Másodszor tartják meg Sepsiszentgyörgyön a Mozgás Éjszakája rendezvénysorozatot, a város hatalmas szabadtéri sportpályává változik – írják a szervezők. Több mint száz anyaországi és erdélyi településen várják ingyenes sportolási lehetőséggel a résztvevőket, ebben az évben Kézdivásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kolozsvár és Szatmárnémeti is csatlakozott a kezdeményezéshez.
Június 12-én, pénteken, egyetlen éjszakára a mozgásé és a közösségi élményeké lesz a főszerep Sepsiszentgyörgyön – írják közleményükben –, a Mozgás Éjszakáján több mint tizenhat sportág és számos szabadidős mozgásforma várja az érdeklődőket. A rendezvény célja, hogy minden korosztály számára lehetőséget biztosítson az aktív kikapcsolódásra, a sport örömének felfedezésére és a közösségi élmények megélésére – hangsúlyozzák.
A résztvevők többek között esti kerékpározáson, görkorcsolyázáson, futóprogramokon, labdarúgáson, tollaslabdán, floorballon, műfalmászáson és különböző fitneszprogramokon próbálhatják ki magukat, vagy kipróbálhatják a versenykarate mozdulatait, belekóstolhatnak a barre pilates mozgásvilágába, és együtt táncolhatnak a Szenior Táncklub közösségével. A központi programosorozatot táncház-flashmob zárja, a kínálatban helyet kapnak a családok és a kezdők számára is könnyen bekapcsolódható mozgásformák, miközben az aktív sportolók számára is izgalmas kihívások várhatók.
A programok több városi helyszínen zajlanak majd: Sepsiszentgyörgy főterén a Bodok Szálló helyén lévő parkolóban, a Top Spin Asztalitenisz Klub termében, a Sepsi Duna Arénánál, a Mikes Kelemen Líceum sporttermében, valamint a Tamási Áron Színház előcsarnokában, a Vadász utcai Sportcsarnokban és az Adrenalin Climbing Gym termében. Valamennyi program ingyenes, a résztvevők este fél hattól éjfélig sportolhatnak, a részvétel egyetlen feltétele az előzetes regisztráció, amely a www.mozgasejszakaja.hu oldalon érhető el, név, e-mailcím és a megfelelő város kiválasztása szükséges.
Zsigmond József, az Aktív Székelyföld kezdeményezője szerint a Mozgás Éjszakája tökéletes példája annak, hogyan lehet a sportot közösségépítő élménnyé alakítani. A rendezvény programja, illetve további részletek az Aktív Székelyföld Facebook- és Instagram-oldalán érhető el. (mol)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.