Kihallgatták pénteken a legfőbb ügyészségen Dan Tanasăt; a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselője ellen közösség elleni uszítás gyanúja miatt vizsgálódnak – értesült az Agerpres hivatalos forrásokból.
A kihallgatást követően az AUR elnöke, George Simion politikai támadásnak nevezte a párttársa elleni eljárást. A párt közleményben is reagált az ügyre, amelyben az ügyészségi eljárást a szólásszabadság elleni visszaélésnek minősítette. „Egy demokratikus országban egy politikai véleményre politikai véleménnyel kell válaszolni, nem pedig olyan büntetőeljárások megindításával, amelyek elrettenthetik az embereket a közéleti vitákban való részvételtől” – fogalmaztak.
Az ügy előzménye, hogy Tanasă 2025 augusztusában arra buzdította az embereket a Facebookon, utasítsák vissza a bevándorlók által házhoz szállított rendeléseket. A bejegyzés miatt Marian Godină rendőr feljelentést tett a politikus ellen.
Egy héttel később Dan Tanasă kijelentette, hogy nem fog hallgatni, amikor „a románokat megaláztatás éri a saját hazájukban”. „Nem hagyok fel annak bírálatával, hogy a kormány az olcsó munkaerő szabályok és az állampolgárok iránti tisztelet nélküli gyarmatává akarja tenni Romániát. Ha ez egyeseket zavar, az azt jelenti, hogy éppen azokra a kényes pontokra tapintok rá, amelyeket kétségbeesetten próbálnak eltitkolni. Mindig ki fogok állni amellett, hogy a románok biztonságban és méltóságban élhessenek a saját hazájukban. A többi csak háttérzaj” – fogalmazott az AUR politikusa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.