KármentőLegszebb szerepeim

2026. május 21., csütörtök, Jegyzet
László Zsuzsa

Említettem már többször, hogy az évi egy alkalommal megünnepelt ilyen-olyan napokkal bajban vagyok, vagyis nemigen veszem őket komolyan. Mégis van egypár, ami engem is megérint, például az anyák napja. Ilyenkor virág kerül az édesanyám sírjára, és a gyermekeim is köszöntenek.

És bár idén már szinte előre mentséget találtam számukra, hogy esetleg miért feledkeznek meg rólam, mégsem ez a forgatókönyv vált valóra. A nagyobbik lányom mentsége az lett volna, hogy ő is anyai örömök elé néz, az utolsó métereken pedig nem lenne csoda, ha kiesne a fejéből, hogy épp engem köszöntsön. Hiszen ilyenkor a hormonok érdekes dolgokat művelnek az agyunkkal is... Jövő évben ilyenkor már őt is lehet köszönteni, milyen csoda is ez! A kisebbiket meg azért oldoztam volna fel az esetleges mulasztásért, mert végre kiszabadult az egyetemi vizsgák után rögtön rászakadó további hajszából, és a hétvégére elpattantak kirándulni a barátaival.

Nem vártam el tehát a gyermekeimtől, hogy különösebben velem foglalkozzanak ezen a május eleji vasárnapon. Azért titokban reméltem, hogy megcsengetnek, akkor is, ha már előre felmentettem őket, ha netalán mégsem teszik meg. És különben sem egy nap az élet, ugye? Errefel mi történt? Nemcsak hogy megcsengettek a közös, családi csoportunkban, hanem mondták, hogy nyissam ki a bejárati ajtót. És mit találtam ott? Két szép cserepes virágot, mert tudják, hogy ilyenkor szoktam elkezdeni a terasz szépítgetését. Azt már nem árulom el, hogy miként oldották meg, de sikerült nekik.

Nem tegnap óta vagyok anya, de első perctől fogva folyton kételkedem magamban, hogy jól teljesítek-e ebben a kicsit sem könnyű, de számomra mégis a legszebb „szerepben”. Ezt nem rám osztották, ezt én vállaltam önként, a legnagyobb örömmel. És ez az egyetlen szerep, amit soha nem teszek le, ez a „szövegpéldány” nem kerül soha a fiók mélyére. Ezen egy életen át folyamatosan dolgozni kell, javítgatni, újragondolni, átírni, frissíteni. A legbonyolultabb, legizgalmasabb feladat, amivel valaha is találkoztam. De amikor ilyen meglepetés ér, arra gondolok, hogy az összes hiba ellenére, amit biztos elkövettem, vagy mindazzal szemben is, amit mulasztottam akaratom ellenére, talán ezt a szerepemet mégsem rontottam el teljes mértékben. Nem dőlök hátra, mint ahogy a színházi bemutatók után sem tettem, mert mindig tudtam akkor is, hogy a munkának itt még koránt sincs vége, sőt! 

Hiszen rövidesen egy új szerep vár rám: nagymama leszek. Rettentő izgalommal várom, új érzések, helyzetek, feladatok gyűrűznek be az életembe. Bár itt már nem ugyanaz a felelősség, a feladatok sem elsősorban engem fognak megtalálni, de azért mégis: egy másik, nagyon izgalmas szerep ez. Amit most megint mások osztanak rám, még ha nem is ér olyan váratlanul, meglepetésszerűen, mintha egy próbatáblára kifüggesztve találkoznék vele. Igazából sosem voltak szerep­álmaim, de erre már nagyon vártam, és bejött – köszönöm a rendező(k)nek! Nekem nagyszerű nagymamáim voltak. Ha csak negyedrészt tudom azt nyújtani, amit én tőlük kaptam, hátha ezt a szerepet sem szúrom el nagyon. Mindenesetre kíváncsiam várom az első próbát...

 

Fotó: Albert Levente

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-21: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

Elsőáldozás az Őrkőn

Szép rendben, fegyelmezetten és meghatóan zajlott le az idei elsőáldozási ünnepség az őrkői Mária, Világ királynője templomban, ahol nyolc kicsi „menyasszony” először vette magához a szent ostyát. Márkus András szentszéki tanácsos, címzetes esperes, plébános, frissen kitüntetett Pro Urbe díjas, a cigányok papja Vintila László akolitus segédletével, Szőcs Sándor kántor zenei szolgálatával végezte az ünnepi szentmisét május 17-én.
2026-05-21: Közélet - Bartos Lóránt:

Vita Kézdivásárhely főteréről

Megosztotta a közvéleményt Kézdivásárhely főterének tervezett átalakítása, ezért Szilveszter Szabolcs alpolgármester szűkebb körű egyeztetést hívott össze. A találkozón önkormányzati képviselők, helyi lakosok és szakemberek vettek részt, a tervezett elképzeléseket pedig Gál Zoltán építész ismertette részletesen.