Kuti János
Sok név került fel a lehetséges kormányfőkről készült listára, de jelenleg mégis hiány van nálunk miniszterelnökből. Nekünk, romániai magyaroknak szerencsénk van, nem kell aggódjunk senkiért, mert az RMDSZ-nek nagy gyakorlata van a kormányzásban, arra viszont semmi esély nincs, hogy magyar miniszterelnököt válasszanak, mert ilyen, ahogy azt miniszterelnök-helyettesünk, Tánczos Barna is nagyon helyesen megmondta, akkor lesz „mikor a disznó repülni fog”.
Egyelőre azonban csak kulturális miniszterünk Demeter András repült (önként?) a székéből, miután néhány disznóságot mondott a román hazafisággal kapcsolatban.
Tánczos azt is mondta: „Nem mondom, hogy soha nem lesz (magyar miniszterelnök), mert egy német nemzetiségűt már megválasztottak elnöknek. Akkor majd, ha teljesen megbíznak közösségünkben, és elhiszik, hogy mindig is csak jót szeretnénk ennek az országnak”. (De oda jutottunk, hogy nemhogy a románok, hanem sok magyar sem hisz vezetőiben). Kelemen Hunor is valószínűtlennek nevezte, hogy ő miniszterelnök legyen, elsősorban a neve miatt és azért, mert Romániában élünk. Átkeresztelkedhetne Kőműves Kelemennek, amit románra is le lehet fordítani Meșterul Manolének vagy Manole Zidarulnak.
Szerencsére már van egy rövid, hatos lista mindazokról, akik számításba jöhetnek a miniszterelnöki szék tekintetében.
Itt-ott lehetnek még listák, köztük egy ki tudja milyen hosszú is a miniszterelnök-jelöltekről, de inkább vegyük az állítólag legesélyesebbet erről a rövid listáról: Eugen Tomacnak hívják.
Őt könnyen kinevezheti kormányfőnek az államelnök, Nicușor Dan, mivel tiszteletbeli elnöki tanácsosként biztosan rábeszélte az elnököt, hogy ő lenne a legeslegjobb.
Kelemen Hunor azt mondta Eugen Tomacról, hogy „a sajtóból tudta meg ezt a felvetést”, és azt állítja róla, hogy „egy rendkívül tiszteletreméltó ember”, és tiszteli, mint Európa-parlamenti képviselőt, de nevesítése miniszterelnöknek sok kérdést vetne fel. Kelemen azt is felvetette, hogy kitiltották Ukrajnából az ukrajnai román közösséggel kapcsolatos állásfoglalásai miatt, Tomac azonban tagadta ezt az állítást.
Ennek ellenére úgy tűnik, hogy bár Ukrajnában született, az Ismail megye Babele településen, nem nagyon kívánkozik vissza oda. 17 éves korában jött ide román ösztöndíjjal, majd parlamenti képviselő lett 2012-től, és a Határon túli Románok Bizottságának elnöke. Jó hazai szokás szerint pártot is váltott, a Demokrata Liberális Pártból (PDL), a Băsescu elnök által indított Népi Mozgalom Pártjához (PMP) csatlakozott, ennek színeiben nyert Európa-parlamenti képviseletet, s ő tölti be a PMP elnöki tisztségét is. Băsescu bizalmi embere lévén az ő „árnyékában” nevelkedett.
Kelmen Hunor látni szeretné, hogy Tomac milyen kormányt alakítana, de tart egy szakértői kormánytól. A technokrata kormány olyan lehet, mint a techno zene, keményen dübörgő, nem dallamos, inkább ritmusos, de a pártok nemigen hallgatnának szavára. Azért is jó lenne, ha Eugen Tomac lenne a miniszterelnök, mert neki nincs pártja a parlamentben és így az összes ott levő párt nyugodtan lehetne ellenzékben, ami mostanság nagyon divatba jött.
Kelemen biztosan abban reménykedik, hogy ha netán tényleg Tomac lenne a kormányfő, akkor az RMDSZ-szel kapcsolatos véleménye is változna, például a 2018-as januárihoz képest. Akkor ugyanis azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ és a két pici párt, az MPP és az EMNP elnökeinek közös állásfoglalása az autonómiaelképzelések összehangolásáról „durva provokáció, amelynek az a célja, hogy fölösleges feszültséget keltsen Romániában”, és hogy a román állam mindig megértéssel fordult a kisebbségek felé, „ezzel szemben a magyar vezetők kihívóan viselkednek, és béketűrésünket tesztelik…” És azt is állította, hogy minden román állampolgárnak, nemzetiségétől függetlenül, „megtiszteltetésnek” kellene éreznie, hogy a román nyelvet használhatja a román állami intézményekben.
És ha miniszterelnök lenne, akkor javulhatnának a román és magyar kormányközi kapcsolatok is, mert Magyarországon államfőként fogadhatnák. 2018 novemberében azt állította, hogy megtiltották a magyarországi román iskolák tanárainak a román centenáriumi ünnepségen való részvételt Gyulán, (ahol ő is ott volt), de ezt az ottani tanintézmények román vezetői cáfolták. Például most ezt is lehetne tisztázni.
Az elnök és lehetséges kormányfőjelöltje. Fotó: Facebook / Ioana Elena Moldoveanu
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.