Nagyon fontos tárgyalásokra érkeztünk Brüsszelbe, a legfontosabb az uniós források helyzete – közölte a miniszterelnök Brüsszelben a közösségi oldalára feltöltött videójában tegnap.
Magyar Péter kiemelte: a miniszterek előkészítő tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy pénteken „már csak néhány nyitott kérdést kelljen rendeznem az Európai Bizottság elnökével”.
„Az egyik legfontosabb vállalásunk volt a választási kampányban az európai uniós források hazahozatala, sok ezer milliárd forintról van szó. Dolgozunk, küzdünk az utolsó eurócentért is” – fogalmazott a kormányfő.
Magyar Péter bejelentette: rövidesen benyújtja Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének és António Costának, az Európai Tanács elnökének Magyarország csatlakozási szándékát az Európai Ügyészséghez (EPPO).
A szükséges jogszabály-módosításokkal összefüggésben a kormányfő a korrupcióellenes küzdelemmel kapcsolatos tárgyalásokat említette. Magyar Péter a közérdekű vagyonkezelő alapítványok ügyét, valamint az Integritás Hatóság jogköreinek a bővítését emelte ki. Előbbiről a kormányfő közölte: a cél nem az, hogy a magyar egyetemek állami gyámság alá kerüljenek, hanem az, hogy egy átlátható modern finanszírozási struktúrában, rendszerben működhessenek és fejlődhessenek.
Az Integritás Hatósággal kapcsolatban Magyar Péter hangsúlyozta: az európai intézmények javaslatára létrejött hatóság jogköreit a Tisza-kormány bővíteni fogja, ugyanakkor nem fog elfogadni olyan módosítási javaslatokat, amelyek szembe mennének a magyar alkotmányos berendezkedéssel.
Magyar Péter egyebek mellett elmondta: technikai, szakértői szintű egyeztetés folyik Ukrajnával a kárpátaljai magyarság kulturális, oktatási és nyelvi jogainak visszaadásáról. Szavai szerint biztatóan haladnak a tárgyalások, de „akkor tudunk biztosat mondani, ha alá tudunk írni, meg tudunk kötni egy megállapodást”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.