Nem jelöl ki miniszterelnököt csak azért, hogy formálisan végigjátsszák az alkotmányos procedúrát, miközben előre tudható, hogy a jelölt kormánya nem kapna többséget a parlamentben – jelentette ki Nicuşor Dan tegnap.
Az államfő szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget. Nicuşor Dan hangsúlyozta, hogy a román állam és az intézményei működnek, noha a hivatalban levő ügyvivő kormány hatáskörét az alkotmány korlátozza. A parlament azonban bármilyen rendkívüli helyzetben összeülhet, hogy pótolja a kormány működésének hiányosságait – mondta, és emlékeztetett arra, hogy létezik egy pártközi megállapodás a költségvetés, a deficit, az országos helyreállítási terv (PNRR), a SAFE program és az OECD-csatlakozás ügyében vállaltak betartásáról.
Nicuşor Dan – aki tegnap munkaebéden vett részt az Európai Unió tagállamainak bukaresti nagyköveteivel – kijelentette, hogy fennáll az előrehozott választások lehetősége, de ezt el kellene kerülni, mert a felmérések szerint nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet. Hozzátette: a parlament feloszlatása azt a benyomást keltené, hogy Románia instabil állam. Nyilatkozata után az AUR elnöke, George Simion felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicuşor Dan felfüggesztését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.