Az irodalomról szóló beszélgetések rendszerint egy-egy új kötet, friss megjelenés vagy alkotói jubileum köré szerveződnek. A Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban rendezett találkozó azonban jóval túlmutatott egy hagyományos könyvbemutatón. Bódai-Soós Judit magyarországi író, költő és meseíró nemcsak a műveiről beszélt, hanem arról a gondolkodásmódról is, amely évtizedek óta meghatározza a munkásságát. A beszélgetést a könyvillusztrátor Szabó Erzsébet – Bimbi vezette, akivel hosszú évek óta dolgoznak együtt különböző kiadványokon, ezért az est természetes módon alakult személyes hangvételű visszaemlékezéssé és szakmai eszmecserévé.
A beszélgetés első témája az alkotói pálya kezdete volt. A Dörmögő Dömötör gyermeklap hasábjairól is ismerős Bódai-Soós Judit felidézte, az írás iránti érdeklődése már gyermekkorában megmutatkozott, amikor az olvasás nem egyszerű időtöltést, hanem a világ megismerésének egyik legfontosabb eszközét jelentette számára. A könyvek olyan világokat nyitottak meg előtte, amelyek nemcsak szórakoztatták, hanem kérdések feltevésére, gondolkodásra és saját történetek megalkotására is ösztönözték. Kezdetben verseket és rövidebb prózai műveket írt, később fordult fokozatosan a gyermekirodalom felé, mert úgy érezte, ezen a területen tudja a legtermészetesebben ötvözni a képzeletet, az érzelmeket és az értékközvetítést.
A mese nem csupán a fantáziáról szól
A szerző hangsúlyozta, hogy a mese számára soha nem jelentette csupán a fantázia szabad játékát. Meggyőződése szerint minden jól megírt történetnek van olyan rétege, amely túlmutat a cselekményen. Egy gyermek első olvasáskor talán csak a kalandot, a különös szereplőket vagy a humoros helyzeteket fedezi fel, évekkel később azonban ugyanabban a történetben már egészen más jelentéseket találhat. Éppen ezért mindig arra törekszik, hogy meséi több szinten is megszólítsák az olvasót, és ne csak a gyermekek, hanem a felolvasó szülők és nagyszülők számára is hordozzanak gondolatokat.
Az est során többször visszatért arra a kérdésre, hogy milyen felelőssége van annak, aki gyermekeknek ír. Mint elhangzott: a gyermek olvasó rendkívül érzékeny a hitelességre. Nem irodalomelméleti szempontok alapján dönt arról, hogy tetszik-e neki egy történet, hanem ösztönösen érzi meg, ha egy szereplő vagy egy helyzet nem őszinte. Ezért az író számára nem elegendő egy ötletes történetet kitalálni; olyan világot kell teremtenie, amely belső logikájában következetes, érzelmileg pedig valóságos marad.
Ez a szemlélet különösen jól megfigyelhető azokban a műveiben, amelyek valós településekhez és történelmi hagyományokhoz kapcsolódnak. Itt szólt részletesebben a Mesék a székelykapuk alatt című kötet létrejöttéről, és elmondta, hogy a könyv megírását hosszú kutatómunka előzte meg. Nem elégedett meg azzal, hogy egy-egy ismert legenda rövid változatát dolgozza fel, hanem igyekezett minél több helytörténeti forrást, néprajzi gyűjtést és helyi visszaemlékezést megismerni. Szerinte egy település története nem kizárólag a történészek munkáiban él tovább, hanem azokban az elbeszélésekben is, amelyeket generációról generációra adnak tovább a helyiek. Ha a történet helyszíne valóban létezik, ha a benne szereplő épületek, utcák vagy tájak felismerhetők, akkor a gyermek számára is könnyebben átélhetővé válik az olvasott világ. Ez a felismerés később arra is ösztönözheti, hogy személyesen keresse fel azokat a helyeket, amelyekről korábban csak a könyvek lapjain találkozott.
Úgy gondolja, hogy a gyermekeknek szóló irodalom sem engedheti meg magának a felületességet, hiszen éppen ezekből az első olvasmányélményekből alakul ki a világ iránti kíváncsiságuk. A felnőtteket lehet „hülyíteni”, a gyermekeket nem szabad – fogalmazott.
Mindkét könyvet Bimbi illusztrálta
Az alkotás közös munka
A beszélgetés természetes módon vezetett át az illusztráció szerepére, hiszen Szabó Erzsébet nemcsak kérdezőként, hanem alkotótársként is jelen volt az esten. A két művész közös munkájának története egy mesepályázattal kezdődött, amelyet később hosszú éveken át tartó együttműködés követett. A Corvin Kiadónál megjelent kiadványok után közösen készítették el a Mesék a székelykapuk alatt és a Főzelékmesék című könyveket is.
Bódai-Soós Judit úgy fogalmazott, hogy a gyermekkönyv esetében a szöveg és a kép nem választható el egymástól. A kisgyermek sokszor először az illusztrációval találkozik, és csak azt követően mélyül el a történetben. Ezért különösen fontosnak tartja, hogy az író és az illusztrátor ugyanazt a gondolati és érzelmi világot képviselje. Ha a két alkotó másként látja ugyanazt a történetet, az az olvasó számára is érezhetővé válik. Elmondta, közös munkájuk során soha nem egyszerű munkamegosztásban gondolkodtak. A kéziratok és a rajzok folyamatos párbeszédben alakultak. Előfordult, hogy egy elkészült illusztráció új ötletet adott a történet továbbformálásához, máskor pedig egy módosított jelenet inspirálta az illusztrátort. Ez a kölcsönös alkotói kapcsolat tette lehetővé, hogy a könyvek egységes vizuális és irodalmi világot képviseljenek.
A konyhából a könyvek lapjaira
Az est egyik legtöbb személyes emléket felidéző témája a Főzelékmesék megszületése volt. Az írónő elmondta, a könyv ötlete nem tudatos piaci igényből született, hanem gyermekkorának meghatározó élményeiből. Nagymamája és édesanyja mellett sok időt töltött a konyhában, ahol a főzés természetes módon kapcsolódott össze a történetmeséléssel. Miközben készültek az ételek, mesék hangzottak el, régi családi történetek elevenedtek meg, vagy éppen új szereplők születtek a képzeletben.
Ezek az emlékek évtizedekkel később is élénken éltek benne, és amikor már maga is gyermekeket nevelt, felismerte, hogy a történetek segítségével egészen más kapcsolat alakulhat ki a gyerekek és az ételek között. Nem recepteket szeretett volna írni, hanem olyan meséket, amelyek játékosan közel hozzák a hétköznapi alapanyagokat a gyermeki fantáziához.
Így született meg először a Sütimesék, majd később a Főzelékmesék, amelyekben a zöldségek és ételek saját személyiséget kapnak, miközben a történetek megőrzik azt a könnyed, humoros hangvételt, amely az írónő gyermekirodalmi munkásságának egyik legfontosabb sajátossága.
Bódai-Soós Judit hangsúlyozta, hogy ezek a könyvek sem didaktikus céllal készültek. Nem az volt a szándéka, hogy rábeszélje a gyermekeket egy-egy étel elfogyasztására, hanem az, hogy pozitív élményeket kapcsoljon hozzájuk. Meggyőződése szerint a mese sokkal hatékonyabban formálja a gyermeki gondolkodást, mint a közvetlen nevelő szándék, mert kíváncsiságot ébreszt és teret ad a képzeletnek.
A Nemere Istvánnal folytatott munkájáról is hosszasan beszélt
A beszélgetés ezen szakaszából is egyértelműen kirajzolódott az írónő alkotói hitvallása. Legyen szó székely legendákról, családi emlékekről vagy akár a konyha világáról, minden történetének középpontjában ugyanaz a cél áll: olyan meséket írni, amelyek egyszerre őriznek értékeket, gazdagítják az olvasó képzeletét, és hosszú távon is kapcsolatot teremtenek a gyermekek és kulturális örökségük között.
Bódai-Soós Judit arra is kitért, hogy bár az olvasók többsége elsősorban meseíróként ismeri, munkássága ennél jóval sokrétűbb. Az évek során gyermekverseket, novellákat, ifjúsági regényeket, keresztény témájú írásokat és felnőtteknek szóló prózai műveket is publikált. Úgy fogalmazott, hogy számára a műfaj kiválasztását mindig maga a történet határozza meg. Vannak gondolatok, amelyek versként tudnak megszületni, mások regényt vagy novellát kívánnak, míg bizonyos élmények kizárólag mese formájában találják meg a megfelelő hangot.
Elmondta, hogy íróként soha nem szerette korlátok közé szorítani magát. Minden új történet új kihívást jelent, ezért nem tartja céljának, hogy kizárólag egyetlen műfajban alkosson. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy bármilyen műfajról legyen szó, írásainak középpontjában mindig az ember áll. Az emberi kapcsolatok, a család, az emlékezés, a hit, a veszteségek feldolgozása és a remény keresése olyan témák, amelyek szinte minden könyvében visszatérnek.
Beszélt arról is, hogy első regénye különösen személyes indíttatásból született. Nem önéletrajzot kívánt írni, hanem olyan történetet, amelyben saját érzései, kérdései és emlékei irodalmi formában jelenhetnek meg. Meggyőződése szerint az irodalom egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy segítsen kimondani azokat a gondolatokat, amelyek a hétköznapi beszélgetésekben sokszor megfogalmazhatatlanok maradnak.
Találkozás egy példaképpel
Az est egyik legérdekesebb része Nemere István személyéhez kapcsolódott. Bódai-Soós Judit elmondta, hogy gyermekkorában szinte minden könyvét elolvasta, és az akkori olvasmányélmények jelentős hatással voltak saját írói fejlődésére. Akkor még elképzelhetetlennek tartotta, hogy egyszer személyesen is megismerheti azt az írót, akinek művei hosszú éveken át meghatározó olvasmányélményt jelentettek számára.
Az élet azonban később összehozta őket. A személyes találkozásból szakmai kapcsolat, majd barátság alakult ki, amelynek eredményeként közös könyvön is dolgozhattak, így született meg a Joci, a pizsamás madár című kiadvány. Erről az időszakról nagy tisztelettel beszélt, kiemelve Nemere István rendkívüli munkabírását, kíváncsiságát és azt a fegyelmet, amellyel egész életében az íráshoz viszonyult.
Elmondta, hogy különösen nagy hatással volt rá az a természetesség, amellyel Nemere István az írást mindennapi munkának tekintette. Számára az alkotás nem kivételes állapot volt, hanem napi feladat, amely ugyanúgy kitartást és következetességet igényelt, mint bármely más hivatás.
Nemere István halála mélyen megrendítette. Úgy érezte, nem egyszerűen egy ismert írót veszített el a magyar irodalom, hanem egy olyan alkotót, aki generációk olvasási szokásait formálta. Ezért egyik későbbi könyvében – Mennybéli mesék – egy külön mesével emlékezett rá, amelyet személyes búcsúnak szánt.
Bimbi szerint a mesterséges intelligencia „rajzaiban” nincs élet
Az olvasás jövőjéről
A beszélgetés természetes módon vezetett át arra a kérdésre, hogyan változott meg az olvasás szerepe az elmúlt évtizedekben. Bódai-Soós Judit szerint ma sokkal nehezebb felkelteni a gyermekek érdeklődését a könyvek iránt, mint korábban, hiszen a digitális eszközök számos más szórakozási lehetőséget kínálnak.
Ennek ellenére nem gondolja, hogy a könyvek elveszítenék jelentőségüket. Inkább úgy látja, hogy az olvasás megszerettetése ma nagyobb tudatosságot igényel a családoktól és a pedagógusoktól. Úgy véli, a gyermek számára nem elsősorban az a döntő, hogy milyen könyvet vesznek a kezébe, hanem az, hogy milyen élmények kapcsolódnak az olvasáshoz.
Saját családi példáját is megemlítette. Elmondta, fia nem tartozik azok közé a gyerekek közé, akik egész nap könyveket olvasnak, ennek ellenére fontosnak tartja, hogy rendszeresen olvasson fel neki. Meggyőződése szerint a közös mesehallgatás nemcsak a szókincset gazdagítja, hanem a figyelmet, a képzelőerőt és a szövegértést is fejleszti. Hangsúlyozta, hogy a felolvasásnak nem csupán pedagógiai jelentősége van, hanem olyan közös élményt teremt, amely hosszú időre meghatározhatja a gyermek könyvekhez való viszonyát.
Az olvasóvá nevelés nem az iskolában kezdődik, hanem a családban. Ha a gyermek azt látja, hogy a könyv természetes része a mindennapoknak, akkor számára is azzá válik. Ezért a legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy a könyv ne kötelező feladatként, hanem örömforrásként jelenjen meg a gyerekek életében.
Mit jelent az AI az alkotók számára?
Az est egyik legaktuálisabb témáját a mesterséges intelligencia jelentette. Az elmúlt évek technológiai fejlődése alapvetően változtatta meg a szövegalkotás és a képgenerálás lehetőségeit, ezért adódott a kérdés, hogyan látja ezt a folyamatot egy gyakorló író.
Bódai-Soós Judit kiegyensúlyozott álláspontot képviselt. Elismerte, hogy a mesterséges intelligencia rendkívül gyors fejlődésen ment keresztül, és egyre több olyan feladatot képes elvégezni, amely korábban kizárólag emberi alkotókhoz kötődött. Úgy vélte, néhány éven belül a technológia még fejlettebbé válik, ezért az íróknak és az illusztrátoroknak is alkalmazkodniuk kell az új helyzethez.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az irodalom nem pusztán információk egymás mellé rendezése. Egy történet mögött mindig ott állnak az alkotó személyes tapasztalatai, emlékei, örömei és veszteségei. Ezek azok az élmények, amelyeket nem lehet algoritmusokkal helyettesíteni. Éppen ezért úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia hasznos segédeszköz lehet bizonyos feladatokban, de nem képes átvenni az emberi alkotás lényegét.
A beszélgetés végére világossá vált, hogy Bódai-Soós Judit az irodalmat mindenekelőtt személyes találkozásnak tekinti. Író és olvasó között olyan kapcsolat jön létre, amelynek alapja a közösen átélt történet, és amelyet semmilyen technológia nem tud teljes egészében helyettesíteni.
Az Ozsdolán élő grafikus rajzai a gyermekeket szólítják meg
Erdély része lett az alkotói világnak
A beszélgetés utolsó szakaszában Szabó Erzsébet arra kérte vendégét, beszéljen arról a kapcsolatról, amely az évek során Erdélyhez és különösen Székelyföldhöz fűzte. Bódai-Soós Judit válaszából egyértelműen kiderült, hogy ez a kötődés nem egyetlen utazás vagy egy könyv kedvéért kialakított érdeklődés eredménye, hanem hosszabb folyamat, amelyet személyes ismeretségek, közös alkotói munkák és visszatérő látogatások formáltak. Amikor először érkezett Erdélybe, elsősorban a kíváncsiság vezette. A későbbi utak során azonban már nem csupán tájakat ismert meg, hanem embereket, családokat és közösségeket is. Ezek a találkozások fokozatosan alakították ki azt a kötődést, amely később könyveiben is megjelent. Úgy fogalmazott, hogy a székely emberek hagyománytisztelete, a közösségi összetartozás természetessége és a történetek továbbadásának élő gyakorlata különösen nagy hatással volt rá.
Úgy véli, az alkotó számára a kíváncsiság az egyik legfontosabb tulajdonság. Ha valaki elveszíti az érdeklődését a világ iránt, előbb-utóbb a történetei is kiüresednek. Ezért igyekszik folyamatosan olvasni, új embereket megismerni és olyan témákkal foglalkozni, amelyek korábban távol álltak tőle.
Az irodalom közösségteremtő ereje
A kézdivásárhelyi beszélgetés egyik visszatérő gondolata volt, hogy az irodalom nem csupán egyéni élmény. Bódai-Soós Judit szerint a történetek mindig kapcsolatot teremtenek emberek között. Egy mese felolvasása közös családi élménnyé válhat, egy regény beszélgetéseket indíthat el, egy vers pedig olyan érzéseket fogalmazhat meg, amelyeket az olvasó addig nem tudott szavakba önteni.
Ezért tartja fontosnak az olvasókkal való személyes találkozásokat is. Meggyőződése szerint egy könyv megjelenése nem jelenti a történet lezárását. Az igazi életét akkor kezdi el élni, amikor eljut az olvasókhoz, akik saját tapasztalataikon keresztül új jelentésekkel gazdagítják.
A beszélgetés egészét áthatotta az a meggyőződés, hogy az irodalomnak ma is fontos szerepe van a kulturális örökség megőrzésében. Bódai-Soós Judit nem tekinti a mesét kizárólag gyermekeknek szóló műfajnak. Véleménye szerint a jól megírt történetek minden életkorban képesek megszólítani az olvasót, mert olyan kérdésekről beszélnek, amelyek nem veszítik el aktualitásukat: a családról, az összetartozásról, az emlékezésről, a hitről és az emberi kapcsolatok jelentőségéről.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
