A Kovászna Megyei Vöröskereszt vezetősége megerősítette tegnap igazgatói tisztségében Berecz Ildikót, aki a múlt heti, országosan meghirdetett versenyvizsgán nyerte el a végleges megbízatást.
Harminchárom évvel ezelőtt önkéntesként lépett be a szervezetbe, volt elárusító, raktáros, személyzeti ügyek felelőse, könyvelő, majd Papp Adolf korábbi igazgatónak a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság élére 2024-ben történt kinevezése óta a háromszéki szervezet megbízott vezetője. Lapunk megkeresésére a régi-új igazgató elmondta, az elmúlt több mint három évtized alatt végigkövette a Vöröskereszt tevékenységét, programjait, pályázatait, ismeri a nehézségeit és a sikereit, számára legfontosabb, hogy az elődei és a csapat által eddig elindított és működtetett szolgáltatások, projektek továbbra is működjenek, támogatások függvényében újabbak is jöjjenek létre, és minden lépésükben hűek legyenek a nemzetközi Vöröskereszt alapításakor meghatározott hét elvhez: emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség.
Berecz Ildikó elmondta, a Vöröskereszt nonprofit szervezet, az általuk nyújtott szolgáltatásokból – idősgondozás, elsősegély-tanfolyam, ápolói kurzus, rendezvények elsősegély biztosítása –, pályázatokból, a támogató partnerek hozzájárulásából teremtik elő a segélyezési programok anyagi feltételeit, évente több ezer emberhez juttatva el az olykor a túléléshez szükséges különböző formájú segítséget. Jelenleg a Kovászna Megyei Vöröskeresztnek az otthoni beteggondozói szolgálat munkatársaival együtt tizenkilenc alkalmazottja van, nyolcvanöt aktív önkéntes segíti a munkát, a húsz háromszéki alegységben működő vöröskeresztesek révén a mélyszegénységben élőkhöz is eljutnak.
A tegnapi online vezetőtanácsi ülésen Deregus Ildikó, a megyei Vöröskereszt elnöke gratulált Berecz Ildikónak a versenyvizsga eredményéért, majd a két megyei alelnök, a sepsiszentgyörgyi, a kézdivásárhelyi, a csernátoni, a vargyasi, a szépmezői, a málnásfürdői, a bodzafordulói és a sepsibükszádi alegységek vezetőtanácsi képviselői egyöntetűen rábólintottak Berecz Ildikó kinevezésére.
A Kovászna Megyei Vöröskereszt régi-új igazgatója ezúttal is hangsúlyozta, számára a Vöröskereszt nem munkahely, hanem hivatás, ifjúkora óta ebben a segélyezési világban érezte jól magát és tudott cselekedni, bízik abban, folytatni tudja elődei munkáját, és ha lehet, bővíti is azt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.