A református püspök Baróton„Fel a fejjel, semmi remény”

2026. május 28., csütörtök, Közélet

Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének személyében rendhagyó vendége volt a baróti Tortoma Önképzőkörnek, amely 653., évadzáró előadását kedd este tartotta a baróti református templom altemplomának tágas termében.

  • Kolumbán Vilmos József püspök Demeter Zoltán és Tordai Árpád lelkész társaságában. A szerző felvétele
    Kolumbán Vilmos József püspök Demeter Zoltán és Tordai Árpád lelkész társaságában. A szerző felvétele

Az új helyszín jó választás volt, hiszen a könyvtár olvasótermében, ahol a találkozókat rendszerint tartani szokták, aligha fért volna el a nagyszámú érdeklődő, akik a szülővárosában bemutatkozó püspököt eljöttek meghallgatni. Kolumbán Vilmos József ugyanis 1974-ben Baróton született, innen vezetett életútja felfelé, egészen 2024-es püspökké választásáig.

Demeter Zoltán kérdéseire válaszolva a püspök elmondta, hogy ő mindössze egy „egyszerű falusi lelkipásztor” szeretett volna lenni. Mindenhol, ahová csak került, egyszerűen csak végezte a dolgát, semmi különöset nem tett előrehaladásáért, ám az mégis egyre-másra bekövetkezett. Beszélt Erdővidéken töltött gyermekkoráról, a vakációkról, az iskolai táborokról, számos volt líceumi tanárára is emlékezett. Mint említette, az egyetemi oklevél önmagában semmit nem ér, valaki négy osztállyal is élhet szép életet, míg más szenvedhet akárhány egyetemi oklevéllel. „Erre számos példa van” – mondta.

A csalódásokról szót ejtve úgy vélte, mindnyájunk számára nagy csalódás volt az 1989-es rendszerváltás. Ennek alátámasztására említette a falvak elnéptelenedésének példáját. A hallgatóságnak végszóként azt fogalmazta meg, amit a teológián diákjainak is mondani szokott: „Fel a fejjel, nincs semmi remény”. Ám hozzáfűzte: „Igazából akkor van remény, ha az Úristen megsegít”. A találkozón énekelt a baróti református egyház Zathureczky Gyula Kórusa, és születésnapja alkalmából köszöntötték a házigazdát, Tordai Árpád lelkipásztort is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-28: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Ráduly István prefektus: Már-már mindennapos a medve

Szinte mindennap jelentettek lakott településen kószáló medvét az utóbbi időben, növekvőben van a riasztások száma is – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Ráduly István prefektus, üdvözölve azt a nemrég hatályba lépett törvényt, amely leegyszerűsíti a belterületekre tévedt veszélyes nagyvadak kilövését.
2026-05-28: Közélet - Bartos Lóránt:

Fennakadás a gázórák miatt

Kézdivásárhely egyik legnagyobb, mintegy 64 millió lejt kitevő infrastrukturális beruházása részben a végéhez ért: a földgázhálózat kiépítése gyakorlatilag befejeződött, a rendszer teljes egészében elkészült. Bár a vezetékek már a helyükön vannak, a lakosság még nem használhatja a szolgáltatást, mivel több technikai és adminisztratív kérdés vár megoldásra. Ezek közül a legnagyobb kérdést a fogyasztásmérők megvásárlásának a mikéntje képezi.