Labdarúgás, SuperLigaVisszatér Romániába Marius Ștefănescu

2026. június 3., szerda, Sport

Egy idény után visszatér a román élvonalba Marius Ștefănescu. A 27 éves labdarúgóval hat hónap után idén januárban bontott szerződést a török Konyaspor. A játékos a következő szezontól az ezüstérmes Kolozsvári Universitatea mezét ölti magára, így ellenfélként lép pályára a Sepsi Duna Arénában.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

A futballista szerződtetését a kincses városi klub hétfőn közösségi oldalán jelentette be. A középpályás tavaly nyáron igazolt Törökországba, ahol nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis 11 találkozón csak egyetlen gólt szerzett a Konyaspor színeiben. Legutóbbi tétmérkőzését december 23-án játszotta, ezt követően januárban a vezetőedző jelezte neki, hogy a továbbiakban nem tart igényt a szolgálatára.

Marius Ștefănescu 2018 és 2024 között a Sepsi OSK mezét öltötte magára, 191 összecsapáson 37 találatot jegyzett és 26-szor az előkészítő szerepében je­leskedett. A háromszéki alakulattal két Román Kupa- és két Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett, majd 2024 júliusában szerződtette az FCSB, amely 1,3 millió eurót fizetett érte. A fővárosi együttesben 49 meccsen lépett pályára, ezeken kilencszer volt eredményes és négy asszisztot szorgoskodott össze, miközben bajnoki címet és két Szuperkupát nyert. Utóbbi versenykiírásban történelmet írt, mivel az első labdarúgó lett, aki sorozatban négyszer emelhette magasba a serleget, ráadásul júliusban az ötödiket is behúzhatja.

Nemrég felmerült annak lehetősége is, hogy Marius Ștefănescu visszatér Sepsiszentgyörgyre, azonban a tárgyalások nem zárultak sikerrel. Diószegi László klub­elnök a sportsajtóban azt nyilatkozta, a székelyföldi csapatnak nincs anyagi lehetősége arra, hogy olyan fizetést ajánljon, mint a Cristiano Bergodi irányította, Európa-liga-selejtezőre készülő Kolozsvári Universitatea. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-03: Sport - :

Taroltak a kézdivásárhelyiek Kolozsváron (Cselgáncs)

Remek hétvégén vannak túl a kézdivásárhelyi cselgáncsozók, akik egy bajnoki cím mellett egy ezüst- és négy bronzéremmel, illetve két ötödik helyezéssel zárták a Kolozsváron rendezett U12-es és U23-as országos bajnokságot. Fiatal dzsúdósaink ezzel a teljesítménnyel ismét bebizonyították, hogy a céhes városban kiemelkedő szakmai munka folyik, és a hazai utánpótlás krémjéhez tartoznak.
2026-06-03: Sport - :

Bennmaradt a Farul, kiesett a Hermannstadt (Labdarúgás, SuperLiga)

Véget értek az osztályozók, így teljessé vált a SuperLiga mezőnye a 2026–2027. évi idényre. Az FC Farul Constanța tizenegyespárbaj után megőrizte helyét a legjobbak között, ellenben az FC Hermannstadt a visszavágón meglepetésre háromgólos vereséget szenvedett, ezáltal a következő szezont a 2. Ligában kezdi.