Tisztelt Szerkesztőség!
Azért fordulunk Önökhöz, mert úgy érezzük, a nyilvánosságnak is tudnia kell arról a felháborító és megdöbbentő esetről, amely a napokban, június 22-én este történt velünk Kézdivásárhely főterén, a Vigadó melletti udvartér bejáratánál.
Egy szép sétára indultunk a keresztfiammal, aki mellettem biciklizett. Fontos leszögeznem: a gyerek megfontoltan, óvatosan közlekedett, hiszen alaposan megtanítottuk arra, hogyan vigyázzon magára. Mivel Kézdivásárhelyen ezen a helyen nincs kiépített bicikliút, és a gyerek is 14 év alatti, a járdán haladtunk, ahol a kisfiú végig szorosan mellettem jött. Amikor egy utcasarokhoz, kereszteződéshez értünk, a gyerek – ahogy mindig – lelassított és megállt, hogy szétnézzen.
Ebben a pillanatban kanyarodott be egy autó az utcába – a semmiből, hatalmas sebességgel, mint a puskagolyó. Esélyünk sem volt reagálni. A gépkocsi teljes gázzal elsodorta a keresztfiamat. Ordítottam a sofőrnek, hogy „Állj meg! Állj meg!”, de ő csak ment tovább, mintha mi sem történt volna. A kisfiút a biciklivel együtt valósággal betolta az udvartérbe. A jóistennek és a biciklinek köszönhető, hogy túlélte: a kerékpár felfogta az ütközés erejének nagy részét, és a kocsi nem gázolt át a gyereken, viszont begyűrte maga alá a kerékpárt, amin végig is hajtott. Ha nem a biciklit sodorja el, hanem alákerül, a gyermek ma már nem élne. De ugyanígy letarolhatott volna egy babakocsit, egy időset vagy bárki mást is.
A leginkább gyomorforgató az volt, ami a gázolás után történt. Pontosabban az, ami nem történt. Húsz éve dolgozunk tűzoltóként, rengeteg súlyos balesetet láttunk, számtalan életet mentettünk már meg. Pontosan ismerjük az emberek reakcióit ilyen helyzetben: a sokkot, a bűntudatot, a segíteni akarást. Ez a sofőr azonban teljesen immunis volt a valóságra. A sürgősségi számot is nekünk kellett bizonyos idő után tárcsáznunk.
Oda sem jött hozzánk. Nem kérdezte meg, él-e még a gyerek. Egyetlen szót sem szólt, semmi megbánást nem mutatott. Később a rendőrség elvitte vérvételre, de a vizsgálatok eredményét velünk nem közölték.
Utóbb a sofőr és családja részéről az egyetlen „megoldási javaslat” az volt, hogy vesznek a gyereknek egy másik biciklit. Felháborító! Itt nem egy megrongálódott bicikliről van szó, hanem egy emberi életről! A kisfiú keze és lába megsérült, a látleletet és az orvosi papírokat kikértük. De ami még borzasztóbb, az a lelki trauma: a gyerek azóta éjszakánként felsír, izzadva ébred, és hallani sem akar arról, hogy újra biciklire üljön.
A helyszínen térfigyelő kamerák rögzítették az esetet, és szemtanúnk is van, aki szintén felháborodva kérte számon a sofőrt. Mi nem hagyjuk annyiban a dolgot: ügyvédet fogadtunk, és megtesszük a hivatalos feljelentést.
Azért írtuk ezt a levelet, mert a minimális elvárásunk az lett volna, hogy ez az ember odalép hozzánk, és bocsánatot kér a gyerektől. Ez elmaradt. Szeretném, ha a kézdivásárhelyi közösség tudná, milyen veszélyek leselkednek ránk a járdákon is az ilyen felelőtlen, gátlástalan sofőrök miatt. Azért harcolunk, hogy az ügynek jogi következménye legyen, és ez a szörnyűség senki mással, egyetlen másik családdal se fordulhasson elő a városunkban.
Tisztelettel,
Balogh János (a kisfiú keresztapja) és Balogh Béla (a kisfiú édesapja)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
