Erős nemzetközi mezőnyben és nem mindennapi körülmények között versenyzett a Sepsi-SIC pályakerékpárosa, Szabó Norbert, aki az elmúlt hétvégén a Dublin Track International elnevezésű viadalon állt rajthoz. Az ír fővárosban található Sundrive Road Velodrome betoncsíkján a háromszéki sportoló két számban tette próbára magát, végül 145 világranglistaponttal és értékes tapasztalattal zárta a megmérettetést.
A Class 2-es besorolású Dublin Track International elnevezésű versenynek egy 458 méter hosszú szabadtéri betonpálya adott otthont, ahol a kerékpárosoknak a vetélytársakon kívül a széllel és az ír időjárással is meg kellett küzdeniük. A hétvégi viadalon Szabó Norbert, a Sepsi-SIC kiválósága két számban – keirinben és sprintben – tette próbára magát, és mindkettőn a dobogó közelében zárt. Kedvenc számában, a sprintben ötödik lett a háromszéki bringás, kiváló teljesítményéért 70 világranglistapontot is kapott. A motoros felvezetésű keirinben a sepsiszentgyörgyi sportoló a negyedik helyen zárt, amiért további 75 ranglistapontot írtak jóvá neki.
„Most ennyi jött ki, pedig jól éreztem magam a megmérettetésen, és a lábaim is jók voltak. Sprintben a második idővel kvalifikáltam, viszont eltaktikáztam magam és ötödik lettem. Keirinben jól meneteltem a döntőig, ahol az utolsó száz méterig az élen haladtam, de mivel túl hamar indítottam a hajrát, hárman is megelőztek. Teljesen nem vagyok elégedett, azonban elégedetlen sem, hiszen lehetett volna jobb is. A szezon első versenyéhez képest rendben volt az írországi kiszállásom” – nyilatkozta Szabó Norbert.
Eredmények (Dublin Track International): * keirin: 1. Bohdan Danilcsuk (ukrán), 2. Harvey Barnes (ír), 3. Joannisz Kalogeropoulosz (görög), 4. Szabó Norbert, 5. Mateo Nicolás Marasas (argentin) * sprint: 1. Bohdan Danilcsuk, 2. Mateo Nicolás Marasas, 3. Csengői Bálint (magyar), 4. Lewis Fletcher (brit), 5. Szabó Norbert. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.