Drágul az ivóvíz és a csatornadíj

2026. június 30., kedd, Közélet

Júliustól 12 százalékkal többet fizetünk az ivóvízért és a szennyvízért. A Hydrokov regionális vízszolgáltató tegnap arról tájékoztatott, hogy az ármódosítás részben az infláció­hoz való igazítás miatt vált szükségessé, a díjak nagyjából egy-egy lejjel nőnek.  

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A Hydrokov tájékoztatója szerint az ivóvíz fogyasztói ára 9,6 lejről 10,76 lejre emelkedik (+1,16 lej), míg a szennyvíz esetében 6,74 lejről 7,55 lejre (+0,81 lej) módosul a díjszabás.

Kozsokár Attila vezérigazgató az intézkedés kapcsán közölte, a törvény szerint az árakat minden évben kötelező az infláció mértékével kiigazítani. Ez az egyik összetevője az ármódosításnak. A másik a saját befektetési alap, melyet idén a víz árának 2 százalékával növeltek, és olyan munkálatokat finanszíroznak belőle, amelyekre nincs más anyagi forrás, elvégzésük nélkül pedig a háztartások vízellátása kerül veszélybe. Amint a tájékoztatóban megjegyzik: a szolgáltató számára az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy a hálózat elavult részének korszerűsítésére alig van pályázati forrás. 

A cég profitja kapcsán Kozsokár Attila rámutatott: a nyereséget visszaforgatják a víz- és a szennyvízhálózat fejlesztésébe, emellett egy uniós projekt önrészébe is befektetnek. Utóbbi szintén a fogyasztókat szolgálja, „mert így juthat el olyan helyekre ivóvíz, ahol eddig nem volt, vagy éppen problémás szakaszok egy részét meg tudjuk ilyen módon javítani” – közölte a vezérigazgató. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-30: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Idősgondozás rászorulóknak

Új idősgondozási kezdeményezés rajtol július elsejétől Sepsiszentgyörgyön Assisto 65+ Integrált Szolgáltatások néven. A három évre kiterjedő, európai uniós alapokból finanszírozott program a saját otthonukban nyújt „kézzelfogható, szeretetteljes segítséget” a városban élő, rászoruló nyugdíjasoknak.
2026-06-30: Közélet - Bartos Lóránt:

Dróttal fához kötözött kutya Esztelnek fölött

Megdöbbentő és felháborító állatkínzási eset történt Kézdiszéken: tegnap délelőtt az Esztelnek fölötti erdőben fához drótozva találtak rá egy szerencsétlen, végletekig kimerült kutyára. Mint utólag kiderült, a védtelen pára nem gazdátlan jószág, ám a hatályos jogszabályok abszurditása miatt vissza kell adni a tulajdonosának.