Tűzoltónap Gelencén

2026. június 29., hétfő, Közélet

A Gelencei Önkéntes Tűzoltóság szervezésében a községháza támogatásával szombaton a sportpályán immár 5. alkalommal rendezték meg a Gelencei Tűzoltónapot.

  • Tamás István felvétele
    Tamás István felvétele

Idén tizennégy háromszéki, Hargita megyei és magyarországi csapat mérte össze tudását, felkészültségét, köztük négy gyermekcsapat is jelen volt. A rendezvényen Dunaszentgyörgy, Gelence magyarországi testvértelepülése, valamint Kászonaltíz, Réty, Lécfalva, Zoltán, Gyergyószárhegy, Lisznyó, Ozsdola, Hilib, Mikóújfalu, Esztelnek és Gelence csapatai vettek részt. A hagyományokhoz híven a gelencei veterán tűzoltók idén sem hiányoztak.

A program nemcsak versenyekről szólt, a tűzoltónap igazi közösségépítő alkalom is volt, ahol találkozhattak a környékbeli települések önkéntes csapatai, illetve fogadhatták a két Hargita megyei tűzoltócsapatot, akikkel a gelenceiek már évek óta baráti kapcsolatot ápolnak.

A rendezvény a csapatok felvonulásával kezdődött, majd az ügyességi próbákra került sor. A dobogósok: felnőtt kategória: I. hely – Esztelnek, II. hely – Mikóújfalu, III. hely – Gelence, gyermekkategória: I. hely – Kászonaltíz, II. hely – Gyergyószárhegy, III. hely – Gelence.

A tűzoltónap méltó lezárásáról a közös ebéd elfogyasztása előtt a Gelencei Férfi Dalárda gondoskodott, áldást mondott Szecsete Zoltán római katolikus plébános.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-29: Közélet - Bodor János:

A gyermekek jövője közös felelősség

A gyermekek, a családok és a gyülekezeti közösségek jövője állt a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye XVI. Kálvin-hete rendezvénysorozatának a középpontjában, amely szombaton Szörcsén gyülekezeti nappal ért véget. Egy hét alatt Orbaitelken, Maksán, Oroszfaluban, Alsócsernátonban, Lécfalván, Páván és Szörcsén szerveztek lelki és közösségi alkalmakat a házaspárok, gyermekek, fiatalok, nőszövetségi tagok, presbiterek, konfirmandusok és a gyülekezetek számára.
2026-06-29: Közélet - Böjte Ferenc:

Zenetábor a református egyháznál (Barót)

Péntek délután a baróti református templom udvarán koncertekkel ért véget a baróti református egyházközség által ötödik alkalommal szervezett zenetábor. A hetven résztvevő fiatalt öt napon át képzett zenészek oktatták, vezették be a zene birodalmába, az így megszerzett tudásról ezúttal is zárókoncerten, közönség előtt adtak számot. Előadásukat kiegészítette a székelyudvarhelyi Fundamentum együttes koncertje, amely a táborozókhoz hasonlóan jobbára egyházi tematikájú dalokkal lépett fel.