Ez egy ilyen hétvége volt. Az igenlésé. Ami nagyszerű és erőt adó. Az okos, holisztikus szemléletű – azaz az embert egészben látó és kezelő – tanultak amúgy is azt mondják, hogy a „nem”, a tagadás rombol, míg az „igen” építő, erősítő, jövőbe mutató.
Nos, már induláskor a csíksomlyói búcsúba készülő kis békési csapatunk mosolygós arcait nézve azonnal kiröppent az álom a szemünkből. Aztán Nagyszalontától Székelyudvarhelyig és a somlyói nyereg csaknem félmillió emberéig ugyanazt tapasztalhattuk. Rossz vagy hangos szót sehol, senkitől nem hallottunk. Viszont érezhettük a döbbenetes csendet áldozás alatt, majd az elemi erőt a magyar és székely himnusz éneklésekor és a katartikusan kitörő, lelket tisztára mosó könnyeket, amikor meghallottuk, hogy: „Ó, én édes jó Istenem, / Oltalmazóm, segedelmem, / Vándorlásban erősségem, / Ínségemben lágy kenyerem. / Vándor fecske sebes szárnyát, / Vándorlegény vándorbotját, / Vándor székely reménységét, / Jézus, áldd meg Erdély földjét! / Vándorfecske hazatalál, / Édesanyja fészkére száll. / Hazajöttünk, megáld majd a / Csíksomlyói Szűz Mária.”
És érdekes, hogy nemcsak nekünk, az Erdélyből elszármazottaknak eredt el a könnyünk, hanem az anyaországiaké is. Ami természetes, hisz minden magyar otthon kell hogy érezze magát a Kárpát-medencében, akárhol született és él is. S hogy ennek így kell lennie, azt megerősítette Székely János püspök atya beszéde, amely egyszerre volt spirituális, fennkölt és magasztos, de ugyanakkor közérthető, az emberek lelkéhez szóló, erdélyieket, anyaországiakat és minden határokon túl rekedtet egyaránt érintő és a más vallásúakat és nyelvűeket is megszólító. Jó volt. Aktuális és egyetemes egyszerre. Igenes volt.
Valójában már Urbán Erik provinciális felütése is sejtette, hogy ilyen napunk lesz: „Mi, a 21. század zarándokai kezünkben okostelefonokkal, szívünkben sokszor kérdésekkel, de keressük az utat, hogy visszataláljunk belső forrásainkhoz. Így élhetjük meg hivatásunkat és küldetésünket úgy, hogy élő tagjai legyünk egyházunknak és nemzetünknek. Hazajöttünk, megérkeztünk, azért, hogy mindannyian valóban hazataláljunk.”
Aztán megtapasztalhattuk, hogy hiába tágas, mégiscsak kicsi a világ. Tágas, mert mindenki belefér, és mégis kicsi, mert ahol csak megálltunk, csaknem mindenütt ismerősökbe ütköztünk.
Végezetül pedig, mintegy összegzésként hadd idézzük fel a püspök atya gondolatát: „A történelem viharait akkor tudjuk kiállni, de egyéni életünk kihívásainak is akkor tudunk megfelelni, ha vannak testvéri kezek, amelyekbe kapaszkodhatunk. És csakis akkor tudunk igazán összekapaszkodni, ha mindannyian kapaszkodunk annak a kezébe, aki ma is tenyerén tartja a világot, akinek a kezében az idő és az örökkévalóság.”
Úgy legyen.
Fotó: Albert Levente
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
