A kisborosnyói kultúrotthonban mutatták be a református Diakónia egyházkerületi cigánymissziójának közösségfejlesztési programját, amely az elmúlt két év során egy délutáni oktatási kezdeményezésből átfogó közösségépítő folyamattá nőtte ki magát.
A program hátterét Makkai Péter, az Erdélyi Református Egyházkerület cigánymisszióért felelős lelkésze és a Diakónia Keresztyén Alapítvány fogyatékkal élők, gyermekjóléti és családsegítő ágazatának igazgatója mutatta be. Elmondta: a Diakónia több mint tíz éve szervez délutáni oktatási programokat hátrányos helyzetű gyermekek számára erdélyi településeken, Kisborosnyón azonban egy jóval szélesebb célokat követő kezdeményezés bontakozott ki.
A történet egy evangelizációs alkalommal kezdődött, amikor egy helyi roma férfi arra kérte a lelkészt, hogy településükön is hirdessék az evangéliumot. Az első találkozások során vált nyilvánvalóvá a gyermekek és családok nehéz helyzete, ezért elindult a délutáni oktatás. Rövid időn belül azonban kiderült, hogy a problémák jóval túlmutatnak az iskolai felzárkóztatáson, és a közösség egészét érintő beavatkozásra van szükség.
Kisborosnyón 46 roma család, összesen 211 személy él rendkívül nehéz anyagi körülmények között. A közösségben magas a munkanélküliség, alacsony az iskolázottság, az írástudatlanság, valamint az alapvető infrastruktúra hiánya a jellemző. A faluban sok helyen nincs vezetékes víz, aszfaltozott út, sőt, egyes háztartásokban a villany sem elérhető. A szervezők szerint ugyanakkor jelentős belső erőforrások is vannak a közösségben, amelyekre hosszú távú fejlesztést lehet építeni.
Makkai Péter hangsúlyozta: nem pontszerű segítségnyújtásról, hanem közösségépítésről van szó. A program része a délutáni oktatás, az asszonykör, a felnőttoktatás, a vallásos nevelés, a kulturális foglalkozások, a szociális segítségnyújtás és az önfenntartást segítő képzések is. A stratégia alapja a bizalomépítés. A szervezők szerint a mélyszegénységben élő közösségekben előbb a legsúlyosabb krízishelyzeteket kell enyhíteni, és csak ezt követően lehet tartós eredményeket elérni az oktatás és a közösségi részvétel terén.
A délutáni oktatásban tavaly 42, idén 34 gyermek vett részt. A foglalkozások során a tanulók elkészítik házi feladataikat, fejlesztő tevékenységeken vesznek részt, majd meleg ételt kapnak. A pedagógusok az olvasás, a szövegértés és a matematikai készségek fejlesztése mellett nagy hangsúlyt fektetnek a higiéniai nevelésre, a konfliktuskezelésre és a kulturált kommunikációra is. Elhangzott: vannak gyermekek, akik számára a program keretében biztosított étkezés jelenti az egyetlen rendszeres meleg ételt.
A bemutatón ismertették az első eredményeket is. Javultak a tanulmányi eredmények, nőtt az olvasási kedv, és egyre több gyermek folytatja tanulmányait az elemi osztályok után. A táborok, kirándulások, versmondó versenyek és táncfoglalkozások hozzájárulnak a gyermekek önbizalmának erősödéséhez és nyitottságuk növekedéséhez.
Külön hangsúlyt kapott a felnőttek bevonása. Az asszonykör keretében több roma nő hetente kétszer ül vissza az iskolapadba, hogy megtanuljon írni és olvasni. A program egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a közösség egyre inkább saját ügyének tekinti a kezdeményezést. Ezt jelzi az is, hogy a családok három hónap alatt mintegy 5700 lejjel járultak hozzá a délutáni oktatás költségeihez.
A program költségvetése meghaladja a 432 ezer lejt. A legnagyobb tételt a gyermekekkel végzett munka és a gyermekvédelem jelenti, ugyanakkor jelentős összegeket fordítanak táborokra, infrastruktúrára, hit- és erkölcsi nevelésre, valamint felnőttképzésre is. A kezdeményezést több hazai és külföldi partner támogatja, köztük az Erdélyi Református Egyházkerület, a sepsiszentgyörgyi Rotary Club, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és az Erdélyi Roma Koordinációs Iroda.
Makkai Péter az Apostolok Cselekedeteiből idézve a „Kelj fel és járj!” bibliai gondolatot állította a program középpontjába. Mint fogalmazott: segítenek felemelkedni, de a járás már a közösség feladata. Két év tapasztalata alapján úgy látja, hogy ez a megközelítés eredményesebb a hagyományos segélyezésnél, mert nem passzív kedvezményezetteket, hanem aktív résztvevőket formál. A cél az, hogy a kisborosnyói roma családok saját erőforrásaikra támaszkodva, egyre önállóbban alakítsák jövőjüket.
A felszólalók szerint a program lényege nem pusztán a segítségnyújtás, hanem annak elősegítése, hogy a közösség saját erejéből is képes legyen fejlődni. Mint elhangzott: a túlélésből a méltóság felé vezető út hosszú folyamat, amelyhez kitartásra, együttműködésre és közösségi felelősségvállalásra van szükség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.