Hegyi-kerékpározásTöbb százan álltak rajthoz Zágonbárkányban

2026. június 23., kedd, Sport

Június 20-án Zágonbárkány negyedszer adott otthont a Barcani Bike Race hegyikerékpár-versenynek, amelyre a különböző korosztályokban közel 300 sportoló nevezett. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő megmérettetésről a sepsiszentgyörgyi versenyzők sem hiányozhattak: Molnár Ede a 60 kilométeres erőpróbán a második helyen végzett, a 25 kilométeres táv Simon Szilárd győzelmével zárult, valamint Méder Csaba Vackor  nyolcadik lett.

  • Molnár Balázs és Molnár Ede. Fotó: Facebook / Bike Race Barcani
    Molnár Balázs és Molnár Ede. Fotó: Facebook / Bike Race Barcani

A gyerekeknek a különböző korosztályokban 4, 6, 10 és 14 kilométeres szakaszt kellett teljesíteniük, míg a felnőttekre 25 és 60 kilométer várt, utóbbi viadalhoz több mint 1700 méter szintkülönbség is társult. A 2023-ban és 2024-ben győztes Molnár Ede 2:44:29 óra alatt másodikként ért célba a hosszabb távon, a győztes Bogdan Duca lett, illetve a dobogó harmadik fokára Marian Florea állhatott fel. A Székelyek a magasban Sportklub VeloSic csapatától Simon Szilárd szakosztályvezető és Méder Csaba Vackor versenyzett. Előbbi 1:06:08 óra alatt a leggyor­sabban teljesítette a 25 kilométert, utóbbi pedig nyolcadikként fejezte be a versenyt. A 11–13 éves fiúk mezőnyében Molnár Balázs is próbára tette magát, aki a 14 kilométert a negyedik pozícióban zárta.

„Nagyon meleg volt Zágonbárkányban, viszont a szervezésre és a pályára nem lehetett panasz, a résztvevők elégedetten távozhattak. A község a partnerem, ezáltal kötelességemnek érzem, hogy rajthoz álljak, ha az országban tartózkodom. A megmérettetés évről évre fejlődik, ennek köszönhetően a Barcani Bike Race 2027-ben a Cross Country Marathon (XCM) Román Kupa egyik állomása lesz, továbbá azt tervezik, hogy a közeljövőben a település otthont adjon a szakág országos bajnokságának. A szervezők remek munkát végeznek, dicséretre méltó a befektetett munka, örülük, hogy Kovászna megyében felkarolták a hegyi-kerékpározást” – mondta Molnár Ede, aki Lengyelországba utazik, ahol a Cross Country Eliminator (XCE) világkupa-sorozat második fordulóját rendezik.

Eredmények, Barcani Bike Race: * 60 km, 30–39 év. férfiak: 1. Bogdan Duca 2:43:33 óra, 2. Molnár Ede 2:44:29, 3. Marian Florea 3:24:43 * 25 km, open, férfiak: 1. Simon Szilárd 1:06:15 óra, 2. Petre Teodor 1:07:09, 3. Lucian Fudulache 1:07:14... 8. Méder Csaba Vackor 1:16:45 * 14 km, 11–13 év, fiúk: 1. Alexandru Golea 33:14 perc, 2. Filip Hărșan 33:14, 3. Radu Drăgoi Alexandrescu 34:34, 4. Molnár Balázs 36:22. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-23: Sport - Miska Brigitta:

Brazil és elefántcsontparti játékost szerződtettek (Labdarúgás, SuperLiga)

Újabb változás történt a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda keretében: a székelyföldi csapatok a legfrissebb igazolásokat tegnap jelentették be. A sepsiszentgyörgyi együtteshez szerződött a 29 éves brazil Gustavo Cascardo és a 28 éves elefántcsontparti Aboubakar Keita, akik egy évre kötelezték el magukat a háromszéki klubbal, míg a Hargita megyei gárda a 27 éves Albert Stahl játékjogát szerezte meg.
2026-06-23: Sport - Miska Brigitta:

Szilvásváradon hangolt az oltszemi versenyre (Fogathajtás)

Június 18. és 21. között a Heves vármegyei Szilvásvárad három- és négycsillagos nemzetközi kettes- és négyesfogathajtó-versenynek adott otthont, amelyen a kökösi Farm utca 500. alatti lovastanya hajtója, Bartha Eduárd is próbára tette magát. A nívós megmérettetésen tavalyhoz hasonlóan idén is Dani Marcell bizonyult a legjobbnak, a fiatal lovakkal rajthoz álló Kovászna megyei sportoló a tizenhetedik helyen zárt.