A magyar színekben induló sepsiszentgyörgyi Toró Ákos bronzéremmel zárta az elmúlt hétvégén Varsóban rendezett Grappling Európa Open felnőtt korosztályának 77 kilogrammos súlycsoportját. A grappling a földharcra és a fogástechnikákra épülő küzdősport, amely a birkózás, a cselgáncs és a brazil dzsúdzsucu elemeit egyesíti. A sportágban az ellenfél kontrollálása, földre vitele és feladásra kényszerítése jelenti a győzelemhez vezető utat.
A felnőtt korosztályban versenyző, mindössze 20 éves sepsiszentgyörgyi Toró Ákos kilencfős mezőnyben küzdött a Grappling Európa Open 77 kilogrammos súlycsoportjában, ahol lengyel, magyar, ukrán, német és spanyol ellenfelekkel találkozott a NoGi (ruha/kimonó nélkül) kategóriában. A roppant erős mezőnyt véletlenszerű sorsolással két ágra osztották, a háromszéki sportoló első ellenfele egy magyar versenyző volt, akit egy fojtással feladásra kényszerített. A második körben egy tapasztalt lengyellel kellett megmérkőznie, akitől pontozásos vereséget szenvedett. Mivel legyőzője bejutott a fináléba, így a szentgyörgyi harcos a vigaszágon folytathatta szereplését a kisdöntőben. Ismét egy rutinos lengyel ellenlábas várt rá, aki az ötperces mérkőzés nagy részében vezetett, ám Ákos az utolsó másodpercekben fordított, végül 8–6 arányban győzött. Ezzel bronzérmet szerzett, és a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
„Nem vagyok teljesen elégedett a teljesítménnyel, hiszen mindig úgy lépek szőnyegre, hogy győzzek. Én voltam talán a legfiatalabb versenyző a 77 kilogrammos súlycsoportban, így ez az eddigi legjobb eredményem a felnőttek között” – nyilatkozta Toró Ákos, aki július 18-án a Kézdivásárhelyen sorra kerülő ketrecharc-gálán küzd legközelebb az esemény főmérkőzésén. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.