Mintegy ezer zarándokot szállít az idei csíksomlyói pünkösdi búcsúba, illetve Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz a Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat, amely Sepsiszentgyörgyre pénteken érkezik.
A városháza tegnapi tájékoztatója szerint a rendhagyó járat május 22-én, pénteken 18.15-kor áll meg a sepsiszentgyörgyi vasútállomáson, ahol utasait kisebb ünnepség fogadja majd. A rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar zenével üdvözli a zarándokokat, akiket kürtőskaláccsal és pogácsával is megkínálnak a Kincskeresők és a Százlábúak néptáncegyüttesek tagjai, illetve az önkormányzat munkatársai. A sepsiszentgyörgyieknek kevéssel több mint fél óra áll majd rendelkezésükre, hogy köszöntsék az anyaországból érkező zarándokokat, illetve a hagyományokhoz híven ezúttal is közösen énekeljék el a magyar és a székely himnuszt. A szerelvény 40 percnyi állomásozást követően, 18.55 órakor gördül tovább Csíkszereda irányába – közölte a városháza. Felidézték, a Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat évente egy alkalommal, pünkösdkor közlekedik: a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul és Budapesten csatlakozik a Székely Gyorshoz, a két összekapcsolt különjárat innen Össznemzeti Zarándokvonat néven folytatja útját Székelyföldre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.