A dohánygyárba költöznek a színházak

2026. augusztus 5., szerda, Közélet

Ideiglenes jelleggel az egykori dohánygyárba költözik át Sepsiszentgyörgy két társulata: a Tamási Áron Színház a régi gyárépület második emeletét fogja belakni, az Andrei Mureșanu Színház pedig az első emelet nagyjából felét kapta meg a városi önkormányzattól.

  • A Tamás Áron Színház eredeti homlokzatát fogja visszakapni, belülről azonban korszerű technikával szerelik fel. Fotó: Albert Levente
    A Tamás Áron Színház eredeti homlokzatát fogja visszakapni, belülről azonban korszerű technikával szerelik fel. Fotó: Albert Levente

A helyi tanács július végi soros ülésén hagyta jóvá a két teátrum átmeneti berendezkedését az öt éve megvásárolt műemlék utcáról is látható főépületében, amely idővel új rendeltetést fog kapni. (A kommunizmus múzeumát a kommunista korszakban épült hajdani raktárakban rendezték be, a tudományos játszóház a kettő között kap helyet, az erdélyi hagyományok háza egy különálló, kisebb épületben.) A társulatoknak azért kell költözniük, mert a Tamási Áron Színház főtéri épületét korszerűsítik, az Andrei Mureșanu Színházét pedig bővítik, mivel a Művész mozi hátsó részében kialakított székhelyük nem elég tágas az ott folyó tevékenységek számára. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-05: Közélet - Fekete Réka:

Megérte fellebbezni (Pedagógusok versenyvizsgája)

A július 21-i versenyvizsga tegnap közzétett végleges eredményei szerint 47 százalékról 49,9 százalékra emelkedett a végleges katedrára jogosult háromszéki pedagógusok aránya, eszerint megóvott dolgozatuk újrajavítása következtében a korábbi 229-ről 243-ra emelkedett az érintettek száma.
2026-08-05: Közélet - Iochom István:

Perelnek az autópálya nyomvonalának megváltoztatásáért

Hétfőn a 2026/119/959-es számmal iktatták a közigazgatási bíróságon a Kovászna megyei A13-as autópálya által károsodott földtulajdonosok jogaiért harcoló egyesület beadványát. A tavaly Kézdimartonfalván alakult és a kézdivásárhelyi bíróságon bejegyzett érdekvédelmi egyesület perbe hívta Kovászna Megye Tanácsát és személy szerint Tamás Sándor elnököt az A13-as autópálya részére kiállított városrendezési bizonylat részleges megsemmisítését kérve, miután a Kovászna Megyei Tanácshoz benyújtott panaszukat nem bírálták el a törvényes határidőn belül.