Ismét van családorvos Szentkatolnán

2026. június 12., péntek, Közélet

Több mint ötéves szünet után ismét van családorvos a több mint háromezer lakosú, öt falut, Szentkatolnát, Hatolykát, Imecsfalvát, Kézdimárkosfalvát és Kézdimartonfalvát magában foglaló községben. 

  • Csizmadi Sándor Béla felvétele
    Csizmadi Sándor Béla felvétele

Dr. Szőcs-Kölcze Erzsébet 2017. augusztus elsejéig, dr. Tusa-Ferencz Éva pedig 2021. március elsejéig volt családorvos, miután mindketten nyugdíjba vonultak, a betegek kézdivásárhelyi családorvosi rendelőkhöz szegődtek el, oda jártak receptet íratni, betegségeiket orvosolni. Az új család­orvos, dr. Csizmadi Anna Bíborka érkezésével megoldódott a község lakóinak egyik nagy problémája, ezentúl nem kell a céhes városba utazniuk, csupán a községközpont orvosi rendelőjét kell felkeresniük hétfőn és szerdán 12 és 17, kedden, csütörtökön és pénteken pedig 8 és 13 óra között. Az új családorvoshoz való feliratkozáshoz a személyi igazolvány és az egészségügyi kártya szükséges.

Mit kell tudni Szentkatolna új családorvosáról? Dr. Csizmadi Anna Bíborka Budapesten született, de csecsemőkorától a céhes városban nevelkedett. A Dr. Csiha Kálmán Református Kollégiumban érettségizett 2015-ben. Ugyanebben az évben felvételt nyert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi karára. Egyetemista évei nagy részét ott is töltötte, kivéve azt az egy évet, amit a Szegedi Tudományegyetemen végzett ösztöndíjas hallgatóként. Nyári gyakorlatai helyszínei közt szerepelt a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház és a Debreceni Egyetem sürgősségi klinikája is.

Az egyetem elvégzése után egyértelmű volt, hogy haza szeretne jönni, ezért 2021-ben, a rezidensvizsga sikeres letétele után a Brassó Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházat választotta oktatási központnak, ahol négy évet dolgozott különböző osztályokon, illetve a Sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban is volt lehetősége tapasztalatot és tudást szerezni mint családorvos rezidens. Képzésének utolsó felét családorvos mellett kellett teljesítenie, amihez dr. Szabó Emese kézdivásárhelyi rendelője biztosított teret és tanulási lehetőséget. 2025-ben tett sikeres szakvizsgát Brassóban, megszerezve ezzel a családorvosi szakdiplomát. Dr. Csizmadi Anna Bíborka június 2-a óta már fogadja a bete­geket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-12: Belföld - :

Nemet mondott a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem fogja megszavazni az Eugen Tomac miniszterelnök-jelölt vezette szakértői kormány beiktatását – jelentette be Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a PNL elnöke tegnap.
2026-06-12: Közélet - :

Folytatódik a Babakelengye program

Háromszék huszonhárom településén ebben az évben is igényelhető az újszülöttekkel gyarapodó családokat megillető támogatás, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének kezdeményezése mögé felsorakozó önkormányzatok ajándékcsomaggal, ajándékutalvánnyal köszöntik a legkisebbeket.