Két fordulóval a megyei labdarúgó-bajnokság vége előtt a Kovásznai Kárpátok kiütéses győzelemmel biztosította be bajnoki címét. A táblázatban második Bardoc pontszámban még beérhetné riválisát, az egymás elleni mérleg azonban az orbaiszéki csapatnak kedvez, amely így 39 év után ismét a legjobbnak bizonyult. A fürdőváros együttesének a Csíkszentsimoni SK lesz az ellenfele a 3. Ligába jutásért kiírt osztályozón, a mérkőzéseket június 20-án és 27-én rendezik.
Mindhárom erdővidéki gárda eredményesen zárta a 28. játéknapot: Nagyajta és Barót is könnyedén nyert idegenben, előbbi Bodzaforduló, utóbbi Papolc otthonában győzedelmeskedett, Bardoc pedig szoros találkozón diadalmaskodott Zágonbárkány vendégeként. Zágon és Maksa szintén három ponttal térhetett haza kiszállásáról, míg Árkos saját közönsége előtt játszott rangadót Szitabodza alakulatával, az összecsapás végül a bodzavidéki labdarúgók sikerével végződött.
Eredmények: * 24. forduló: Papolc–Szitabodza 2–3 (gólszerzők: Iulian Stoian 58., Bajkó Norbert 90+2., illetve Andrei Lenghen 15., Nicolae Solomon 76., Silviu Muntean 90.) * 28. forduló: Bodzaforduló–Nagyajta 2–8 (gsz.: Marian Iacob 8., Alin Patilea 53., illetve Robert Tudose 12., 37., 84., 87., 89., Árpa Lehel 26., 50., Cristian Marian 44. – öngól), Árkos–Szitabodza 1–2 (gsz.: Ferencz Zsombor 26., illetve Robert Budilean 8., Petru Todor Prundar 81.), Perkő–Zágon 1–3 (gsz.: Pál Bence 64., illetve Bukur Bence 2., Ketesdi Nimród 31., 57.), Kovászna–Csernáton 12–0 (gsz.: Pakucs Norbert 11., Alin Damian 17., George Cioran 19., Farczádi Tivadar 21., 38., Erik Bocan 32., 45., Emanuel Popa 57., 59., 80., Cătălin Stroe 85., 89.), Zágonbárkány–Bardoc 1–2 (gsz.: David Popica 13., illetve Bedő Csongor 11., Pánczél Alpár 40.), Szentkatolna–Maksa 2–3 (gsz.: Kertész Csaba 19., Gazda József 50., illetve Király Nándor 36., Biró Botond 58., 69.), Papolc–Barót 2–8 (gsz.: Bagoly Róbert 38., Berszán Imre 63., illetve Bardocz Szilárd 20., Gyerő Roland 26., 69., Gyerő Andor 28., 52., 55., 82., Kovács Mihály 34.), Uzon szabadnapos volt.
A táblázat:
1. Kovászna 23 2 1 136–12 71
2. Bardoc 21 2 3 118–24 65
3. Barót 19 3 3 114–32 60
4. Zágon 17 6 4 92–38 57
5. Árkos 14 4 7 74–44 46
6. Szitabodza 14 2 9 81–46 44
7. Zágonbárkány 12 3 11 87–55 39
8. Szentkatolna 8 8 10 45–55 32
9. Perkő 8 5 13 54–67 29
10. Maksa 9 2 14 65–96 29
11. Papolc 7 3 15 50–107 24
12. Nagyajta 7 1 16 34–81 22
13. Bodzaforduló 5 0 21 33–104 15
14. Csernáton 5 0 21 32–132 15
15. Uzon 1 1 22 31–153 4
A 29. forduló programja (szerda): Szentkatolna–Papolc (18 óra), Barót–Bodzaforduló (18 óra), Nagyajta–Kovászna (18 óra), Bardoc–Árkos (18 óra), Szitabodza–Perkő (18 óra), Zágon–Uzon (18 óra), Csernáton–Zágonbárkány (18.30 óra), Maksa szabadnapos. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.