Daczó Enikő installációi a Vízcsűrben

Amikor három évvel ezelőtt megkeresték őt azzal az ötlettel, hogy kulturális tevékenységek által fel kellene hívni a figyelmet az épített örökségre, valójában csak egy rövid távú projektről volt szó, de a Rizmayer Péter kurátorral való első találkozásukkor már érezték, hogy ez hosszú történet lesz – mesélte a házigazda. Ebben az a legszebb, ahogy az élet görgeti tovább – idézte újra a kurátort, majd így fogalmazott: „gördülünk tehát tovább a csűrrel, amelyet megörököltünk, és a képzőművészekkel, megpróbálva olyan közösséget formálni, ahol jó találkozni, jó együtt lenni”. Bízik benne, hogy amilyen jó érzéssel szokott belépni a nyitott templomajtón, ugyanolyan jó érzéssel lépnek be az ő nyitott portáján is az emberek. Mert ahogyan kemény munkával az őseink is megpróbálták bepréselni a csűrbe a természetet, úgy próbálják ők is életre kelteni az épített örökséget a mai képzőművészet eszközeivel, szinteket emelgetve évről évre – hangsúlyozta. 

A házigazda után Rizmayer Péter, a Vízcsűr kurátora szólalt fel, kifejezve örömét, hogy ezúttal a második női művész is bemutatkozhat az árkosi csűrgalériában. „A kiállítás címe Liturgia, de igazából lehetne bármi más is, mert Enikő feltöltötte a teret titkokkal, megválaszolatlan kérdésekkel” – fogalmazott. Mint mondta, a csűrben eddig is volt a kiállításoknak „egyféle szakrális jellege”, de most kiemelten fontos szerepet kap a fent és a lent. A fa az egyik oldalon felvezeti, a könyvek a másik oldalon lent tartják a tekintetet, és ez a fent-lent viszony döbbentette rá arra, hogy manapság mennyire ellaposodtak a szellemi tereink, azok a mélységek és magasságok, amelyek a világban való tájékozódásunkat a leginkább szolgálnák. Csak mókuskerék van, miközben elmegyünk a hétköznapi csodák mellett, és megszűnik világunknak az a dimenziója, ami túlmutat a hasznon, a fogyasztáson.

Lelkészként, ha azt a szót halljuk, hogy liturgia, akkor azt valamelyik templomi szertartással azonosítjuk – hangoztatta Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész. Amikor néhány nappal ezelőtt felvételeket látott a kiállításról, olyan érzés kerítette hatalmába, amit nem lehet szavakkal leírni – mondta, majd úgy próbálta ezt érzékeltetni a jelenlévőkkel, hogy megkérte őket: csukják be a szemüket, és úgy figyeljenek a hangokra, zajokra, érezzék, ahogy mozog a szél, és közben melegít a nap, érezzék a földet a lábuk alatt. Ezután arról beszélt, hogy Isten neve a Bibliában úgy van leírva, hogy JHVH, ami kiolvashatatlan, és ez nem véletlen, mert Isten nevét nem lehet kimondani, csak lélegezni, belélegezni lehet. Szerinte a liturgia az emberi életben pont ezt jelenti: „fellélegezni, kilélegezni, belélegezni azt a csodát, amit egyszerű hétköznapokon életnek nevezünk”. Ráhangolni magunkat az ajándékra, amiben vagyunk, rácsodálkozni az életre és mindarra, amit meg tud nyitni bennünk, nem a tökéletes állapotra vágyni, hanem az állandó megújulásra, olyanná válni, mint a szél: mozogni, folyamatban lenni – fogalmazott a lelkész. 

Végezetül a kiállító művész, Daczó Enikő köszönetet mondott a résztvevőknek, házigazdáknak, kurátornak és minden más közreműködőnek, hangsúlyozva, hogy hosszú utat járt be a mostani installációig, és nem egyedül jutott el annak végső formájáig. Mindaz, amit megtapasztalt az elmúlt hetekben, ahogy együtt görgették ezt a projektet, ahogy mindenki beletette a saját idejét, energiáját, az fantasztikus volt, számára ez volt a legszebb az egészben – vallotta. 

Az esemény a szokásos, késő estig tartó beszélgetéssel ért véget, de még a kerti installációra is felhívták a figyelmet a szervezők, mely hozzátartozik mindahhoz, ami a csűrben látható. Továbbá elárulták, hogy más művészek közreműködésével kiegészül majd a tárlat, mely augusztus végéig látható a Vízcsűrben.