Kezdődik a Kanta utca felújítása

2026. június 18., csütörtök, Közélet

Régóta esedékes munkálat veszi kezdetét hétfőn Kézdivásárhelyen, a kivitelező elkezdi a Kanta utca felújítási munkálatait. Az útjavítás miatt forgalomelterelésre, illetve korlátozásra is kell számítani.

  • Esős időben így néz ki az utca, időszerű a felújítás. A szerző felvétele
    Esős időben így néz ki az utca, időszerű a felújítás. A szerző felvétele

Ha minden jól megy, hétfőn megkezdődhet Kézdivásárhely egyik legrosszabb állapotban lévő utcájának felújítása, a kivitelező ígérete szerint jövő héttől megjelennek a munkagépek a terepen. Bokor Tibor polgármester érdeklődésünkre elmondta: részükről semmi akadálya a munka elkezdésének, telefonon hívta jelenlétünkben Török Sándort, a Kovászna Út és Híd Rt. igazgatóját, aki megerősítette, hogy megkezdődik a felújítás. Az említett, kockakővel burkolt útszakasz még 2023-ban esett át a közművesítésen, így az útfelület állapota tovább romlott, a felújítás viszont azért késett, mert a vízszolgáltató csak tavaly fejezte be a lakóházak rácsatlakoztatását a vízhálózatra.

Az utca korszerűsítése a tervek szerint két szakaszban történik: először a kézdiszentléleki végétől a Torja-patakon átívelő részen fognak dolgozni, erre a részre a munkálat végén aszfalt kerül. A folytatásban a hídtól az ún. Robbantósig tartó szakasz következik, ezen a szakaszon viszont műemlékvédelmi előírások miatt már muszáj kockakövet tenni – mondotta lapunknak korábban Bokor Tibor.

A munkálat miatt forgalmi elterelésre is számítani kell, az ezzel kapcsolatos tudnivalókat Szilveszter Szabolcs alpolgármester közölte. A forgalmat a gázszagosító állomás melletti földútra terelik Kézdiszentlélek irányából, onnan a Budai Nagy Antal utcán lehet majd a főtér felé haladni, amíg a munkálat véget nem ér. A terelőutat a kivitelező legyalulta, így személyautóval is járható – mondotta az alpolgármester, aki azt is hozzátette, hogy a projektben bicikliút kialakítása is szerepel az egész utca hosszán.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-18: Világfigyelő - :

Orbán: Brüsszelt meg kell reformálni

A Fidesz külpolitikája továbbra is elkötelezett támogatója marad a patrióta európai mozgalomnak, és nem változott a cél: Brüsszelt meg kell reformálni – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a belga fővárosban tegnap tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
2026-06-18: Közélet - :

Jelentkezhetnek a középiskolások (Diákok Éve Mentorprogram)

Elindult a jelentkezés abba a mentorprogramba, amelyet Kovászna Megye Tanácsa szervez a Diákok éve keretében, és amely révén Kovászna megyei középiskolások ismerhetnek meg személyesen háromszéki vállalkozókat, szakembereket, szakmákat és életutakat.