Mi, hol, mikor?

2026. június 2., kedd, Mi, hol, mikor?

Trianon-megemlékezés

SEPSISZENTGYÖRGY. A Sepsiszéki Székely Tanács 35. alkalommal szervezi meg június 4-én, csütörtökön 17.30-tól Sepsiszentgyörgyön a központban a kőszínpadnál megemlékezését a trianoni diktátumról. Beszédet mond: Kádár Imola (Erdélyi Magyar Szövetség), Gazda Zoltán (Sepsiszéki Székely Tanács), Erőss Bulcsú (Magyar Polgári Erő), valamint Toroczkai László meghívott szónok (Mi Hazánk). Énekel Balázs Gergő, igét hirdet Incze Zsolt református lelkész. Minden érdeklődőt várnak.

POSZKÁR-TETŐ. Csütörtökön 17.30-tól a Poszkár-tetőn is megemlékeznek a trianoni diktátumról.

Színház

TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Június 3-án, szerdán 19 órától bemutatót tart a kamarateremben a Tamási Áron Színház. Az Alfred Jarry nyomán Garai Judit által színpadra írt Übü király – Avagy itt (újra) királyság lészen, pedig demokrácia vala című szöveget Hegymegi Máté rendezi, és 16 éven felülieknek ajánlják megtekintésre. A következő előadás június 13-án, szombaton szintén 19 órától a kamarateremben lesz. * Június 15-én, hétfőn 19 órától Fr. Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című darabját játsszák (stúdió-előadás a nagyteremben; rendező: Bocsárdi László; időtartam: 2 óra 40 perc, egy szünettel). * 23-án, kedden 19 órától Lev Birinszkij: Bolondok tánca (stúdió-előadás a nagyteremben; rendező: Bélai Marcel; időtartam: 2 óra, egy szünettel).

M STUDIO. Júniusi előadások: 13-án, szombaton 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban Dirty Dancing, rendező-koreog­ráfus: Eryk Makohon (korhatár: 16 éven felülieknek, időtartam: 65 perc, szünet nélkül); 26-án, pénteken 21.30-tól a főtéren Fire Flow – tűzzsonglőrshow, koreográfus: Andrei Oțetaru (időtartam: 30 perc).

Zene
TÓTH VIKTOR AZ ORFEUMBAN. Sepsiszentgyörgyön az Orfeumban lép fel a magyarországi muzsikus ma 19 órától, műsorának címe: Könnyen érthető jazz – ismeretterjesztő koncert-beszélgetés a jazzről.

Könyvbemutató

HÁRMAS KÖNYVBEMUTATÓ. Péterfi Attila Csongor A hit útján, A szeretet útján és A karantén útján című versesköteteinek bemutatóját tartják június 8-án, hétfőn 19 órától a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia hittantermében. A három verseskötet megjelenése több szálon is kötődik Háromszékhez. Az est során beszélgetés lesz hitről, reményről, szeretetről – mindarról, amit a versek olykor szebben és mélyebben tudnak elmondani, mint a hétköznapi szavak. Három kötet, három út a szavak szelídítéséről, az emberi kapcsolatokról és Istenről.

Hitvilág

ELŐADÁS MÁRTON ÁRONRÓL. Szerdán este fél héttől Marosán Csaba kolozsvári színész, előadóművész Emberkatedrális – Főhajtás Isten szolgája, Márton Áron emléke előtt című különleges előadására kerül sor a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban. Az előadás ingyenes, adományokkal a Kindered-Diakónia gyermekeit támogathatják a résztvevők.

ANYA-LÁNYA LELKI NAP. Szombaton anya-lánya lelki napot tartanak a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián, amelyet 14 és 21 év közötti lányoknak és édesanyjuknak szerveznek. A lelki nap segíthet megállni, elcsendesedni és újra a megfelelő irányba állítani a szívüket. Lehetőség lesz arra, hogy anya és lánya mélyebben kapcsolódjon egymáshoz. Regisztráció és további információ a csaladpasztor.com oldalon érhető el.
LELKIGYAKORLAT. Június 12–14. között a csíksomlyói Szent Klára Házban tartanak lelkigyakorlatot a hatvan év feletti korosztálynak, melynek központi kérdése: Hogyan tekintek az idősödésre? Szeretettel várják mindazokat, akik Isten jelenlétében szeretnének ránézni az időskor értelmére és értékeire. Jelentkezni Ivácson Rita nővérnél lehet a 0746 731 161-es telefonszámon. 

Önkénteseket várnak

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány marosvásárhelyi fiókja meghirdeti 2026-os önkéntesprogramját, amelynek fókuszában a fiatalok szakmai képzése és egy új, értékteremtő közösség felépítése áll. Mint írják, az intézmény küldetése a professzionális kulturális tudásátadás, így a program célja túlmutat a hagyományos segítségnyújtáson: a 16 és 22 év közötti fiatalok valós tapasztalatot szerezhetnek a rendezvényszervezés, a kommunikáció és a kulturális menedzsment területén. Jelentkezni péntekig lehet az ehh.ro oldalon megadott űrlap kitöltésével.

Mozi

MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16.30-tól Mumbo Jumbo hatalmas kalandja (magyarul beszélő), 18.15-től Michael (magyarul beszélő), 19 órától A lakodalom (román feliratos), 20.30-tól A Kreml mágusa (román feliratos), 20.45-től Beléd estem (magyar romantikus vígjáték); szerdán: 16 órától Star Wars. A mandalóri és Grogu (magyarul beszélő), 16.30-tól Birkakrimi (magyarul beszélő), 18.30-tól Az ördög Pradát visel 2. (magyarul beszélő) és Magyar menyegző (magyar romantikus játékfilm), 20.15-től Michael (magyarul beszélő), 20.45-től Időzített bomba (román feliratos); csütörtökön: 16 órától Star Wars. A mandalóri és Grogu (román feliratos), 18.15-től Az ördög Pradát visel 2. (román feliratos), 18.30-tól Tükrök 3. (román feliratos), 20.15-től Michael (román feliratos), 20.30-tól Időzített bomba (magyarul beszélő).

Magyar feltalálók napja

Interaktív programokkal várja az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi Teletár június 11. és 13. között a dohánygyárban a magyar feltalálók napja alkalmából. A Ne nyúlj hozzá! tábla továbbra is hiányzik: a látogatók kézbe vehetik és kipróbálhatják a Székelyföldön használt távközlési, hírközlési, hang- és képrögzítő berendezéseket, valamint más műszaki eszközöket. Emellett új elemmel bővült a magyar Nobel-díjasok kiállítása is. * Ehhez kapcsolódóan csütörtökön 17 órától Tamás Dénes esszéista, kritikus, a csíkszeredai Sapientia EMTE kommunikáció szakának oktatója és Beke Csongor, a Teletár ügyvezetője beszélget Krasznahorkai László Nobel-díjas író életéről, munkásságáról és művei­ről. * Ezt követően a Székely Mikó Kollégium és a Puskás Tivadar Szakközépiskola diákjai mutatják be legújabb, saját készítésű robotjaikat, az Európai Űrügynökség pályázataira készített eszközeiket, valamint különleges fizikai kísérleteiket. Az eseménysorozat mindhárom napján előzetes bejelentkezés alapján (form.jotform.com/sepsiteletar/mfn-2026) csoportos tárlatvezetéseket tartanak.

Röviden

APRÓHIRDETÉS. Apróhirdetési és ügyfélszolgálati irodánk Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul tér 2. szám alatt hétfőtől csütörtökig 9–15, pénteken 9–13 óráig tart nyitva.

GOMBAELLENŐRZÉS. A sepsiszentgyörgyi központi piacon szerdánként és péntekenként 8–10 óráig, vasárnap 9–11 óráig a László Kálmán Gombászegyesület tagjai megvizsgálják a begyűjtött gombákat.

LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. ma Barátosról, szerdán Pákéból és Orbaitelekről, csütörtökön Zaboláról, pénteken Zaboláról és Székelypetőfalváról szállít el régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat.

Ügyelet

GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Dr. Max (0752 068 364) gyógyszertár az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Dózsa György utcai Ambrózia II. gyógyszertár tart nyitva.

FOGÁSZAT. Sepsiszentgyör­gyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) fogadják a sürgősségi eseteket. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-31: Sport - :

A PSG megvédte címét a Puskás Arénában (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

Megvédte címét a Paris Saint-Germain a Bajnokok Ligája döntőjében, mivel szombaton hosszabbítást követően tizenegyespárbajban 4–3-ra győzött az Arsenal ellen a telt házas Puskás Arénában. A PSG története során másodszor hódította el a BL-trófeát, míg az angol klub 2006 után a második fináléját is elvesztette a legrangosabb európai kupasorozatban. Luis Enrique, a francia csapat vezetőedzője harmadik BL-serlegét emelhette magasba.
2026-06-02: Elhalálozás - :

Elhalálozás