Rendezvénysorozattal tisztelgett jeles szülötte, Czetz János honvédtábornok (1822–1904) emléke előtt Gidófalva. Az önkormányzat kezdeményezésére, a Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület közreműködésével immár második alkalommal tartottak Czetz-emléknapot a községközpontban a hétvégén.
Csulak Lajos krónikái
Csulak Lajos 1857-ben született Gidófalván. Néptanító és író volt, akinek közel 800 írása jelent meg különböző napilapokban, folyóiratokban. Közölt tárcát, novellát, tanügyi és társadalmi cikkeket. Néprajzi gyűjtései is jelentősek. Mindezek mellett tanított, és iskolaigazgató, iskolaépítő is volt. Életéről és tevékenységéről sok adat maradt ránk, de azok majd egy másik írás tárgyai lesznek.
1900-ban a kolozsvári Ellenzék napilapban jelent meg egy cikke, amelyből megtudjuk, hogy hosszú távollét után Gidófalvára látogatott – de nem egyedül, hanem gyermekeivel, és azzal a céllal, hogy megmutassa nekik a szülőfaluját. A tárcából azt is megtudjuk, hogy hol és melyik házban született Czetz János. De értesülünk a tábornok édesapja, valamint nővére síremlékének pontos helyéről is, amit eddig csak sejtettünk: „Bejártuk az egész temetőt. Már a községben megigazítottak, hogy merre keressük Czetz tábornok édesapjának és nővérének sírját. Könnyű volt ráakadni: hátul a délkeleti sarokban két frissen hantolt jeltelen sír. Egyikben az apa, a másikban a leánya alussza örök álmát. Amikor a tábornok hazahívása felszínre került, a jó falusiak nekiindultak a két sír keresésének. Szendrey Zsigmond ma is élő öreg székely vezette nyomra, mert azt nagyon kevesen tudták, hogy melyik besüppedt, jeltelen hant alatt pihennek. Addig is, míg valamely kegyeletes kéz oszloppal jelölné, felhantolták s tetejére virágot ültettek. A vitéz székely major nem egyedül pihen itt, mellette nyugszik Szvetenay Lajos cs. kir. kapitány, aki 1840. október 22-én hunyt el. Antal fia szép sírkövet állíttatott a sírjához.”
Szvetenay Lajos kapitány sírköve ma is áll, és Czetz János édesapja és nővére sírhantjairól is van tehát egy hiteles beazonosítás, amit Csulak Lajosnak köszönhetünk. A többi rajtunk múlik... Mert bőven van időnk jövő év júniusáig – amikor a szabadságharc legifjabb tábornokának születési évfordulóját ünnepeljük –, hogy addig e sírokat rendbe tegyük. Ha már ez idáig nem akadt „kegyeletes kéz”.
204 éve született Czetz János
A Czetz János születésének 204. évfordulója tiszteletére szervezett, nemrég lezajlott egész napos rendezvénysorozatot szavalóverseny nyitotta meg, ahol magyar költők 1848–49-es forradalmi versei hangzottak el tehetséges diákok kitűnő előadásában. A versenyzőket a szervezők – Gidófalva község polgármesteri hivatala és a Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület – könyvekkel, oklevelekkel és édességcsomagokkal jutalmazták, az anyagiakat két lelkes helyi vállalkozó fedezte. Következett az ősi gidófalvi református templomban Bereczki László lelkész igehirdetése, majd sorra a meghívottak: Jánó Mihály művészettörténész, Magyarosi Sándor hadtörténész, végezetül pedig a Plugor Sándor Művészeti Líceum XI. B osztályának három diákja mutatta be alkotómunkáját, egy Szent László-freskó lehetséges kiegészítését, melyet Nicu Barb és Magyarósi Imola tanárok irányításával készítettek el. A gidófalvi református egyházközség kórusa a Czetz Jánoshoz írt Honvágy elégiát adta elő, melynek szövegét Budai József írta.
A Czetz János-emlékszobában a tábornok Kövér György helyi szobrászművész által készített egész alakos faszobrának megkoszorúzását követően a községháza falán található Czetz János-emléktábla előtt tisztelegtek a jelenlevők. Az emléktáblát a Székely Mikó Kollégium 1911-ben végzett diákjai készíttették egy akkori diák, a gidófalvi dr. Fazakas Sándor későbbi egyetemi tanár kezdeményezésére. Ennek történetét Tóth Lajos nyugalmazott magyar irodalom szakos tanár, egykor szintén mikós diák elevenítette fel. A Czetz-emléktáblánál a szavalóverseny két díjazott diákja, a kilyéni Kovács Nóra és az angyalosi Botos Márk Máté szavalt az összegyűlt ünneplőknek, majd az emlékezők a helyi iskola udvarára vonultak, ahol a csekefalvi Demeter István által készített Czetz János-mellszobornál az iskola részéről Pap Kristóf Huba II. osztályos tanuló szavalt és koszorúzott. A gidófalvi helyi tanács részéről a község polgármestere, Porzsolt Levente és a Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesület elnöke, Máthé István koszorúzott és tartotta meg alkalomhoz illő ünnepi beszédét.
Az emlékezőhelyeken mindvégig díszőrséget álltak a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárjai. Az emléknap a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
G. Szabó Ferenc
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.