Az Erdélyben és Magyarországon is közkedvelt roma énekes, Mr. Kaly Kézdivásárhelyen született 1982-ben. 1989-ben elhunyt az édesapja. Édesanyja egyedül nevelte fel, iskoláztatta öt gyermekét. Kalányos Csabát Háromszéken is mindenki ismeri. Civilben 2002-től a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalnál a cigányság ügyeivel foglalkozik. Szabad idejében énekel, zenél, vagy éppen fellépéseket, turnékat szervez. Felesége, Éva az oroszfalvi roma iskola tanítónője. Egy gyermekük van, a kilencéves Roland. Március utolsó napján készült vele az alábbi interjú. Először arról faggattam, hogyan került kapcsolatba a zenével, az énekléssel.
— Tizenegy-tizenkét éves koromban a nálam két évvel idősebb bátyámmal kezdtem el muzsikálni, előbb harmonikán, majd édesanyám vásárolt számunkra egy szintetizátort, ami akkor nagyon komoly hangszernek számított. Egy Kantában lakó régi zenész ismerősünk be-bejött hozzánk, és megtanított a zenélés alapfogalmaira, amit később kamatoztatni tudtunk. Mi nem végeztünk zeneiskolát. 1996-ban a kézdivásárhelyi Starmusic kazettakiadó tulajdonosával kerültem kapcsolatba, és elkészítettünk otthon egy akármilyen demófelvételt, amit bemutattunk neki. Tetszett, amit produkáltunk, ezért vállalta a kazetta kiadásával járó költségeket. 1997-ben jelent meg Sepsiszentgyörgyön az első kazettám, amely vegyes tánczenét, szerelmes dalokat tartalmazott. Megyei szinten sikernek örvendett, a közönség jól fogadta, ezek után különböző családi rendezvényekre és bálokba is meghívást kaptam. Akkor még Kalányos Csabaként szerepeltem. Kalányos Csabából Mr. Kaly 2001-ben lett, amikor kapcsolatba kerültem a kovásznai Euromusic céggel, amely szintén zenei kazetták és CD-k kiadásával foglalkozott. Mivel az én szívemhez a legközelebb a latin és spanyolos gitáros zene áll, egy pop-dance és latinos, vegyes számokból álló lemezt hoztunk össze. Első igazi lemezem, az Örökre egy 2001-ben került piacra, akkor kaptam meg az általam azóta is használt Mr. Kaly művésznevet. Hogy őszinte legyek, ezt a lemezemet nem fogadták osztatlan sikerrel, a kiadó nagyon keveset adott el belőle. Akkor jött a nagy ötlet, hogy nem azt a műfajt, hanem mulatós cigányzenét kellene csinálni. Az előzőhöz képest a tízszerese kelt el. Ekkor tértem át végleg a mulatós zenei műfajra. Azóta tíz-tizenkét egyéni és közös lemezem jelent meg, amiből kettőt Magyarországon is kiadtak. 2003-ban a kovásznai kiadónak köszönhetően sikerült kijutnom Magyarországra, ahol egy neves stúdióban készült el a Gyere, gyere vissza címet viselő lemezem, amivel ott is nagy sikert arattam. Ez a lemez jelentette eddigi karrierem legnagyobb sikerét, hiszen két héten keresztül a negyvenes eladási toplistán a második, illetve a negyedik helyen szerepeltem. A második, Magyarországon kiadott lemezem a Cigány asszony, jósold meg nekem című volt, szintén sikeres, de az már nem kapott akkora sajtóvisszhangot.
— Innen már egyenes út vezetett a sikerhez, népszerűséghez...
— Ennek a két lemezemnek köszönhetően bekerültem Lagzi Lajcsi Szuperbulijába, ahol, sajnos, csupán egyetlen műsorban léphettem fel, de annak nagy-nagy sikere volt egész Erdélyben, Magyarországon. Ezek után sorra kaptam a hazai és magyarországi meghívásokat különböző rendezvényekre, sörfesztiválokra, falunapokra. Fásy Ádámmal is kapcsolatba kerültem, aki meghívott a műsorába. Azóta több alkalommal is szerepeltem a szombat esti Zeneexpresszben.
— Rendezvényszervezőként is feltűntél.
— Egész Erdély-szerte felkaroltam, felkarolom a fiatal tehetségeket, akiknek szöveget írok, zenét hangszerelek. Velük együtt szoktam fellépni ott, ahová meghívnak, és meghívásom akad bőven.
— Roland fiad is elindult már a pályán...
— Roland két-három éves volt, amikor elkezdett énekelni. Ötévesen már egészen tiszta, csengő hangja volt. Sokat foglalkoztam vele, csiszoltam a hangját. Közben Fásy Ádámmal nem csak szakmai, hanem családi kapcsolatba is kerültem, egy alkalommal, ha jól emlékszem, 2008 nyarán családjával együtt több napon át tartózkodott Kézdivásárhelyen, amikor felfigyelt a fiamra, és meghívta a Fásy Mulatóba fellépni. Két számmal készítettem fel, s így lépett fel 2008. augusztus 20-án Fásy Ádám műsorában húszezres tömeg előtt. Állítom, nagy sikere volt.
— Közelebbi terveid?
— A Polyp Televízióval együttműködve májusban el szeretném indítani azt a zenés tévéműsort, melyre a Vadrózsák vendéglő dísztermében kerülne sor vacsoravendégekkel. Én tölteném be a házigazda szerepét, és minden alkalommal, havonta egyszer hat-hét ismert és kevésbé ismert előadót hívnék meg. Ez másfél órát tenne ki, majd egy élő zenekar biztosítaná a talpalávalót. A közeljövőben Kézdivásárhelyre Magyarország legendás hírű együtteseit és előadóit szeretném meghívni a sportcsarnokba.
— Mikorra várható újabb Mr. Kaly-lemez?
— A tavalyi év annyira zsúfolt volt, hogy nem sikerült egyetlen CD-t sem kiadnom, ezért idén mindenképpen meg szeretnék jelentetni egy lemezt, de látom, tapasztalom, hogy a kiadók nem nagyon vágnak bele, mivel nálunk gyakorlatilag a lemezpiac meghalt, ha valakit érdekel valamilyen zene, letölti a világhálóról. Gyakorlatilag szünetel a lemezeladás. A kiadók inkább válogatásokat jelentetnek meg szívesebben, mint egyéni lemezeket. Ha másképp nem fog menni, akkor létrehozok egy kiadócéget, s akkor már nem lesz probléma kiadni a saját lemezeimet és a zenekaraimét. Mindezt nem üzletként kezelném, de úgy tartom, egy előadó számára létfontosságú, hogy évente legalább egy lemeze megjelenjen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.