogy június elején az ukrán elnökkel személyesen is találkozhat Beregszászon.

A kárpátaljai magyar kisebbség jogainak garantálásával kapcsolatban rámutatott: ez előzetes feltétele annak, hogy az ukrán uniós csatlakozásnál az első fejezet megnyitásához Magyarország a jóváhagyását tudja adni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-21: Irodalom - Farkas Réka:

Kert a világ közepén (Erdélyi gyermekversek antológiája)

Zsibongó gyermeksereg, telt ház fogadta pénteken délelőtt a Kert a világ közepén erdélyi gyermekvers-antológia szerzőit, illusztrátorait a SepsiBookon. A Ragyog a mindenség korábbi, hasonló válogatás folytatásaként ebbe a könyvbe az elmúlt tizenkét esztendő „termésének” javát László Noémi rostálta, szerkesztette.
2026-05-21: Világfigyelő - :

Kína Oroszország barátja marad

A kínai–orosz kapcsolatok új, dinamikusabb fejlődési szakaszba léptek, és a két ország megállapodott a jószomszédsági és baráti együttműködési szerződés meghosszabbításáról is – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök tegnap Pekingben a Nagy Népi Csarnokban, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogadta.