Közismert és elismert orvos, kórházépítő, ugyanakkor rockrajongó és -éltető. Kézdivásárhely egyik legismertebb alakjával, dr. Kelemen Andrással művészeti „kényszerpályáról”, orsós magnók javításáról, forradalmi tettekről és nyugdíjas időhiányról egyaránt beszélgettünk.
– Mit gondol, 2026 nyarán dr. Kelemen Andrásnak melyik identitását ismerik a leginkább? A szülész-nőgyógyászt vagy a „rockőrültet”?
– Erre magam is kíváncsi lennék. A nőgyógyász főorvos státus lassan már a múlté, mivel nyugdíjas vagyok, csak ügyeletezek. Azt hittem, nyugdíjasként sokkal több időm lesz a hobbijaimra, de annyi sincs, mint korábban volt. Mintha egyre azokat a dolgokat szedném elő, amelyeket annak idején besöpörtem a szőnyeg alá. Sok hobbim van, az utóbbi évben orsós magnókat újítottam fel, az elektronikai műszerészkedés soha nem állt távol tőlem, száznál több videolejátszót javítottam meg, videokamerát, hasonlókat. Teljes felszerelésem van a javításhoz, elektronikai műhelyem, hegesztőm, esztergám, minden, amire csak szükség lehet. Szerintem orvosként is elnézték ezt nekem, amúgy is rengeteg betegem volt. Sorban álltak a kabinetem előtt, olyan is előfordult, hogy a páciens azzal kezdte: doktor úr, én nem vagyok beteg, csak a videómat hoztam megjavíttatni.
– Mit szeretett volna igazából csinálni az a fiatalember, aki a kézdivásárhelyi elemi iskolát kinőve a marosvásárhelyi művészeti líceumba került?
– Édesapám a Ion Andreescu képzőművészeti akadémián végzett festészet szakon, rajztanárként tanított Kézdivásárhelyen, édesanyám zenész volt. A hetedik osztályt követően apa kézen fogott, és anélkül, hogy megkérdezte volna, mit szeretnék csinálni, elvitt felvételizni a művészeti iskolába. Rengeteg élményt halmoztam fel, de végig éreztem: én nem leszek művész. Most is szeretem a grafikát, csinálom is, hobbim is, de úgy éreztem, nem abból akarok élni. Burda Zoltán biológiatanár hatása volt a legerősebb, rendszeresen jártam a fizikalaborba, építettem műszereket, gitárerősítőket is. Tizenegyedikes koromban döntöttem el, hogy én biza színt vallok. Hazajöttem, apám elé álltam: ezt az iskolát elvégzem, de orvos akarok lenni. Alig nézett rám, szúrós szemekkel bevágta maga mögött az ajtót, hogy a fal körberepedt. Aztán visszajött, és azt mondta: anyáddal megbeszéltük, oda mész, ahova akarsz, de ezt az iskolát befejezed. Korrekt üzleti ajánlat volt, maradtam, elvégeztem a grafikaszakot.
– Nem lógott ki a leendő művészek közül?
– Be tudtam illeszkedni, hokiztam, motoroztam, csináltam mindenfélét, olyat is, amivel pénzt is kerestem. Az orvosi egyetemmel sem volt gondom, jó átlaggal végeztem, így Kézdivásárhelyt tudtam választani. Körorvosként kezdtem, de szerencsémre épp abban az évben szükségből változtattak a törvénykezésben, egy év után máris mehettünk rezidensvizsgára. Második lettem az országban, mindenki megtapsolt, amikor a kézdivásárhelyi szülészet-nőgyógyászatot választottam, mivel így meghagytam egy jó helyet a többieknek. Érdekes periódus volt, Bukarestben előszeretettel beszéltettek, élvezték a székely románságomat. Soha nem éreztette velem senki negatív értelemben, hogy magyar vagyok, egyféle kedvenc lettem. Az egyik főorvos maga mellé vett, rendeztem a dolgait, nyugodtan tudott pihenni. Poénból sokszor meg is kérdezte: na, mennyit kerestél a „parafámmal”? Aztán hazamentem a kézdivásárhelyi kórházba, amely felszereltség tekintetében fényévekre volt a Cantacuzino-kórháztól, de néhány ragyogó ember társaságában dolgozhattam, akiktől nagyon sokat tanultam.
– Sokan vélhetően az 1989. decemberi események során ismerték meg önt, amikor másodmagával megpróbálta megmenteni a lincseléstől Aurel Agache milicista őrnagyot. Orvosként, nőgyógyászként milyen állapotban „érkezett meg” ahhoz a pillanathoz?
– A 80-as évek nagyon nehezek voltak egy nőgyógyász számára. A terhességmegszakítás teljes tiltása miatt mindenki gyanúsított, potenciális bűnöző volt. Engem is behívtak, hogy meséljek. Ne haragudjanak, mondtam, nekem fontos a beteg bizalma. Csodák csodája, békén hagytak. Azon a bizonyos december 22-én épp egy szentgyörgyi betegnek csináltam méhszájplasztikát, amikor az egyik, kicsit ügyefogyott takarítónő berontott: főorvos úr, Csacseszkó elfutott. A beteg is leugrott az asztalról, a nyakamba borult, aztán kimentünk a főtérre. Aznap ügyeletes voltam, egyszer csak verekedés hangjaira lettünk figyelmesek. Kimentünk, fehérben voltunk, megállítottuk a tömeget, ez lincselés, mondtuk, bízzuk az igazságszolgáltatásra a dolgot, próbálkoztunk. Agachét felraktuk egy hordágyra, bevittük a gyógyszertárba, ám ahogy mi visszavonultunk, valaki elordította magát, berohantak, és a szó szoros értelmében kidobták onnan a milicistát. Újra kimentünk, szembeálltunk a tömeggel, Agachét hordágyra tettük, beraktuk egy indulásra készülő gyógyszeres mentőbe. De a tömeg megint megvadult, a lábánál fogva húzták ki onnan azt a szerencsétlent. Harmadszorra is próbálkoztunk, amikor Szabó Csaba komám félrelökött onnan: valaki hátba akart szúrni. A halott Agachét én takartattam le egy fehér lepedővel, és egy ismerős utánfutójával kivitettem a hullaházba.
Dr. Kelemen András és felesége
– Ezek után mi predesztinálta arra, hogy kórházigazgató legyen?
– Sohasem akartam vezető lenni, sőt, őszintén utáltam a műfajt, de amikor érzi az ember, hogy ha nem veszi át a kormányt, miközben az autója nekimegy valaminek, akkor inkább átveszi. Jóval előtte Bíró Géza igazgatóval kezdtük a kórházfelújítást, ő akarta, hogy nyugdíjazása után én folytassam. Kegyes csalással kezdtem az egészet, úgy lett új épülete a kórháznak, hogy lefényképeztem a katolikus templom falán a repedéseket, a minisztériumba küldött feljegyzésekhez csatoltam, hogy íme, dől össze a szülészet. Fel volt szerelve egy műtős lámpa, át volt fúrva a fal, kívül egy nagy vaslemez, én meg leírtam: így kötötték össze a falakat, hogy ne essenek szét. Az RMDSZ akkor épp jó helyen volt, ellenkező esetben kórházépítésről szó sem lehetett volna. Anya-csecsemő védelmi épületnek „adtuk el” az egészet, de hála Istennek jóval több belefért.
– Egy politika ellen beoltott emberből – legalábbis ezt állítja magáról… – hogyan lesz miniszteri tanácsos?
– Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter jelen volt az új kórház avatásán, a másnapi megbeszélésen kértek fel a feladatra. Majd elájultam, hiszen még RMDSZ-tag sem vagyok. Eleve megmondtam, nem tudok rendszeresen jelen lenni Bukarestben, ennek ellenére tényleg sok mindent megbeszéltünk, rendszeresen kikérte a véleményemet. Tagja voltam egy Párizsba küldött csapatnak is, amelynek az volt a feladata, hogy megnézze, milyen tapasztalatokat lehetne felhasználni a román egészségügyi rendszerben. Hamar kiderült, hogy semmit, mert ott van pénz, itthon meg nincs. Amikor a nagykövet rákérdezett, azt válaszoltam: ez olyan, mintha én otthon megmondanám a takarítónőnek a kórházban, hogy az unokáját ne azzal a vacak telefonnal fényképezze, inkább vegyen egy minőségi fényképezőgépet. Amire persze nincs pénze. Mindenki röhögött.
– Tizenhat évvel ezelőtt elkezdte szervezni a Rockkarácsony elnevezésű, a névvel minden részletében azonosuló rendezvényt. Ez is amolyan „bakancslistás” tétel volt?
– Ennek előzményeként megismerkedtem az idén 33 éves Paksi Gastroblues Fesztivállal, vittem oda zenekarokat, olyan gyerekeket, akik azóta sokra jutottak a zenei pályán, köztük Beján Norbertet, aki Presserrel meg Tátraival is zenélt. Ott is vettük fel a magyar állampolgárságot, néhány évre rá Pro Urbe díjat is kaptam Pakstól. Hamarabb, mint Kézdivásárhelytől. Demeter Elemér szervezésében már korábban is voltak itthon karácsonyi örömzenélések, de saját számok nem nagyon szólaltak meg. Hát akkor legyenek, mondtam, csináljunk egy egyesületet, legyen rockkarácsony, hozzá ideológia, tanítsuk meg a fiatalokat zenekarokat alkotni. Az egyesület elnöke akkor még nem én voltam, inkompatibilis lett volna a kórházigazgatói funkcióval. Csináltattam weboldalt is, az utóbbi négy évben viszont már azt is én szerkesztem. A munka volumenéről annyit, hogy a feleségem legutóbb azt mondta, ha még egyszer rockkarácsonyról hall, elválik. Az eseményt megelőző három hónapon át valóban egyéb sincs. Ameddig anyagilag megvalósítható, szeretném folytatni. Jómagam soha nem zenéltem, viszont párját ritkító zenei gyűjteményemmel rendelkezem: 2000 DVD, közel 900 blu ray koncert, 400 nagy magnószalag, cd-ből több ezer, a kazetták számát nem is tudom. Imádom a zenét, állandóan szól itthon. És hogy megnyugtassam: a grafikus lényem sincs eltemetve, mostanság a Rockkarácsony albumának borítóján dolgozom.
Dr. Kelemen András
Szülész-nőgyógyász főorvos, 1951. június 18-án született Kézdivásárhelyen. A marosvásárhelyi Képzőművészeti Gimnázium grafikaszakának elvégzése után a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen 1977-ben szerzett általános orvosi diplomát. 1982-től a kézdivásárhelyi kórház szülész-nőgyógyász szakorvosa, 1992-től főorvosa, 1994-től a szülészet vezetője lett. 2004-ben a Kézdivásárhelyi Városi Kórház ideiglenes főigazgatójának nevezik ki, 2006–2020 között az intézmény menedzsere. Díj-kitüntetés: Kézdivásárhely – Pro Urbe díj (2022). Nős, két gyermek apja, három unoka nagyapja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
