Húszéves a baróti reformátusok otthona

Tordai Árpád parókus lelkipásztor a 127. Zsoltár első sorára – Ha az Úr nem építi a házat, hiá­ba dolgoznak azon annak építői – épített igehirdetésében úgy fogalmazott: az egyházközség tagjai hálás szívvel gondolnak mindazokra, akik tettek azért, hogy húsz éve átadható legyen a város arculatát meghatározó, szép épület. Sokaknak kellett éjt nappallá téve, esetenként családot hátrahagyva dolgozniuk, hogy célt érjenek. Hosszú volt a folyamat: először megszületett a templom gondolata, majd a megvalósítás iránti vágy, aztán az álmot megvalósító tervező megtalálása, a kivitelezők felkérése, az építkezés éveken át tartó fáradságát is vállalni kellett. Minden bizonnyal sokan emlékeznek azon időkre – mondotta a tiszteletes. Mit sem jelentene az az erőfeszítés ma, ha Isten nem áll melléjük és nem segíti a közösséget. Segítsége nélkül kint szép sziluettel rendelkező, belül igényesen kidolgozott és berendezett, kényelmes épület lenne, de nem templom: nélküle nincs értelme a fáradozásnak, semmi értelme a küszködésnek.

Baló András, a gyülekezet gondnoka egy régi történetet felidézve úgy fogalmazott: néha nem látjuk a minket körülvevő szépséget, másoknak kell minket arra ráébreszteniük. Amikor épült e templom, ő csak szépnek látta, de nem olyan csodálatosnak, mint az ide látogatók. Időnek kellett eltelnie, de ráébredt, kisebb csoda épült Baróton. „Hálával kell gondolnunk Krizbai Imre lelkipásztorra, nejére, Irénre, azon egyháztagokra, presbiterekre, a svájci és olasz gyülekezetekre, a helyi adakozókra és mindazokra, akik áldozattal végzett munkájukkal hozzájárultak vállalásuk sikeréhez. És nem utolsósorban Istennek jár a köszönet, aki a hittel teli gyülekezet mellé állt” – mondta.

Heiner Nidecker, az építők mellé álló svájci gyülekezet, Thusis nyugalmazott lelkipásztora úgy fogalmazott, bár mindkét egyházközség és az akkori lelkipásztorok életében is jelentős változások történtek, az egyházközségek közötti testvérkapcsolat is megkopott, de feledve nincs, készek újból feleleveníteni az egykor sokuk számára élményt jelentő barátságot. Kötelességük egymás társaságát keresni akkor, amikor az egyre változó Európában a reformátusok egyre inkább kisebbségbe kerülnek. Számukra is örömöt jelent, hogy a baróti református egyházközség ünnepel – mondta.

Komporály Viktor főgondnok a húsz évet templomi léptékben kevésnek, emberi mértékben viszont soknak mondotta. „A kevés idő ellenére is sokat kaptunk ezen falak között: csecsemőket kereszteltek, fiatalok konfirmációja zajlott, házasságok köttettek, elvesztett szeretteinkre emlékeztek, és számtalan alkalommal hirdették ott Isten igéjét. Ez a templom végigkíséri életünk örömeit és fájdalmait, és mindig emlékeztetett arra, hogy Isten velünk van” – jelentette ki.

Az ünnepséget követően az altemplomban minden jelenlevő hozzájárulhatott egy Incze Mózes festőművész által készített alkotáshoz – a templom megrajzolt vonalai mellé festékkel mázolt ujjbegyével készült nyomattal mutathatta, milyen sokféle, milyen változatos a baróti református egyházközség és annak élete. Az eseményt színesítette Román Csenge és Moroianu Anna szavalata, az ifjak éneke és a Zathureczky Gyula Református Kórus fellépése.