Elutasította a Legfelső Ítélő- és Semmítőszék Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát (USR) elnöke fellebbezését azon ítélet ellen, amely összeférhetetlenséget állapított meg esetében.
Az alapfokú ítélet szerint Fritz polgármesterként a helyi tanács elé terjesztett egy olyan, övezeti városrendezési terv módosításáról szóló határozatot, amelynek haszonélvezője egy olyan személy volt, aki kölcsön révén finanszírozta az ő választási kampányát. A jogerős döntés nyomán Fritz elveszítheti polgármesteri mandátumát, és gyengülhet pozíciója az USR-n belül is. A döntéssel Cicprian Ciucu után Ilie Bolojan PNL-elnök másik hű szövetségese is bajba került – hívta fel a figyelmet Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje párt elnöke, volt liberális pártelnök, aki szerint szomorú nap a szerdai a román demokrácia számára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.