Megrázó állatkínzási ügy borzolta a kedélyeket az elmúlt napokban Háromszéken: Esztelnek határában, egy fához kikötözve, súlyos nyaksérülésekkel találtak rá egy magyar vizsla fajtajellegű szukára. A kutyát dróttal, kettős hurokkal kötötték ki egy olyan erdős részen, ahol, mint kiderült, rendszeresen járnak farkasok is – az elkövető vélhetően a vadak prédájául hagyta volna ott a Mézike névre hallgató ebet. Az erőteljes érzelmeket kiváltó, szövevényes ügy legfrissebb fejleményeiről Forró Béla, a kézdivásárhelyi kutyamenhelyet működtető Benji Állatvédő Egyesület vezetője számolt be lapunknak.
A gyanú árnyéka és a kegyetlen valóság
Megtalálása után Mézikét a kézdivásárhelyi menhelyre szállították, ám a törvényi előírások értelmében a hatóságok arra kötelezik az állatvédőket, hogy szolgáltassák vissza bejegyzett tulajdonosának a háziállatot. Sokan a gazdát hibáztatták, ám Forró Bélát nem hagyta nyugodni a dolog, saját elhatározásából nyomozni kezdett a községben, és egészen más kép rajzolódott ki előtte.
„A helyiek kilencvenöt százaléka megerősítette: kizárt dolog, hogy a nő tette volna ezt (a kutya gazdája egy, a gyerekét egyedül nevelő asszony – szerk. megj.). A helyszínen talált acélos drótot, amellyel Mézikét kikötötték, alig tudtam elvágni – utólag ez is gondolkodóba ejtett, a két szálat egyszerre esélyem sem lett volna elnyisszantani. Ehhez a tetthez komoly fizikai erő és kutyás tapasztalat kellett: a kettős hurok úgy volt kiképezve, hogy ne engedjen. Ez egyértelműen egy férfi műve” – nyilatkozta a menhely vezetője, aki a történtek után higgadtan is átgondolta, hogy mi történhetett.
Mint kiderült, a kutya gazdája egy egyedülálló édesanya, gyermeke kapta ajándékba az ebet. Forró Béla, miután több ízben szóba állt a kutya gazdájával, kiderítette: az anya még az egyik lovardában is vállalt pluszmunkát csak azért, hogy a gyermeke lovak és állatok közelében lehessen. Bár a nő elismerte a felelősségét abban, hogy a mozgékony vizsla a kerítésen átugorva többször is megszökött otthonról, a kegyetlen bűncselekményhez a legnagyobb valószínűséggel semmi köze nem volt, ezt a tényt Forró Béla a hatóságok tudtára is adta.
A félelem győzött, de a kutya megmenekült
A törvény értelmében a tulajdonos visszakapta a kutyát, és azonnal intézkedett az ivartalanításáról is, ám az eset őt is gondolkodóba ejtette. „A hölgy negyvennyolc órát kért tőlem, hogy átgondolja a helyzetet – mondta el Forró Béla. – Attól tartott, hogy ha Mézike a jövőben akár csak egyszer is kiszökik, az az ember, aki ezt tette vele, bosszúból vagy rosszindulatból végleg elpusztítja a kutyát. A jövőbeli tragédiát megelőzve a tulajdonos végül úgy döntött, lemond a kedvencről. Szerda délután egy hivatalos adományozási szerződés aláírását követően elhoztam a kutyát a menhelyre” – magyarázta Forró Béla.
A menhelyvezető elmondta, munkájából adódóan is nehezen élte meg a pillanatot, hiszen közel két évtizede azon dolgozik, hogy a gyermekek szerető állatok mellett nőjenek fel, most pedig pont egy gyerektől kellett elhoznia a kedvencét – még ha a kutya biztonsága érdekében ez is volt az egyetlen jó döntés.
Mézike jelenleg a Benji Állatvédő Egyesület oltalma alatt áll. A nyakán lévő, drót okozta sebek mélyek és csúnyák. A felületi hasítások kezelése folyamatban van, az állatorvosok szerint két héten belül meggyógyulnak.
A szakember kiemelte, hogy Mézike rendkívül barátságos és jól nevelt kutya. Látszik rajta, hogy rengeteget foglalkoztak vele, sokat volt lakásban, emberközelben; nem fél, nyugodtan lefekszik a látogatók mellé, beszélgetésünk során is ott hevert a lábunknál.
„Nem akarunk mindenáron megszabadulni tőle, hiszen az egyesületünknek megvannak az anyagi forrásai, és helye is van a tartáshoz. De mivel sok kutyánk van, nem jut rá annyi időm, amennyit egy ilyen hálás állat megérdemelne. Mézikének olyan gazdára van szüksége, aki csak vele tud foglalkozni” – mondta Forró Béla.
A kutya a gyógyulása idején, minimum még két hétig biztosan a menhelyen marad, ezalatt átesik a kötelező ivartalanításon is. Az állatvédők várják a felelősségteljes jelentkezőket, akik készek egy szerető, de sokat szenvedett magyar vizslának hűséges otthont biztosítani. Forró Béla hangsúlyozta: úgy, ahogy a többi örökbe adott állatot – tegnap a menhelynek „jó napja volt”: három cicát és két kutyust adtak örökbe –, Mézikét is olyan új gazdinak adják, aki felelősséggel viszonyul hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.