A lisznyói Csere-vidékén

A Csuklyon, Nagyavas, Cserefarka és Ivánka nevű részek részben legelővel-erdővel borított területét az 531 méter magasan fekvő Lisznyó és Lisznyópatak település, illetve az 563 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Sepsimagyarós veszi körül. A vidéket a gyaloglást és a kerékpározást kedvelők számára kialakított, egyezményes turistajelzésekkel is ellátott túraösvény hálózza be. 

Lisznyó régi település, a hasonnevű patak völgyében fekszik festői környezetben a Bodzafordulói-hegyek nyugati lábánál. Az idegenforgalom érdeklődésére tarthat számot a központjában levő műemlék református templom. A középkori épületet a 16. században, majd ezt követően még két ízben módosították, jelentős mértékben az 1802. évi földrengést követően, 1804-ben, így egykori stílusjegyeiből kevés maradt meg. Egy 1913-ban történt renoválás alkalmával azonban feltárták gótikus szentségtartó fülkéjét, és egy 1622-ből származó kőemlék is napfényre került. A templomot régi vármaradvány, kör alakú kőkerítés övezi, ennek bejáratára épült rá a harangtorony. Az alapjába beépített kőtáblán név és évszám olvasható – „Jákó Pál 1834” –, ez minden bizonnyal a mai barokk sisakos torony építésének idejét jelöli.

A toronygomb tetején, akárcsak a székely címerben, aranyozott nap és félhold látható, de az emlékezet szerint ez egy egyedi megoldás széles e vidéken, melyre nagyon büszkék a lisznyói lakosok. A toronyban látható a térség egyik igen értékes, reneszánsz stílű levelekkel díszített, ún. „fémeres” érmékkel díszített műemlék harangja, Lampen Henrik brassói szász harangmíves műve 1693-ból. Orbán Balázs tévesen 1603-bélinek tünteti fel 1693 helyett, tévedése azzal magyarázható, hogy a 9-es számjegy szárát (akárcsak a 6-osét) szerfelett rövidre formázták meg a harangöntő matricán, így a feliratban könnyen nullának lehetett olvasni a számjegyet.

A Csere

Ezt a harangot eléggé nehezen felismerhető alakos figurákkal ellátott érmék díszítik, körirata azonban kivehető: JESVS NASARENVS REX JVDEORVM NATUS IN BETLEHEM ● VERBVM DOMINI MANET IN AETERNUM ● CURAVIT FVDI ECLAESIE LISZNYAENSIS ● HEINRICH LAMPEN FVDIT ME IN CORONAE ANNO 1693. (Magyarul: „Názáreti Jézus Júdea Királya, született Betlehemben. Az Úr szava örök. Öntetett a Lisznyói Eklézsiának. Öntötte Lampen Henrik, Brassó Anno 1693.)” A szöveget díszes reneszánsz levélfríz fogja közre. A másfél mázsa súlyú hangszer Alsó-Háromszék egyik legértékesebb reneszánsz harangja.

Még ma is él a környéken egy ehhez kapcsolódó szájhagyomány. „Ezt a harangot, de lehet, hogy más harangokat is – jegyeztük néhai Antal Béla uzoni lakos, kiváló helyismerő szavait – a nagy vész idején leszerelték a hívek, hogy menthessék a megsemmisülés elől és elrejtették a Feketeügy folyó egyik holtágában. Az állóvizet, ami nem más, mint egy holtág, azóta is Harangos-tó néven emlegetjük itt a környéken. A lisznyóiak emlékezete megőrizte azt is, miszerint a falu egy harangját ágyúba adta Gábor Áronnak negyvennyolcban.”

A templom cintermében bukkantak rá az 1719-es nagy pestisjárvány helyi áldozatainak tömegsírjára, föléje 1992-ben emelt emlékkopját a gyülekezet kegyelete (a csernátoni Haszmann fivérek munkája). A templomépület előtti kis parkban tíz élő millenniumi hársfa veszi körül az első világháborúban elesett 50 lisznyói áldozat emlékművét. Ide helyezték el a magyar szabadságharc és a háromszéki önvédelmi harc 150. éves évfordulójára emlékeztető kopjafát is.

Bordás Enikő uzoni polgármester

Gál Adél református lelkipásztor hiányában az egyházközségi ingatlanok helyzetével kapcsolatos teendők felől Sala Pavel Zsolt gondnoktól érdeklődtünk. Elmondta, hogy két fontos épület tetőzetét felújították, az egyik melléképületben megkezdték egy imaterem kialakítását, sajnos pénzügyi nehézségek miatt új pályázatot nem sikerült benyújtani a főhatósághoz.

Az ortodox vallásúaknak Lisznyóban jelenleg két templomuk van: egy régi, eredetileg görögkatolikus és egy újabb görögkeleti. Titulusa Szent Péter és Pál. Az új templom harangtornyában egy Brassóban öntött, cirill betűs kisharang van 1796-ból. Johannes Tartler öntötte, s rajta a város címere látható. 

A Nagyboldogasszonyra felszentelt katolikus imaház történetéről a csupán félszáz lelket számláló közösség gondnokát, Német Jánost kérdeztük. „Egy vidéken lebontott lakóház anyagát vásároltuk meg, sok munkával felépíttettük, abban zajlott a vallásos élet” – mondta. „Mi akkor is, most is, a községközpont Uzonban levő anyaegyházhoz tartoztuk. A hívek azonban arról álmodoztak, hogy idővel korszerűsíteni kellene az épületet. Hallattuk hangunkat, s álmunk sok segítő lélekre talált. Még egy használt, kb. félmázsás harangra is szert tettünk, melyet Varga László uzoni gondnok szerelt fel, de az igazi segítség a hívektől, a helybeli református egyháztól, az uzoni katolikus anyaegyháztól és a segítő uzoni községi tanácstól jött. Harcunkat siker koronázta: cseréppel fedett tetőzet került az épületre, nyílászárókat készíttettünk, amíg olyanra sikeredett, hogy a benne folyó misézés kifogástalan körülményekre talált. A kisebb, apróbb teendőket magunk is elvégeztük. Köszönettel tartozunk tisztelendő György Imre uzoni, hozzánk beszolgáló plébánosunknak a sok imáért és a biztató szóért, anyagi segítségért.”

Sepsimagyaros

Az egykori Lisznyó község tehetős, gazdag település volt. A kollektivizálás, államosítás ide is megérkezett, a munkaképes fiatalság vagy kapaszkodott, vagy pedig máshol keresett magának lehetőséget, a falu lélekszáma alaposan visszaesett. Megmaradtak azonban itt a régi nemes székely családok leszármazottjai.

Kiadvány erről a településről eleddig nem született, de tiszteletes Derzsi György volt lisznyói református lelkipásztor földrajz–történelem szakos tanárnő lánya, Derzsi Eszter összefoglaló kiadványt jelentetett meg (2012), melyben mindenki talál magának való információkat.

A nép, a helyiek emlékeznek azonban még egy-egy jeles lisznyói személyre, családokra. A falu neves szülöttei között említjük a Lisznyai előnevet viselő Kováts Pál (1630–1695) debreceni tanárt. A magyarok krónikájáról írt műve 1692-ben jelent meg. L. Damó Kálmán (1823–1863) költő is innen származott, aki Petőfi Sándorral együtt volt a márciusi ifjak csoportjának a tagja és részt vett a forradalom előkészítésében. Innen származott a lisznyói régi nemes székely família egyik jelessége, a kolozsvári orvos és szakíró Kese György (1906–1977).

Napos Oldal vendégház

Törökvár és Barabásvár

Lisznyópatak között egy majdnem nyugat-kelet irányú hegyvonulat ágazik le a bodzafordulói hegyek legmagasabb pontjától, a Szeredő-ponktól. A „kétpúpú hegy” magasabbika a kelet felőli, 919 méter magas Borzos- vagy Küszürüs-tető. Nos, ennek egy északi irányba, Lisznyópatak felé lejtő oldalában egy alacsonyabb, de kiugró-felmagasuló előhegy található, melyet nyugaton a Borzos-árok, kelet felől pedig a Várárka határol. Ez a Várbérc, ennek tetejére helyezi a nép Törökvárat. A Várbérc nyakát itt is kettős mély sánccal vágták át a hajdan itt megtelepedők, meghúzódók. Tetejét olyan sűrű ciher borítja, hogy azt tüzetesebben átvizsgálni szinte lehetetlen volt. Nevével inkább csak régiségét akarta érzékeltetni a nép.

Az 1979-ben 76 éves Kreczuly János szerint a törökök idejében menedékhelye lehetett a lisznyóiaknak egy itteni erődítés, de azt is elmesélte, hogy emberemlékezet óta áskálta a nép ezt a helyet. Keresték a lejáróajtót, ami a várpincékbe vezet, ahol kincsek vannak elraktározva. „Emlékszem, hogy az első világháború előtt apámékkal is ásattak ott fenn valakik” – mesélte.

Beszélgetésünkbe bekapcsolódott az akkor fiatal Mánya Ferencné született Varga Anna, aki azt hallotta, hogy „fenn a várban egy szép, díszes ezüst tálat találtak, melyről aztán soha nem jött hír, de hogy ott kincsek vannak, az biztos, a törökök rejtették el, mert azok aztán még később is, titokban visszajártak a várhoz, keresték kincseiket. Azért Törökvár a neve”. „Borzos árkából egy alagút vezetett be a vár alá, s az összeköttetésben volt a bikfalvi Csigavárral”, egészítette ki a helyi szájhagyományt Nagy Gusztáv. Én is kutattam Törökvárát lisznyópataki fiatalokkal 1953-ban – emlékezett vissza néhai Fejér Ákos, a későbbi honismerő jeles tanár. Cserépdarabokat, holtszenet és tégladarabokat kaptunk ott. Ezt erősítette meg az 1922-ben született Nagy Miklós is.

Várza Zoltán

Ezek szerint csak egy földvárral, régi rejtekhellyel lenne dolgunk? – tettük fel a kérdést. Nem volt mit tenni, hitelt kellett adnunk Orbán Balázsnak, aki szerencsésebb volt, hisz ittjártakor még szálas erdő fedhette ezt a helyet, a fák közt pedig megtalálhatta Törökvárának mészvakolattal készített, kőből rakott falmaradványait. Háromszékről írt kötetében erről így ír: „A belső sáncz belső ormán, egy száz lépés hoszú, s vagy két öl széles gátony vonul el az összedölt várfalnak elvitázhatatlan maradványaival. Ezen egyenes ment fallal egyenes szögletben egy másik fal ütközik, mely északi irányú félkörben vette körül a Várbércz tetőlapját. E fal 200 lépés és így az egész várnak kerülete öszvesen 300 lépést tett. Északi bütüjében egy mesterséges domborzat (….) emelkedik, a középkori várak zömtornyának szokásos talapzata.  A vár belterén kincs után kutatók nagy mennyiségű kopjavasat, láncos buzogányokat találtak, melyek fájdalom, mind a kovács műhelyébe kerültek. E várat is a rege óriásokkal építteti, s a vár közelében elvonuló Hon árkát az ide járó óriások útjának mondják lenni.”

Mi csak a teljesség szándékával jegyezzük meg, hogy az 1222 méter magas Piliske-hegy és a Rétyi Nyír között húzódó Honárkát Ferenczi Isván régész átkutatta (1997–99), s azt a Persány–Hargita vonulatán húzódó Kakasborozdával egykorúnak ítélte, mint a feudális magyar királyság parancsára készített gyepűvonalat. Orbán Törökvár esetében is, a „láttani öszeköttetés” teóriáját kereste igazolni. Azt állította, hogy a szemben fekvő alacsony Heveder-vonulat fölött a felsőháromszéki várakkal lehetett „láttani” kapcsolatot teremteni, de mivel innen minden környékbeli vár nem látszott, a Borzos bércének egy magasabb csúcsára, a Borzos-tetőre építettek őrtornyot, melyről az egész Barcaságot és Háromszéket látni lehetett, s így Törökvár ezekkel mind összeköttetésben volt. Nos, szerinte ezt az utóbbi őrtornyot nevezi a nép Barabás várának.

Táborhely, Lisznyópatak

Emléke halványan, de él még Lisznyóban. Oda helyezik a Borzos- vagy Küszürüs-hegy tetejére, s azt is emlegetik, hogy az Lisznyó népét szolgálta. „Forró János mellett megy ki egy út a Barabások erdeje felé, ez vezet a Barabások várához. Apám mondta, hogy ott állandóan áskáltak. Pince van alatta, mert nagy területen döng a hely.” (Néhai Sorbán András, Lisznyópatak, 1997). Néhai lisznyói Kese Géza mesélte, hogy a lisznyói Barabás családban ismert volt az a helyi hagyomány, miszerint ezt a „védhelyet a Barabás család ősei építették, innen a neve is. Mészvakolatos kő és omladék is van a tetőn.” Fekete Mózes, pedig azt is tudni vélte, hogy Barabás várában is áskáltak régen az emberek. Az 1902-ben született Prázsmári Simon elmondta, hogy mint tanulóknak a helyi iskolában Apor Miklósné tanítónő mesélt Lisznyó két váráról: „... a katonatartó Barabások vára fenn volt a Borzoson, s oda menekültek a tatárok elől. Azt is elmondta, hogy a két várat – Törökvárat és ezt – alagút kötötte össze.” Törökvára és Barabás vára mesterséges védművek voltak és azt sejtetik, hogy ezen a tájon nagyon régen megtelepedett az ember – írta kéziratos falumonográfiájában néhai köpeci Gáspár József akkori lisznyói tanító, helytörténész 1960-ban.

Meglepetés fogadott Lisznyópatakon, az uzoni községvezetés rendelkezett a kis település egykori iskolájának teljes külső-belső tatarozásáról. Bordás Enikő polgármester elmondta, hogy itt szándékoznának kialakítani az Uzon-vidéki iskolások tanulótáborát. Lapunk beszámolt már arról is, hogy az uzoni önkormányzatnak betudhatóan majdnem teljesen kiépült a község infrastruktúrája, s ha minden jól halad, jövőben Lisznyó vidékét is eléri a községben most épülő gázvezeték.

Római katolikus imaház, Lisznyó

Nyár a Cserén

Ha nyár, akkor a természet és az erdő. A valamikor több panzióval-vendégházzal bővelkedő Uzon község az élen járt turizmusban. Utóbb ezeknek a száma is apadt. Nyári hívogatónkra legszívesebben a közeli Sepsimagyarosra, a lapszerkesztő Kóréh Ferenc (1909–1997) szülőfalujába hívnánk az útra kelőt. Író, újságíró volt a Keleti Újságnál, 1940–44 között pedig lapunk elődjét, a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Székely Népet szerkesztette. Emig­rálása után Amerikában a Szabad Európa Rádió munkatársa, majd az Amerika Hangja magyar rádióműsorának szerkesztője volt. Nevét viseli a sepsimagyarosi kultúrotthon és egy emlékkopja a református templom előtt, ahol a keresztvizet egykor fejére öntötték. Porai Amerikában nyugszanak. A Kóréh név 1602-ben a Básta-féle katonai összeírásában már megjelenik, akkor Sepsimagyaroson lófő Kóréh Tamás nevét jegyezték fel, aki saját lovával és teljes felszereléssel tudott bármikor hadba vonulni, ha hívta a fejedelem.

1604-ben már három Kóréh család élt a faluban, Péteré, Andrásé és Györgyé, mind lófők (primipilusok), 1635-ben, I. Rákóczi György idejében már több mint tízre nőtt a Kóréh családok száma, amelyből Máthé és Mihály deákok voltak (!), a többiek is mind vagyonosok. A kis település délnyugati szélén az erdővel szomszédos Napos Oldal névre hallgató vendégház és lovarda bárkit szívesen fogad – tudtuk meg a hely tulajdonosától, Várza Zoltántól, aki azt is elmondta, hogy lánya lovardát is működtet, saját lovainak száma 15, és gyerekek táboroztatására is jó alkalom kínálkozik itt. Sepsimagyaros falusi ház-múzeumot is kínál a vendégeknek, a helyi műemlék jellegű református templomban pedig helytörténeti emlékek és helyi érdekességek nyújtanak látnivalót, megtekinthetők a népi színes ornamentikával ellátott padok és karzatkazetták.