A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben tudatta, hogy 12 év után ismét jogi úton kell érvényt szereznie a gyülekezési szabadság jogának, és csak perrel érheti el, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal engedélyezze jövő március 10-én a székely szabadság napjának megtartását.
Felidézik, 2026. március 16-án iktatták az előzetes bejelentést a 2027. március 10-re tervezett székely szabadság napja rendezvényére. Március 18-án a polgármesteri hivatal válaszában azt tanácsolja, hogy később nyújtsanak be egy újabb bejelentést. Április 9-én ügyvédjükön keresztül a szervezők éltek az előzetes panasz jogával, és azt kérték, hogy a hivatal vizsgálja felül elhárító döntését, és láttamozza bejelentésüket, de április 16-án a polgármesteri hivatal megerősíti korábbi elutasító álláspontját. Június 2-án a szervezők ügyvédjükön keresztül iktatták a keresetüket a Maros megyei Törvényszéken a polgármesteri hivatal, illetve Marosvásárhely polgármesterével szemben, amelyben kérik, hogy az alperest a Törvényszék kötelezze az előzetes bejelentés láttamozására. Június 15-én a Maros Megyei Törvényszéken iktatják a polgármesteri hivatal ellenkeresetét, amelyben egyetlen érvként az elutasítás mellett az jelenik meg, hogy az előzetes bejelentés túl korán történt. Az első tárgyalást a törvényszék szeptember 16-ára tűzte ki.
Az SZNT érvelése szerint a jogbiztonság miatt nyújtották be olyan korán osztálykérésüket, és ez nem valósulhat meg Marosvásárhely polgármestere miatt. „Jelen tapasztalat azt mutatja, hogy szeptember 16-án, tehát fél év után sem lesz meg az a jogbiztonság, amiért harcolunk. Az alapfokú döntés ellen, bármi is legyen az, a felek élhetnek a fellebbezés jogával, és lehet, hogy a jogorvoslati kérelem csak a másodfokú eljárásban dől el. Emlékeztetnék arra, hogy 2016. január 8-án egy számunkra kedvező bírósági ítéletet a csendőrség úgy értékelt, hogy tekintettel arra, hogy az még nem jogerős, csak egy jogbizonytalansági helyzetet teremt (incertitudine juridică)” – áll érvelésükben.
Leszögezik, történjék bármi, a székely szabadság napját 2027. március 10-én megtartják Marosvásárhelyen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.