A Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi városháza sportirodájával immár tizenkettedik éve szervezi rendszeresen a Mozgó délután elnevezésű eseményt, amelynek hatvankilencedik kiadására kedden került sor.
A nagy hagyománynak örvendő esemény célja ezúttal is az volt, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód és az egészségmegőrzés fontosságára. A szervezők a mozgás népszerűsítése mellett különböző kísérőprogramokkal is hozzájárultak a résztvevők aktív kikapcsolódásához. Az év negyedik Mozgó délutánján mintegy hatvanan vettek részt. A jelenlévők többek között dartsoztak Beke Istvánnal és csapatával, asztaliteniszeztek, fociztak, tollaslabdáztak, sakkoztak Perdi Róberttel, valamint futottak. A kisebbek mikádóztak, malmoztak, jengáztak és ugróköteleztek. A Zöld Nap Egyesület törökországi és hazai önkéntesei török táncokkal színesítették a programot, míg Pocsai András László társastánc-bemutatóval varázsolta el a közönséget, garantálva a jó hangulatot és az önfeledt kikapcsolódást. A szervezők örömére az ACT for Children Nappali Központban részt vevő gyerekek egy része is bekapcsolódott a tevékenységekbe. A tervek szerint az eseményt ősszel ismét megszervezik, így akik most lemaradtak, legközelebb csatlakozhatnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.