A napokban egyébrÅ‘l sem olvasok a sajtóban, mint hogy a fentrÅ‘l, magasabb régiókból, talán az égbÅ‘l ki- és lenevezett kormánymegbÃzottunk, közismertebb néven „prefektusunk" — amely szó igazi értelmét csak úgy érthetnénk meg igazán, ha „preeffektusként", vagyis elÅ‘re tervezett, különleges hatásfokú végrehajtóként, technikai gépezetként értelmezzük — törvényt szeg, diszkriminál, nemzetiségi személyi adatok birtokába kÃván jutni ahelyett, hogy éppen a törvény, a törvényesség végrehajtását, helyes alkalmazását ellenÅ‘rizné és betartatná.
No, de mint köztudott, mifelénk senki sem lehet tökéletes, próféta sem lehet mindenki a saját hazájában, a prefektus is csak egy ember, nem kÃvánhatjuk tÅ‘le, hogy „perfekt" legyen! Sem a végrehajtásban, sem az ellenÅ‘rzésben, sem a munkájában, sem emberi mivoltában, sem empátiában, sem szolidaritásban, sem nyelvtudásban, de még a szeretetben sem!
És itt, e helyen lódulhat neki a képzelőerőnk, hogy ugyan bizony mi is történne városunkkal, megyénkkel, népünkkel, egész országunkkal és nagyvilágunkkal, ha…?
Ha tökéletes, perfekt vezetÅ‘ink, választottjaink, elnökeink, al- és fÅ‘fÅ‘nökeink, társaink, patikusaink és antipatikusaink, elárusÃtóink, elárulóink, védelmezÅ‘ink, hómezÅ‘ink, makulátlan „mikulásaink", erkölcsös erkölcscsÅ‘szeink és kölcsönzÅ‘ink lennének?
Ha az együtt élÅ‘ nemzetiségek, legyenek azok akár többségi „kisebbségiek" vagy kisebbségi „nagytöbbségűek", legalább „félperfekt" módon ismernék és elismernék kölcsönösen egymás nyelvét, identitását, történelmét, irodalmát, művészetét, szÃvét, vágyát és óhaját…? Ha nem az lenne a fÅ‘ cél, hogy az imperfekt (!) törvények betűit még ráadásul félreértelmezve/magyarázva ráerÅ‘szakoljuk ukázokkal olyan nem bevándorolt, nem betelepÃtett Å‘shonos, államalkotó népre, nemzetiségre, amely számára az elfogadhatatlan és testidegen! Mert ha valaki kinevezett vagy választott vezetÅ‘ egy kissé is tökéletesebb lenne a tökéletlenségnél, akkor lojálisabb is lenne, minden bizonnyal… Ha egy kissé perfektebbek lennének a prefektusok is, akkor nem lenne annyi meg annyi kellemetlen effektus a mindennapi, egyszerű, sokszor kilátástalannak tűnÅ‘ életét élni akaró, „nonperfekt" kisember számára… Ha végre valaki(k) megértené(k), hogy nem az emberek, nem a létminimum alatt tengÅ‘dÅ‘ nyugdÃjasok, nem az egyre nagyobb „százalékokban" elbocsátott, kisemmizett, becsapott, átvert és megcsalt tömegek vannak az intézményekért, a „perfektekért", hanem éppen fordÃtva, akkor talán elmozdulhatna az örökös perfidség, a hűtlenség, a hitszegés, a korrumpáltság és a galádság a tökéletesség irányába…
Akkor talán végre beszélhetnénk pozitÃv értelemben úgy prefektúrá(k)ról, mint született, képzett, közénk való, értünk élÅ‘ perfektusokról is…
